Ukrajna - az IMF kivár a folyósítással

A hitelfolyósítás felújításáról szóló megállapodás nélkül távozott Ukrajnából a Nemzetközi Valutaalap küldöttsége pénteken.

"Néhány technikai jellegű kérdés még megválaszolásra vár, ezért döntöttünk úgy, hogy egy kis szünetet tartunk" - mondta az ukrán fővárosban Max Alier, az IMF országképviselője. "A tárgyalások a közeljövőben folytatódnak" - tette hozzá. Az IMF szakértői hosszabb kihagyás után október végén kezdtek ismét tárgyalásokat Ukrajnában a hitelfolyósítás felújításáról.

 

Az IMF márciusban állította le a tavaly júliusban indított 15 milliárd dolláros hitelprogramját, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a nők nyugdíjkorhatárának 55 évről 60 évre emelését és a lakossági gázár 50 százalékos emelését. Miután a kormány nem hajtotta végre a beígért nyugdíjreformot és a gázár emelését, az IMF még abban a hónapban leállította az 1,6 milliárd dolláros esedékes részlet átutalását, és azóta sem folyósított.

 

A kormány végül is részben beadta derekát, a parlament elé terjesztette nyugdíjreform tervezetét, amit a törvényhozás már jóváhagyott júliusban. A kijevi kormány ígéretet tett arra, hogy hamarosan megoldja a gázár kérdését is.

Jó hír az American Expresstől

Az American Express fenntartja az idei évre vonatkozó előrejelzéseit, 8-10%-os árbevétel növekedést és 15-15,50 dolláros egy részvényre jutó nyereséget várnak.
2025. 04. 18. 06:00
Megosztás:

Május 8-án újra féláron fagyizhat az ország!

2025. május 8-án ismét megrendezik a Magyar Fagylalt Napját, amikor az eseményhez csatlakozó cukrászdák és fagyizók országszerte féláron kínálják a fagylaltgombócokat. A szervező Élmény és Szakértelem Magyarország Alapítvány célja, hogy felhívják a figyelmet a minőségi magyar fagylaltra, közösségi élménnyé tegyék a fagyizást, és megmutassák a hazai édességipar értékeit. Az előzetes becslések szerint legalább 10 ezer gombóc fogy majd el ezen a napon. A csatlakozó helyek listája a szervezet honlapján érhető el.
2025. 04. 18. 05:00
Megosztás:

A jogosítványon kívül a biztosítói kártérítéstől is elbúcsúzhatnak az ittas sofőrök

Hiába a kampányok, az előre bejelentett fokozott ellenőrzések: húsvétkor továbbra is rengetegen ülnek alkoholos állapotban a volán mögé. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közel harmada (ezer körüli személyből 327 fő) vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (186 fő) ellen pedig büntetőeljárás is indult. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is – figyelmeztet az Insura.hu biztosításközvetítő portál.
2025. 04. 18. 04:00
Megosztás:

Megnövelt kapacitással segíti a húsvéti visszaváltást a MOHU

Az ünnepek közeledtével várhatóan a boltok forgalma növekedni fog, így a palackvisszaváltás is, ezért a MOHU autói megnövelt kapacitással, a megszokottnál gyakrabban látogatják majd a boltokat.
2025. 04. 18. 03:00
Megosztás:

Dráguló gázárak, változó rezsiszabályok! Itt az alternatív megoldás!

A gázárak és a rezsiszabályok változása miatt sokan keresik az alternatív fűtési megoldásokat – a hőszivattyú pedig az egyik leggyakrabban emlegetett opció. Bár évtizedek óta elérhető a technológia, Magyarországon az utóbbi néhány évben robbant be igazán a köztudatba. De vajon tényleg megéri? A Gree szakértői kiszámolták!
2025. 04. 18. 02:00
Megosztás:

Feltalálták az elhízás elleni gyógyszert! Hatalmas pénz van a dologban

Az Eli Lilly bejelentette, hogy az elhízás elleni tablettás készítménye jó eredményeket ért el a klinikai vizsgálatok harmadik fázisában, segítve a cukorbetegségben szenvedő betegeket vércukorszintjük és testsúlyuk csökkentésében.
2025. 04. 18. 01:00
Megosztás:

Így viszik a szemetet Budapesten a Húsvéti Ünnepek alatt

Budapest hulladékszállítási rend a húsvéti ünnepek alatt.
2025. 04. 18. 00:01
Megosztás:

Megújult a Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti útszakasz

Közel 18 kilométeren újították fel a 3719-es számú Sátoraljaújhely-Hollóháza-Kéked közötti útszakaszt - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
2025. 04. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptovaluta adózás: miért nem lesz soha népszerű az adófizetés kriptóval?

Kriptodeviza adó: miért nem lesz soha igazán népszerű az adófizetés digitális valutával? Bár az első pillantásra forradalminak tűnhet, hogy adót is lehet már kriptóval fizetni, a valóság kiábrándító.
2025. 04. 17. 22:00
Megosztás:

Nehéz évnek néz elébe a magyar mezőgazdaság, soha nem volt még ekkora szükség innovatív ötletekre

A mezőgazdaság teljes kibocsátása 2024-ben 4 ezer milliárd forint felett alakult, ami az előző évihez képest 8 százalékos csökkenés. Az okok számosak lehetnek: a gyorsuló éghajlatváltozás, aszályok, a toxin helyzet és a termelés alacsony hatékonysága mind olyan kihívás, amivel szembe kell néznie a magyar agrárszakembereknek. A K&H Csoport nemcsak környezetünk védelméhez, hanem a magyar agrárium fejlesztéséhez is hozzá kíván járulni, amikor ismét meghirdeti a K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázatot, amelyben egyebek mellett a termékek környezeti lábnyomának mérésében, az aszályhelyzet kezelésében, illetve a termelés hatékonyságának növelésére irányuló törekvésekben várják a jövő agrárszakemberek innovatív ötleteit.
2025. 04. 17. 21:00
Megosztás:

Kelet csábítása, Nyugat ígérete: Montenegró válaszúton

Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője április 7. és 9. között Montenegróba, Albániába és Bosznia-Hercegovinába látogatott. Április 7-én Podgoricában, a Milojko Spajić montenegrói miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az EU- csatlakozás érdekében további erőfeszítések szükségesek, és folytatni kell a reformok végrehajtását. A találkozó egyik fő témája a biztonságpolitikai kérdések megvitatása volt.
2025. 04. 17. 20:00
Megosztás:

Átgondolt stratégiával, de feltétlenül érdemes lehet növelni a részvénybefektetéseket

Az elmúlt hetekben sokak szerint kimozdultak a nemzetközi gazdaság sarokkövei, és az amerikai vámpolitikai bejelentések hatására szélsőséges kilengéseket produkáltak a pénz- és tőkepiacok. A világgazdaság erővonalainak újrarendeződése radikális volatilitással jár, mely rövid távon elrettentően hathat a befektetőkre – a tőzsdék kilengései ugyanakkor lehetőséget is teremthetnek a jó belépési pillanatot keresők számára.
2025. 04. 17. 19:00
Megosztás:

Klasszis: megvannak a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk

A hazai befektetési alapok vagyona 2024-ben is dinamikusan nőtt tovább, megközelítette a 18 ezer milliárd forintot, ami 27,7 százalékos emelkedés volt. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2025 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Szőcs Gábor, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Czakó Ágnes lett.
2025. 04. 17. 18:30
Megosztás:

A BÉT terméklistájára kerülnek a Goodwill Pharma törzsrészvényei

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fölveszi a terméklistájára a Goodwill Pharma Orvos- és Gyógyszertudományi Nyrt. törzsrészvényeit jövő pénteken - olvasható a BÉT honlapján csütörtökön közzétett határozatban.
2025. 04. 17. 18:00
Megosztás:

Átfogó biodiverzitási stratégiát fogadott el az ALTEO

Az ALTEO Zöld Bizottsága által elfogadott, 15 éves időtávot felölelő stratégia túlmutat a telephelyekhez kapcsolódó környezetvédelmi tevékenységeken: a vállalat nemcsak a saját erőművi területein igyekszik megőrizni és helyreállítani a biológiai sokszínűséget, hanem proaktív, élőhelyrekonstrukciót és vízvisszatartást célzó projekteket tervez az erőművektől távolabb eső területeken is.
2025. 04. 17. 17:35
Megosztás:

Szijjártó Péter: három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban

Három új földgáztalálatot ért el a Mol Pakisztánban a Tal nevű kutatási területen, amelyeknek a magyar vállalat most elkezdte kidolgozni a kitermelési stratégiáját is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Iszlámábádban.
2025. 04. 17. 16:00
Megosztás:

Magyarország 2024-ben is negyedik Európában a veszélyes termékek kiszűrésében

2024-ben minden eddiginél több, összesen 4.137 figyelmeztetést regisztrált az Uniós termékbiztonsági riasztási rendszer. A magyar hatóságok 2024-ben 365 veszélyes termékről küldtek riasztást a Safety Gate rendszerbe, ezzel Magyarország ismét a negyedik helyet szerezte meg az európai országok között, megelőzve többek között Franciaországot, Lengyelországot és Ausztriát is.
2025. 04. 17. 15:00
Megosztás:

Powell bezúzta az amerikai piacokat

Az egyre nyilvánvalóbb veszteségek (pl. Nvidia leírás), na meg Powell beszéde kiverte a biztosítékot tegnap az amerikai piacokon.
2025. 04. 17. 14:30
Megosztás:

Amerika elszántsága emeli az olajárat

Az olajárak második napja emelkednek, miután az Egyesült Államok ígéretet tett arra, hogy nullára csökkenti az iráni energiaexportot, ami geopolitikai feszültségeket keltett és növelte az ellátás miatti aggodalmakat.
2025. 04. 17. 14:00
Megosztás:

A vámok veszélyeire figyelmeztet a WTO

A Kereskedelmi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy a globális kereskedelem kilátásai meredeken romlottak a Donald Trump vámrendszerének bevezetése nyomán megugró terhek és a fokozódó bizonytalanság miatt.
2025. 04. 17. 13:00
Megosztás: