A Jövő Fiatal Vállalkozója
A felsőoktatási hallgatók számára indított pályázat támogatni igyekszik a vállalkozás elindítását fontolgató diákokat céljuk elérésében.
Az Életpálya Alapítvány és az EcoSim szakmai segítséget nyújt a nyertes felsőoktatási hallgatóknak az üzleti életben nélkülözhetetlen készségek fejlesztésében, a vállalkozások létrehozásához, működtetéséhez kapcsolódó ismereteik gyarapításában.
"A jövő fiatal vállalkozója" 2011-es nyertese Seres Viktor lett, aki üzlettársaival együtt olyan terméket kíván eljuttatni a vásárlókhoz, amely a csomagoláson mutatja, hogy az adott élelmiszer fogyasztható-e vagy megromlott.
A verseny második helyén Geréby Zsófia végzett az UrbanLegends néven, elsősorban női biciklis ruházati termékek tervezésével és gyártásával foglalkozó vállalkozás indításának ötletével. A harmadik helyet Fodor Ákos Dániel nyerte el online idegenvezetői portál tervével. A fenntarthatósági különdíjat Győri Szabolcs kapta, ötletének lényege, hogy a lomtalanításkor kidobásra ítélt bútorokat, tárgyakat összegyűjti, és új berendezési tárgyakat állít elő belőlük. (MTI)