180 forinton rögzíthetik a svájci frankot - részletek

Jelentős előrelépés történt a bankszövetség és a kormány közötti tárgyalásokon, pénteken több pontban sikerült megállapodásra jutni, a nemzetgazdasági miniszter például egyetértett azzal, hogy a svájci frank alapú hitelek törlesztő részletének számításakor 180 forinton rögzítsék az árfolyamot.

Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója az MTI érdeklődésére elmondta: Patai Mihály, a bankszövetség elnöke pénteken délelőtt tárgyalt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel, és komoly előrelépés történt a kilakoltatási és árverési moratórium megszűnésének időpontjára tervezett összehangolt intézkedéscsomagot illetően.

 

A svájci frank rögzítéséhez mérten arányosan módosul a korábban bejelentetthez képest az euró és japán jen alapú hitelek törlesztésekor alkalmazott árfolyam is. Előrelépés van a kis- és közepes vállalkozói hitelek és a jelzálogfedezetű lakáshitelek élénkítését célzó kedvezmények kérdésében is. Az egyeztetések tovább folytatódnak.

 

A kormány és a bankszövetség közötti tárgyalások várhatóan kedden lezárulnak, s a felek a tervek szerint kedden délután közös bejelentést tesznek - mondta a vezető tanácsadó. Gyuris Dániel, a bankszövetség alelnöke az MTI-nek elmondta: a svájci frank esetében a 180 forintos védőárfolyam, mint alsó szint kormányrendeletben való rögzítése megfelel az eddigi szakértői tárgyalások határértékének.

 

Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a megállapodásnak, kormányzati intézkedéscsomagnak komplexnek kell lennie, amely minden érintett kategóriának megoldást kínál, vagyis azoknak is, akik még fizetőképesek, de szeretnének kiszámítható pályára kerülni, azoknak is, akik ingatlaneladással ki tudnak menekülni az adósságcsapdából, s azoknak is, akik számára a bérlakás a megoldás.

 

A lakáshitelesek megsegítésére egy három fő pilléren nyugvó javaslatcsomagot dolgoztak ki a bankok és a kormány szakértői az elmúlt hónapokban. Ennek legfőbb eleme, hogy meghatározott időre rögzítenék a törlesztő részletek kiszámításánál alkalmazott devizaárfolyamot azok esetében, akik lakóingatlan fedezete mellett devizaalapú hitelt vettek fel. A rögzített árfolyam és az azt meghaladó tényleges törlesztési árfolyam közötti különbségre pedig forint jelzáloghitelt nyújtana az eredeti hitelt folyósító bank az ügyfélnek.

 

A konstrukciót minden törleszteni képes lakásfedezettel bíró devizahiteles igénybe vehetné. Azok, akiken az árfolyamkisimítás nem segít - vagyis az alacsonyabb törlesztő részletet sem tudják fizetni - két megoldás közül választhatnának.

 

Az egyik megoldás szerint megpróbálhatják a bankkal együttműködve értékesíteni az ingatlanjukat, és egy összegben visszafizetni a hiteltartozást. Annak érdekében, hogy az adósnak ne kelljen áron alul eladnia az ingatlanát, a keresletet állami kamattámogatással ösztönöznék, amit a fizetési nehézségekkel küzdő adósok lakásának piaci áron való megvásárlásához adnának.

 

Akiken ez sem segít - például, mert az ingatlan nem forgalomképes, vagy a hitelfelvevő túlságosan eladósodott -, azok lakását az állam vásárolná meg jelentős diszkonttal, s a rászoruló ügyfelek szociális bérlakásként vehetnék igénybe.

 

Annak érdekében, hogy a kilakoltatási és árverezési tilalom - július 1-jétől tervezett - feloldásával ne zuhanjanak az ingatlanárak, értékesítési kontingenst vezetnének be, ami negyedévekre bontva korlátozza az értékesíthető lakások arányát. Az ügyfél és a hitelező közösen kezdeményezhetné a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnál (NET) a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló, egyben a hitelfelvevő egyedüli lakhatását biztosító ingatlan megvásárlását.

 

A kkv szektor és a lakáscélú hitelezés ösztönzésére a bankok és a kormány szakértői azt a megoldást dolgozták ki, hogy a kkv-knak folyósított hitelek 2010. december 31-i értékéhez mért meghatározott hányada, a lakáscélú hitelek esetében pedig a 2011-ben folyósított lakossági jelzáloghitelek meghatározott része levonható a bankadóból.

 

Az MTI információi szerint május 9-re a több hónapos tárgyalás sorozat eredményeként kialakult egy olyan anyag, amely mindkét fél számára elfogadhatónak látszott, a megállapodás már csak a "legfelső szintű" jóváhagyásra várt, május 13-án azonban új javaslatot kaptak a bankok Matolcsy György nemzetgazdasági minisztertől, amely "köszönőviszonyban" sem volt a korábbi szakértői anyaggal. A miniszter azt javasolta, hogy a törlesztő részletek kiszámításánál 160 forinton rögzítsék a svájci frank árfolyamát, az euró árfolyamát pedig 250 forinton, míg a korábbi tárgyalásokon 190, illetve 265 forintos árfolyamról született konszenzus.

 

A lakás-, illetve kkv hitelállomány 2010. december 31-i értékhez mért növekményének meghatározott részét az új javaslat szerint csupán a bankadó alapjából írhatnák le a bankok, nem a bankadóból, mint arról a korábbi tárgyalásokon szó volt. Az idén negyedévente a bedőlt hitelek ingatlanfedezeteinek 1, jövőre negyedévente 2, az ötödik évben negyedévente 5 százalékát árverezhetnék el a bankok a legújabb javaslat szerint, míg a korábbi tervekben még negyedévente 5 százalék szerepelt.

 

A korábbi tervek szerint bármelyik vevő kapott volna kamattámogatást, aki megvásárolja a nehéz helyzetben lévő adós lakását. A miniszteri javaslat szerint csak azok nehéz helyzetben lévő adósok, akik az eladott lakásuknál kisebb lakást vásárolnak. A bankok szabad elvonulást adnának az adósnak - vagyis elengednék az ingatlanérték feletti adósságot - és 1,5 évre lakbértámogatást is adnának, ha a piacot támogatná a kamat. A kormány új elemmel is kiegészítette a csomagot: a bankok vállalják, hogy még 2013-ban és 2014-ben is a jelenlegi különadó 50 százalékának megfelelő mértékű különadót fizetnek.

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás: