Aláírták a megállapodást az új Munka törvénykönyvéről

Megállapodást kötött az új Munka törvénykönyvének a kollektív munkavállalói jogokra és a munkaviszonyra vonatkozó részéről a kormány a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletekkel - jelentette be Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.

A munkavállalói érdekképviseletek hangoztatták: a kormány ígéretet tett arra, hogy a nyitott kérdéseket a hatályba léptető és az átmeneti rendelkezések között szabályozzák, illetve csak a "rossz és a még rosszabb" közül választhattak. Matolcsy György megköszönte a megállapodást aláíró érdekképviseleteknek a "kemény, de konstruktív" tárgyalásokat, és azt, hogy megértették, Magyarország újjászervezéséhez, megújításához szükség van egy új Mtv.-re, és a munka világának újraformálására.

 

Mint mondta, az új Mtv bevezetésével Magyarország az első három ország között lesz az Európai Unióban a munkaerő-szabályozás, munkaerőpiaci-szabályozás rugalmasságát tekintve. Emlékeztetett arra, hogy 2011 júniusában bocsátották szakmai vitára a jogszabály szakmai konzultációs anyagát, és augusztusban kezdődtek meg az egyeztetések a szakszervezeti konföderációkkal, valamint a munkaadói érdekképviseleti szervezetekkel. A miniszter szerint mindazokkal egyeztettek, akik "elismerték egy új jogszabály létjogosultságát és szükségességét a mai magyar gazdaságban".

 

Matolcsy György közölte: az aláírók egyetértenek abban, hogy Magyarországnak szüksége van egy új Mtv-re, amely segíti az új munkahelyek megteremtését, védi a meglévőket és rugalmas munkavállalói formákat tesz lehetővé. Úgy vélte, az új szabályozással megakadályozható a bércsökkentés is, továbbá Magyarországon 2020-ig létre lehet majd hozni egymillió új munkahelyet. A munkaadók és a munkavállalók képviselői is hangoztatták, hogy a megállapodás nem jött volna létre akkor, ha nem hárman - ők és a kormány - tárgyalnak, és rámutattak, hogy a Munka törvénykönyvének a mai változata össze sem hasonlítható az eredetivel.

 

Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a józan ész diadalának nevezte a megállapodást. Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke kiemelte, hogy a megállapodás garantálja a munkaadók alapvető jogait, illetve a munkavállalói érdekképviseletek hatékony működését. Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének a főtitkára ehhez azt fűzte hozzá, hogy helyi szinten, kölcsönös kompromisszumokkal hozhatók létre a munkaadók és munkavállalók megállapodásai.

 

Zs. Szőke Zoltán az ÁFEOSZ-COOP Szövetség elnöke pedig azt emelte ki, hogy a törvény első változatával a munkaadók sem értettek egyet. A mostani megállapodás nem tartalmazza az egyéb jogszabályokba kerülő minimálbért, bérminimumot, illetve bérkompenzációt. A szakszervezeti szövetségek részéről először Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szólt a megállapodásról, ő emelte ki, hogy csak a rossz és a még rosszabb közül választhattak. A mostani kompromisszum nélkül az eredeti törvényszöveg maradt volna, nemzetközi jogorvoslatot kérhettek volna ugyan, de mire az eredményre vezet, "addigra megszűnik a magyar szakszervezeti mozgalom" - mondta.

 

Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke úgy vélte, hogy a megállapodás biztosítja a szakszervezetek minimális működési feltételeit. A megállapodásból kiemelte azt, hogy a jövedelem nem csökkenhet, a túlmunkáért fizetni kell (ennek az ellenkezőjéről kell megállapodnia a munkaadónak és a munkavállalónak). Gaskó István, a Liga elnöke is azt emelte ki, hogy nehezebb lesz az érdekvédelem, de tovább él. Fontosnak tartotta, hogy a versenyszférában jöjjön létre egy új tripartit szervezet. (MTI)

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 72,44%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már a szavazatok közel háromnegyedét feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 72,44%-ot, ami gyakorlatilag már kirajzolja a végső parlamenti erőviszonyokat.
2026. 04. 12. 21:48
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 60,24%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei: az országos feldolgozottság már 60,24%-on áll, ami alapján egyre biztosabban kirajzolódik a parlamenti erőviszonyok végleges képe.
2026. 04. 12. 21:29
Megosztás:

Megvan a TISZA 2/3 !!! ÉLŐ választási eredmények 2026 - 45,71%-os feldolgozottság

Szenzációs fordulat a 2026-os országgyűlési választás élő eredményeiben: a 45,71%-os feldolgozottság mellett a TISZA párt már elérte a kétharmados többséget a parlamentben (ez még közel sem végleges eredmény).
2026. 04. 12. 21:09
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 37,04%-os feldolgozottság

A 2026-os országgyűlési választás élő eredményei alapján már közel a szavazatok harmadát feldolgozták: az országos feldolgozottság elérte a 37,04%-ot, és az eddigi adatok egyre stabilabb politikai erőviszonyokat mutatnak.
2026. 04. 12. 21:01
Megosztás:

Trump: a Hormuzi-szoroson vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem

Az Egyesült Államok a "mindent, vagy semmit" megközelítést alkalmazza a Hormuzi-szorosnál, azaz vagy minden hajó áthalad, vagy egyetlen egy sem - ismertette vasárnap Donald Trump amerikai elnök a hajózási útvonalra bejelentett teljes tengeri blokáddal kapcsolatosan.
2026. 04. 12. 21:00
Megosztás:

Friss, ÉLŐ választási eredmények 2026 - 29,21%-os feldolgozottság

Folyamatosan frissülnek a 2026-os országgyűlési választás élő eredményei, és az eddigi adatok alapján egyre határozottabb tendencia bontakozik ki. Az országos feldolgozottság jelenleg 29,21%, ami már jelentősebb mintát ad a várható parlamenti erőviszonyokról.
2026. 04. 12. 20:49
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 21,54%-os feldolgozottság

Újabb jelentős frissítés érkezett a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság elérte a 21,54%-ot, és az eddigi adatok alapján tovább erősödik a vezető erő pozíciója.
2026. 04. 12. 20:39
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 14,72%-os feldolgozottság

Tovább frissültek a 2026-os országgyűlési választás adatai: az országos feldolgozottság már 14,72%-on áll, és az eddigi eredmények egyre markánsabb képet rajzolnak ki.
2026. 04. 12. 20:33
Megosztás:

ÉLŐ választási eredmények 2026 - 6,56%-os feldolgozottság

Megérkeztek az első hivatalos adatok a 2026-os országgyűlési választásokról: az országos feldolgozottság jelenleg 6,56%-on áll, és már most kirajzolódni látszanak az erőviszonyok.
2026. 04. 12. 20:21
Megosztás:

Hivatalosan befejeződött a szavazás, így zajlik a számlálás

Vasárnap este hét órakor hivatalosan befejeződött a szavazás az ország 3154 településén és a 23 budapesti kerületben kialakított 10 047 szavazókörben az országgyűlési választáson.
2026. 04. 12. 20:00
Megosztás:

Közel félmilliárd forintot fordít a Budapest Airport a repülőtér környéki intézmények zajvédelmére-

Ezzel párhuzamosan elindult a repülőtér-üzemeltető által 3 milliárd forintból finanszírozott lakossági zajvédelmi program hatodik üteme 250 millió forint összegű adományt adott át ma a VINCI hálózat részeként működő Budapest Airport a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetnek. A támogatás egy átfogó zajvédelmi stratégia része: a most átadott adományon felül a Budapest Airport további 220 millió forintot fordít intézményi zajszigetelésre annak érdekében, hogy a repülőtér környezetében működő iskolák, óvodák és egyéb közintézmények zajterhelését csökkentse.
2026. 04. 12. 18:00
Megosztás:

Ismert kockázatok, elmaradt lépések: hogyan jutott ide a magyar energiapolitika

Míg az Európai Unió és a régió országai csökkentették az orosz energiafüggőséget, Magyarország továbbra is nagymértékben a Barátság vezetéken érkező kőolajra támaszkodik, miközben az Adria vezeték körüli viták sem rendeződtek. Az elmúlt évek döntései nyomán beszűkült a mozgástér, és az ellátásbiztonságot érintő kockázatok csak növekedtek. Ráadásul a téma annyira átpolitizálódott, hogy egyelőre egyik nagy párt sem ígér átfogó és meggyőző megoldást. Perger András, az Energiaklub energiaprogram-vezetője szerint a rövid távú szempontok háttérbe szorították a stratégiai gondolkodást, aminek következményei egyre inkább kézzelfoghatóvá válnak.
2026. 04. 12. 17:00
Megosztás:

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás: