Módosulnának az élelmiszerlánc és a hatósági felügyelet szabályai

A növényvédelmi gépeket ne két- hanem ötévente kelljen műszaki vizsgára vinni, a kiszabható bírság alsó határa pedig 5 ezer forinttal emelkedjen - javasolja az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvény módosításai között Tarnai Richard (KDNP) - a módosító indítvány az Országgyűlés honlapján jelent meg.

A képviselő a törvényt kiegészíti a hamisított élelmiszer előállításának és forgalmazásának tilalmával, és egyúttal definiálja a hamisított élelmiszert.

 

Az az élelmiszer hamisított, amelynek az előírásban meghatározott minőségét szándékosan, a fogyasztó egészségét és érdekeit veszélyeztetve, továbbá a fogyasztót megtévesztve megváltoztatták. A törvény eddig is használta az élelmiszerlánc-esemény fogalmát arra, ha az élelmiszerláncban olyan zavar keletkezik, amely a felügyelő hatóság beavatkozását igényli.

 

Jelenleg telephelyre, illetve helyiségbe csak akkor lehet hatósági embernek belépni, ha arra az esemény elhárítása miatt szükség van. A javaslat már az élelmiszerlánc-esemény gyanúja esetén is lehetővé teszi a lezárt területre történő belépést. Az élelmiszer-ellenőrzési bírság alsó határa 15 ezerről 20 ezer forintra emelkedik, a felső limitek változatlanok - 100 millió, illetve 2 milliárd forint - maradnak. Viszont megszűnik a bírság alóli kimentési ok, amely így szólt: mentesül a bírság alól az, aki bizonyítani tudja, a bírságra okot adó hibát nem ő követte el. (MTI)

Elindult a holmozogj.hu oldal

Elindult a holmozogj.hu oldal, amelynek célja, hogy hírekkel és információkkal lássa el, állandó motivációs forrása, találkozási helye és kiindulópontja legyen azoknak, akik aktív életmódot élnek, sportolnak, vagy épp szeretnék elkezdeni a mozgást.
2024. 09. 09. 12:30
Megosztás:

Lazulhat a fegyelem, romlik a forint

Pénteken a gazdaságpolitika vezetői között megvívott verbális csörte lökte 395 közelébe a forintot, végül azonban 394 alatt zárt a jegyzés.
2024. 09. 09. 12:00
Megosztás:

Az online előminősítés a lakásvásárlás új katalizátora

Az ingatlan.com online előzetes hitelbírálat szolgáltatása iránti érdeklődés folyamatosan növekszik, az elmúlt három hónapban több mint 900 felhasználó indította el az előminősítő folyamatot. A money.hu szakértője szerint az ingatlanpiac élénkülésével párhuzamosan ez a trend még tovább erősödhet, a 2024-es év növekvő keresleti adatai újabb lendületet adhatnak a biztonságos ingatlanvásárlást választó vevőjelöltek számának.
2024. 09. 09. 11:30
Megosztás:

Sok programot kínál a kecskeméti Művészetek Főutcája

Több mint 60 programot kínál az új összművészeti fesztivál Kecskeméten, a Művészetek Főutcája szeptember 14-én és 15-én – közölték a szervezők az MTI-vel.
2024. 09. 09. 11:00
Megosztás:

Eséssel zárták a hetet a vezető Wall Street-i indexek; szenvedett a technológiai szektor

A Wall Streeten sem volt megállás a lejtőn pénteken, amikor az egész hetet lázban tartó augusztusi jelentés végül felemás képet festett az amerikai munkaerőpiac állapotáról, nyitva hagyva a 25 vs. 50 bázispont szeptemberi kamatvágás kérdését, így a figyelem most átterelődhet az augusztusi inflációs adatokra, amelyek egyértelműbbé tehetik a döntést. Nem csupán pénteken, de heti összevetésben is vaskos mínuszok gyűltek össze az Egyesült Államokban a rövid héten, amikor Európához hasonlóan leginkább a technológia és az energia szektor szenvedett.
2024. 09. 09. 10:30
Megosztás:

Hiába pörög a lakáshitelezés, ez a hiteltípus teljes csőd

Hiába a lakáshitel-boom, kis túlzással eltűnt az új lakások finanszírozása a bankokból: az év első 7 hónapjában aláírt hitelszerződések több, mint 77 százaléka használt lakás vásárlást finanszírozott, új lakásra 4 hónapja a folyósított hitelek kevesebb, mint 9 százaléka jut – figyelmeztet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2024. 09. 09. 10:00
Megosztás:

Több mint egy éve nem látott mélypontra estek az amerikai hosszú hozamok

A múlt heti amerikai és európai adatok megerősítették a kamatcsökkentési várakozásokat. Lefelé, 0,3%-ról 0,2%-ra revideálta az Eurostat az euróövezet második negyedévi negyedéves GDP-növekedési ütemét.
2024. 09. 09. 09:30
Megosztás:

Lefordultak a mértékadó nyugat-európai indexek pénteken és heti összevetésben is esést mutatnak

Zivataros napokon vannak túl a vezető nyugat-európai tőzsdék, amelyek kedd óta gyakorlatilag folyamatosan esnek.
2024. 09. 09. 09:00
Megosztás:

Vegyes képet mutat az augusztusi amerikai munkaerő-piaci riport

Az elmúlt hét messze a legfontosabb adatközlése az augusztusi amerikai munkaerő-piaci riport volt, amelytől azt vártuk, hogy eldönti, mekkora kamatcsökkentés jöhet szeptemberben a Fedtől, ám a kép továbbra sem egyértelmű.
2024. 09. 09. 08:30
Megosztás:

Hogyan könnyítsük meg az új tanévet?

Az iskolakezdés minden évben izgalmas és kihívásokkal teli időszak a családok számára. Az új tanév rengeteg teendővel és változással jár, legyen szó az első osztályba lépő kisiskolásokról vagy a már rutinos diákokról. Ahhoz, hogy a kezdet zökkenőmentes legyen, érdemes néhány alapvető dologra odafigyelni. Összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, amelyek segíthetnek a szülőknek és a gyerekeknek abban, hogy felkészülten induljanak neki az új iskolai évnek.
2024. 09. 09. 08:00
Megosztás:

Egy Dogecoin (DOGE) kereskedő, aki 10 millió dollárt keresett a Shiba Inu (SHIB) korai vásárlásával, azt állítja, hogy ez az Ethereum token 4000%-kal fog emelkedni

A kriptopiac rendkívül gyengén teljesített az elmúlt héten, a vezető altcoinok jelentős zuhanást szenvedtek el. Ennek eredményeként a befektetők elkezdtek magas potenciállal rendelkező tokenek után kutatni, amelyeket még a bikák megjelenése előtt érdemes megvásárolni.
2024. 09. 09. 07:00
Megosztás:

Ahogy a Bonk és a Pepe küzdenek, Raboo áttörést hozó újításai magukkal ragadják a befektetőket

A BONK és a PEPE tulajdonosai pánikba estek, miután a két vezető mémcoin pusztító esést regisztrált: a BONK 20,79%-ot, míg a PEPE 18,51%-ot veszített értékéből. A PEPE ára több mint 50%-ot emelkedett, elérve a 0,00001718 dolláros történelmi csúcsot, de ezt követően 59%-ot zuhant, így nem csoda, hogy a befektetők alternatívákat kerestek.
2024. 09. 09. 06:00
Megosztás:

Mire figyelj, hogy kerted felkészüljön a télre?

Az ősz beköszöntével a kertben is elérkezik az idő a felkészülésre. A hűvösebb idő és a levelek hullása azt jelzi, hogy hamarosan beköszönt a tél. Az ilyenkor elvégzett kerti munkák meghatározzák, hogy tavasszal milyen állapotban találjuk kertünket. Nézzük, milyen feladatokat érdemes elvégezni, hogy a növényeink és a talaj is készen álljon a hideg hónapokra!
2024. 09. 09. 05:00
Megosztás:

Ha autód van, számolj ezzel az új, extra kiadással most ősszel!

Az ősz nem csupán a színes falevelek és a hűvösebb napok időszaka, hanem az autótulajdonosok számára is jelentős időszak lehet, amikor újabb költségekkel kell számolni. Bár a rendszeres szervizelés és karbantartás alapvető kiadások közé tartoznak, ebben az évszakban egy újabb extra tétel kerülhet a listára. De mire is kell figyelni, ha meg akarjuk védeni autóinkat és a pénztárcánkat is?
2024. 09. 09. 04:00
Megosztás:

A 3 legjobb kriptovaluta, amelyekbe érdemes befektetni a BTC visszapattanása után: TRON (TRX), Cardano (ADA) és IntelMarkets (INTL)

Az elmúlt hetek piaci vérfürdőt hoztak, mivel a Bitcoin (BTC) nehezen tartja meg lendületét. A visszapattanás azonban már látható a horizonton, és egy potenciális ugrás 100 000 dollár fölé. A három legjobb altcoin, amelyekbe érdemes befektetni a legnagyobb nyereség érdekében: TRON (TRX), Cardano (ADA) és IntelMarkets (INTL).
2024. 09. 09. 03:00
Megosztás:

Magas vérnyomása van? Csak hiszi! Másképp kell számolni a tudomány szerint!

Az Európai Kardiológiai Társaság által kiadott frissített magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos iránymutatások jelentős változásokat tartalmaz - olvashatjuk az Orvostovábbképző Szemle Online kiadásában (https://otszonline.hu/).
2024. 09. 09. 02:00
Megosztás:

Így fog kinézni a megújult magyar felsőoktatás

Versenyképesség, identitásőrzés és erősítő közösségépítés; ezek azok az elvek, amelyek köré szervezik a megújult magyar felsőoktatást a Kárpát-medencében - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára vasárnap a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén.
2024. 09. 09. 01:00
Megosztás:

Honnan tudja egy fogadóiroda hamarabb egy meccs eredményét, mint az élő TV közvetítés?

Hogyan lehet az, hogy egy élő sportmérkőzés (pl. tenisz meccs, focimeccs stb.) televízíós (élő) közvetítése kb. 15-20 másodperces késésben van egy fogadóiroda online oldalán lévő eredményhez képest? Mi okozza ezt a jelentős eltérést? Honnan van az online sportfogadás oldalnak ennyivel frissebb (élő) adata?
2024. 09. 09. 00:30
Megosztás:

A Pepe Unchained ICO-ja elérte a 12 millió dollárt, most a legjobb beszállni?

A kriptovaluta árak nemrégi zuhanásának dacára a nagybefektetők, azaz más néven a kriptobálnak igen nagy előszeretettel vásárolnak érméket kedvezményes áron.
2024. 09. 09. 00:01
Megosztás:

Az agrártárca kiemelten segíti az erdőtüzek utáni helyreállítást

Az agrártárca kiemelten segíti az erdőtüzek utáni helyreállítást; 10 milliárd forint keretösszegű helyreállítási pályázat segíti azokat a gazdálkodókat, akiknek erdőtűz, aszály vagy valamilyen biológiai károsító pusztította el az erdőállományát - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a tárca MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnap a Vas vármegyei Csöngén, ahol negyedik napja több százan dolgoznak az idei év legnagyobb szabadtéri tűzesetének eloltásán.
2024. 09. 08. 23:00
Megosztás: