Magyarország megnyugodhat, csökkent a csődkockázat

Londoni felzárkózó piaci elemzők szerint csökkenhet Magyarország rövid időn belüli leminősítésének és a 6,00 százalékos MNB-alapkamat emelésének esélye annak a csütörtöki bejelentésnek a hatására, hogy a kormány tárgyalásokat kíván kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy új típusú együttműködésről.

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni globális felzárkózó térségi kutatórészlegének vezetője a bejelentést kommentálva úgy vélekedett, hogy a tárgyalások hírével Magyarország "időt nyerhet a hitelminősítőknél", és elképzelhető, hogy a hitelminősítők - ha szándékukban állt a magyar adósosztályzat rontása - ezt a döntésüket most elhalasztják.

 

Neil Shearing, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-befektetési elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piaci főközgazdásza az MTI-nek csütörtökön szintén azt mondta, hogy elképzelhetőnek tartja a hitelminősítői döntések halasztását. Ugyanígy vélekedtek csütörtök esti értékelésükben az HSBC bankcsoport londoni elemzőrészlegének felzárkózó piaci szakértői, akik a magyar kormány helyes irányú lépésének nevezték az IMF-tárgyalásról szóló bejelentést. A ház elemzői szerint az IMF-nek ugyan nyilatkoznia kell még a lehetséges megállapodás mibenlétéről, de ha az egyezség létrejön, az elégséges lehet a befektetési ajánlású magyar államadós-besorolások megőrzéséhez, és akár a jegybanki kamatemelések elkerüléséhez is.

 

Az HSBC londoni közgazdászai éppen az IMF-tárgyalásokról szóló csütörtöki bejelentés előtt összeállított előrejelzésükben jósolták, hogy az MNB monetáris tanácsa már novemberi ülésén fél százalékponttal emelheti alapkamatát. Az esetleges magyar leminősítésre a Standard and Poor's, a világ legnagyobb hitelminősítő csoportja tette eddig a legerőteljesebb utalást.

 

Az S and P szombaton Londonban bejelentette, hogy negatív kihatású megfigyelés alá vette a "BBB mínusz" - vagyis a befektetési ajánlású sáv alsó szélén lévő - hosszú futamú magyar államadós-osztályzatot. A cég azzal a véleményével indokolta a lépést, hogy a külső pénzügyi és gazdasági környezet gyengülésével növekszenek a magyar hitelképességet terhelő, lefelé ható kockázatok, emellett "kiszámíthatatlanabbá" vált a magyarországi gazdaságpolitikai környezet, aminek negatív hatása lehet a gazdasági növekedésre és a kormányzati pénzügyekre.

 

A Standard and Poor's a szombati bejelentéshez fűzött elemzésében még azt közölte, hogy a felülvizsgálat eredményéről várhatóan ebben a hónapban döntést hoz, azoknak a további információknak a függvényében, amelyeket a magyar kormány szolgáltat a gazdasági kihívások kezelésének mikéntjéről. Az IMF-együttműködéssel kapcsolatos csütörtöki bejelentése utáni kommentárjában Neil Shearing úgy vélekedett, hogy a közlemény szövegezéséből következtethetően a magyar kormány nem elsősorban a teljes körű IMF-programot jelentő készenléti megállapodásra törekszik, hanem olyan egyezségre, amely "közelebb áll" az úgynevezett rugalmas hitelkerethez (FCL). Ez az IMF-eszköz enyhébb feltételrendszerrel biztosít finanszírozási hozzáférést szükség esetén.

 

A Capital Economics londoni felzárkózó piaci főközgazdásza azonban úgy vélte, hogy minél szélesebb körű feltételrendszer kötődik bármilyen jövőbeni IMF-segítséghez, "annál jobb", tekintettel arra, hogy a magyar piacon a legutóbbi időszakban tapasztalt eladási nyomás - és a leminősítési kockázat is - részben a kormány gazdaságpolitikájának hitelességével és kiszámíthatóságával kapcsolatos aggodalmakkal függött össze. Shearing szerint kérdéses, hogy az IMF hajlandó-e a segítségnyújtásra a teljes körű készenléti megállapodáson kívül bármilyen más formában. Lengyelország és több latin-amerikai ország kérte a rugalmas hitelkeretet a valutaalaptól 2009 elején, és meg is kapták ezt a fajta finanszírozási lehetőséget, azon az alapon, hogy sikerült csökkenteniük az inflációt, a folyómérleg-hiányt és az államháztartási deficitet, emellett hiteles gazdaságpolitikát folytattak.

 

A Capital Economics vezető londoni elemzője szerint Magyarország az infláció és a folyómérleg-egyenleg terén megfelel a kritériumoknak, az államadósság azonban "sokkal magasabb", mint azoké az országoké, amelyek eddig megkapták az FCL-finanszírozási hozzáférést az IMF-től, és "a gazdaságpolitikai környezettel kapcsolatos aggodalmak is egyértelműen kérdésessé teszik", hogy Magyarország megfelelne-e a rugalmas hitelkeret feltételeinek. Neil Shearing szerint mindezek alapján az állapítható meg, hogy egyértelműen kedvező lépés a kapcsolatok újbóli felvétele az IMF-fel, kérdés azonban, hogy a kormány és a valutaalap megtalálja-e "a kölcsönösen elfogadható középutat".

 

A Capital Economics vezető elemzője szerint a csütörtöki bejelentés nyomán legalábbis annak sokkal kisebb az esélye, hogy a magyar jegybank e hónap végi monetáris tanácsi ülésén végrehajtja a cég által éppen az IMF-tárgyalások bejelentése előtt jósolt 1,00-2,00 százalékpontos árfolyamvédelmi célú kamatemelést.

 

Csütörtöki kommentárjában Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland vezető londoni felzárkózó térségi közgazdásza is úgy vélekedett, hogy az enyhe feltételrendszerű rugalmas hitelkeret megadása nem valószínű. Ash azonban úgy fogalmazott, hogy "aki nem kér, az nem is kap". Az RBS londoni felzárkózó piaci kutatási igazgatója mindazonáltal az erősebb feltételrendszerű elővigyázatossági hitelkeretet valószínűsítette, azzal a véleményével kiegészítve, hogy a feltételekről "kemény tárgyalások várhatók" a felek között.

Nem nyűgözte le a befektetőket az Amazon

Az Amazon 13%-os év/év alapú második negyedéves bevételnövekedésről számolt be, összesen 167,7 milliárd dollár lett az árbevétel, szemben a várt 162 milliárddal.
2025. 08. 01. 22:00
Megosztás:

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás:

Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató

Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
2025. 08. 01. 17:00
Megosztás:

Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz

Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
2025. 08. 01. 16:00
Megosztás:

A lakásbiztosítások 46 százalékához tartozik balesetbiztosítás

A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is következzen be a baleset, fedezetet nyújt.
2025. 08. 01. 15:00
Megosztás:

Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma

A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.
2025. 08. 01. 14:00
Megosztás:

Az amerikai piacok mínuszban zártak a tech-óriások vegyes eredményei és vámnyomás közepette

A vártnak megfelelően többhavi csúcsra, 0,3%-kal nőtt júniusban havi összevetésben a Fed által legfontosabb inflációs mutatónak tartott core PCE és ennek a maginflációs változata az USA-ban, amint az árucikkek árában elkezdett megjelenni a vámok hatása.
2025. 08. 01. 13:00
Megosztás:

Vegyes a kép az európai piacokon: a DAX és az FTSE MIB esett, régiónkban csak a BUX emelkedett

Európában a nagygazdaságok EU-s módszertan szerinti inflációs adatai kismértékben, de közös irány nélkül tértek el a várttól. A francia infláció a várttal szemben nem csökkent, az olasz a vártnál kevésbé mérséklődött, német viszont a várakozásoknál is jobban, 1,8%-ra csökkent.
2025. 08. 01. 12:00
Megosztás:

Mi áll a háttérben? 630 millió dollár égett el egy nap alatt: beszakadt a kriptovaluta piac

A kriptopiac újabb intenzív eladási hullámon ment keresztül: több mint 630 millió dollár értékű tőkeáttételes pozíciót likvidáltak mindössze 24 óra alatt. Míg az altcoinok szenvedtek, a Bitcoin tartotta kulcsszintjét, és újra dominanciára tett szert. A megrázó számok mögött fontos piaci tanulságok és lehetőségek is húzódnak – ezeket elemezzük cikkünkben.
2025. 08. 01. 11:00
Megosztás:

Megbillent a lendület: 8%-ot esett az XRP az ellenállási szint után – Intézményi szereplők mozgolódása a háttérben

Az XRP ára hirtelen 8%-kal csökkent, miután rövid időre áttörte a 3 dolláros szintet, majd éles eladási hullámba került. A háttérben nagybefektetői mozgások, csökkenő tőzsdei készletek és egyre több intézményi érdeklődés rajzol ki egy összetettebb képet a kriptopiac egyik legfontosabb szereplőjéről. Mutatjuk a részleteket!
2025. 08. 01. 10:00
Megosztás:

Nagyot hajrázott a pénzügyi év végén a Microsoft

Az árbevétel a 76,4 milliárd dollár lett a várt 73,9 milliárddal szemben, a részvényenkénti nyereség pedig 3,65 dollár, meghaladva a tavalyi 2,95, valamint a várt 3,37 dollárt is.
2025. 08. 01. 08:00
Megosztás:

A megosztott Fed változatlanul hagyta a kamatokat

A Fed júliusi ülésén változatlan kamatszintet jelentett be, az irányadó ráta 4,25-4,50%-on maradt, immár az egymást követő ötödik kamatdöntő ülésen. A döntés nem volt egyhangú, sőt1993 óta először fordult elő, hogy több döntéshozó sem szavazta meg a döntést, két jegybankár 25 bázispontos kamatvágást szorgalmazott volna.
2025. 08. 01. 07:00
Megosztás:

Czomba Sándor: a kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján idén júliusban 220.956 fő volt a regisztrált munkát keresők száma, ami tavalyhoz képest több mint 3 ezer fős, 2010-hez képest pedig mintegy 330 ezer fős csökkenést jelent.
2025. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge teljesítményt jeleznek a kínai BMI-adatok

Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe júliusban 49,3-ra esett vissza a júniusi 49,7-es háromhavi csúcsról. Az adat elmaradt a várakozásoktól.
2025. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Otthon Start: Mekkora jövedelemmel és hitelösszeggel igényelnék a magyarok?

Milyen jövedelemmel igényelnék a magyarok az új Otthon Start lakáshitelt? Milyen hitelösszeget vennének fel és milyen ingatlanra költenék azt? Kielemeztük a Bankmonitor Otthon Start hitelkalkulátorát használók adatait, mutatjuk a legérdekesebb számokat!
2025. 08. 01. 04:00
Megosztás:

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!

Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
2025. 08. 01. 02:00
Megosztás: