Az olajár felszökésére és összeomlásra számítanak a befektetők

Az olajárak jövő évi "szuperkiugrására" és összeomlására is vesznek fel pozíciókat a befektetők, egyaránt igyekezve beárazni egy közel-keleti válságot és az euróövezeti adósságválság keresletcsökkentő hatását - írta piaci szereplőket idézve a keddi Financial Times.

Londoni elemzők szerint azonban az Irán elleni esetleges EU-olajszankciónak - amelyet a piac a legjelentősebb ellátási kockázati tényezők között tart számon - nem lenne jelentősebb árfelhajtó hatása. A londoni gazdasági napilap forrásai szerint a szélsőséges árkockázatokra kötött opciós "biztosítási" kontraktusok 50 dollártól 150 dollárig terjedő olajárakra vonatkoznak. A keddi londoni kereskedésben a globális alaptípusnak tekintett északi-tengeri Brent olajféleség hordója 108 dollár körül mozgott a legközelebbi, januári teljesítési határidőre.

 

A Financial Times szerint az opciós kontraktusokból ítélhetően a befektetői vásárlások a legutóbbi időszakban most már inkább az olajárak megugrására koncentrálnak. A jövő év végi 130-155 dolláros olajárra szóló piaci kötések száma az elmúlt hat hónapban 25 százalékkal emelkedett a New York-i árutőzsdén, és különösen a múlt hónapban ugrott meg, miután az EU felvetette az Irán elleni olajimport-embargó lehetőségét az iráni rezsim nukleáris fejlesztési programja miatt. Londoni iparági szakelemzők szerint azonban az Irán elleni uniós olajszankciónak nem lenne jelentősebb hatása.

 

A Barclays Capital, a City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja - amely rendszeresen közöl olajpiaci elemzéseket is - legújabb helyzetértékelésében azt írta, hogy EU-embargó esetén Irán legfeljebb még nagyobb mennyiségű olajat exportálna kelet felé, de ettől még ugyanúgy értékesíteni tudná exportra szánt teljes olajmennyiségét, mint eddig. A ház szerint az iráni nyersolaj vásárlóinak koncentrációja növekedne ugyan, de az valószínűtlen, hogy az exportmennyiséget egy ilyen uniós intézkedés befolyásolná.

 

A Barclays Capital londoni elemzői szerint ha az iráni olajra vonatkozó EU-szankciók célja Teherán bevételeinek jelentős mértékű csökkentése lenne, az jó eséllyel nem járna nagyobb sikerrel, mint az 1988 óta érvényben lévő amerikai szankciók. Irán legnagyobb olajvásárlója Kína, napi félmillió hordós importtal, utána India (0,32 millió hordó), Japán (0,27 millió hordó) és Dél-Korea (0,24 millió hordó) következik. Ezek az országok teljes nyersolajigényüknek egyaránt a 10 százalékát Iránból szerzik be, Kína és India pedig ellenzi bármilyen szankció bevezetését Irán ellen. Kína ráadásul jelentősen növeli is iráni olajimportját; az idei év elejétől októberig terjedő időszakban 32 százalékkal több iráni olajat vásárolt, mint a tavalyi év azonos szakaszában - áll a Barclays Capital legújabb olajpiaci elemzésében.

 

A Moody's Investors Service hitelminősítő ugyancsak friss, Londonban befektetőknek összeállított előrejelzése középtávon csökkenő olajárakkal számol. A Moody's várakozása szerint az amerikai alaptípusnak tekintett West Texas Intermediate (WTI) átlagára jövőre 90 dollár, 2013-ban 85 dollár lesz hordónként, a 2013 utáni középtávú előrejelzési időszakban pedig 80 dollárra süllyed tovább. A cég a Brent olajféleségre 95 dolláros jövő évi átlagárat jósol, 2013-ra 90 dolláros, középtávra pedig - a WTI-hez hasonlóan - szintén 80 dolláros Brent-átlagot vár. (MTI)


Mennyibe kerül valójában a nem megfelelő munkavédelem?

Egyetlen rossz döntés is elég. Egy elhasználódott kesztyű, egy nem megfelelően kiválasztott védőcipő, vagy egy „még jó lesz” alapon használt védőszemüveg, és máris bekövetkezik az, amire senki sem számít. A munkavédelem hiányosságai nem látványosan, hanem csendben épülnek fel, majd egyetlen pillanat alatt válnak súlyos következménnyé. A kérdés nem az, hogy történik-e probléma, hanem az: mennyibe kerül majd, amikor megtörténik?
2026. 10. 14. 18:30
Megosztás:

Mikor éri meg adótanácsadót fizetni? Öt helyzet, ahol egy óra visszahozza az árát

A legtöbb adóügyi hiba nem a bevallás kitöltésénél születik, hanem hetekkel korábban, egy döntésnél. Aláírsz egy lízingszerződést, kiveszel pénzt a cégből, elindítasz egy külföldi értékesítést – és csak a következő zárásnál derül ki, mennyibe került. A könyvelő és az adótanácsadó munkája nem ugyanaz. A könyvelés azt rögzíti, ami már megtörtént; a tanácsadás arra ad választ, mi történjen. A kettő közötti különbség pontosan ott válik pénzzé, ahol a cégvezető egyedül dönt egy olyan kérdésben, aminek több lehetséges adózási útja van. Az alábbi öt helyzetben tapasztalatunk szerint egyetlen óra tanácsadás a sokszorosát hozza vissza.
2026. 10. 14. 17:57
Megosztás:

Kutyaeledelt hívott vissza a Nébih

Idegen anyag jelenléte miatt visszahívta a Real Nature Wilderness, Pure Chicken Adult, 400 grammos kutyaeledel konzervet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - tájékoztatta a szervezet szerdán az MTI-t.
2026. 10. 14. 17:00
Megosztás:

Milyen kerti játékokkal telik jól a szabadban töltött idő?

Egy jól megválasztott kerti játék megmozgatja a gyerekeket, és alkalmat ad a közös időtöltésre is. A döntésnél vegyük számításba, mennyi helyünk van, hány évesek a gyerekek, és mennyi időt tudunk a játékok karbantartására fordítani. Így kisebb az esélye, hogy a gondosan kiválasztott eszköz végül kihasználatlanul áll az udvaron.
2026. 10. 14. 16:30
Megosztás:

Orbán Anita: a 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták

A 2026/27-es tanévtől pályázhatnak ismét az Erasmus-programokra a magyar egyetemisták, kutatóink és egyetemeink pedig újra hozzáférhetnek a Horizont Európa lehetőségeihez - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. 10. 14. 15:30
Megosztás:

Blum mozgástechnológiák - Melyik mit jelent?

Ha valaha böngésztél már Blum bútor-vasalatokat, valószínűleg találkoztál ezzel a négy kifejezéssel: BLUMOTION, TIP-ON, TIP-ON BLUMOTION, SERVO-DRIVE.
2026. 10. 14. 14:30
Megosztás:

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.
2026. 10. 14. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinok: veszélyes felügyeleti résekre figyelmeztet az FSB

A stabilcoinok pillanatok alatt átléphetik az országhatárokat, a felügyeletük azonban még nem működik ilyen gördülékenyen. A Pénzügyi Stabilitási Tanács szerint a nemzetközi együttműködés továbbra is kiforratlan, miközben egy tömeges visszaváltási hullám következményei a hagyományos pénzügyi rendszerbe is átterjedhetnek. A mintegy 300 milliárd dolláros piac biztonságát ezért nem lehet kizárólag nemzeti szabályokkal megítélni.
2026. 10. 14. 13:30
Megosztás:

A profi sminkhez elengedhetetlen a megfelelő ecset

Az esztétikus smink elkészítéséhez (akár hétköznapi viseletről vagy ünnepi alkalomról van szó) nem elegendő csupán a megfelelő kozmetikumokat kiválasztani.
2026. 10. 14. 13:00
Megosztás:

Bitcoin: 84 ezer dollárnál nyílhat meg az út az új rali előtt

A Bitcoin árfolyama ismét a 84 ezer dolláros ellenállással küzd, miközben a kriptopiac az amerikai inflációs jelentésre vár. Egy kedvező adat új lendületet adhat a vásárlóknak, de a technikai mutatók egyelőre óvatosságra intenek. Közben a régebb óta mozdulatlan BTC-k is megindultak: a kérdés az, hogy eladási szándék vagy egyszerű tárcaátrendezés áll-e a háttérben.
2026. 10. 14. 12:30
Megosztás:

2016 óta először tartanak több pénzt a magyarok befektetési alapokban, mint állampapírban

Telt házzal, 450 befektés iránt érdeklődővel zajlott a budapesti Dürer Kertben az idei Lightyear Universe 2026. Az európai befektetési platform évente egyszer összegyűjti a magyar befektetői közösséget, és idén Martin Sokk társalapító-vezérigazgató, valamint az MNB, az OTP, a HOLD és a Budapesti Értéktőzsde szakértői egyetlen kérdést jártak körbe: tényleg változik-e az, ahogyan a magyarok a pénzükkel bánnak?
2026. 10. 14. 12:00
Megosztás:

A GVH több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a bankautomatákat üzemeltető Euronetre

Több mint 63 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa a bankautomatákat (ATM) üzemeltető Euronetre - közölte a hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 10. 14. 11:30
Megosztás:

A technológiai részvények húzták le a Wall Streetet; a befektetők az AI-költések fenntarthatóságát és a gyorsjelentési szezont értékelték

A befektetői hangulatot továbbra is a geopolitikai kockázatok és az energiaellátással kapcsolatos bizonytalanságok befolyásolták. Az olajpiacon vegyes mozgások alakultak ki: a Brent 0,9%-kal, 105,69 dollárra csökkent, miközben a WTI 0,4%-kal, 94,14 dolláron zárt. A piac egyszerre értékelte a Szaúd-Arábiát és Jement érintő támadások okozta kínálati kockázatokat, illetve annak lehetőségét, hogy az Egyesült Államok és Oroszország közötti dízelmegállapodás növelheti a globális üzemanyagkínálatot.
2026. 10. 14. 11:00
Megosztás:

Megelőzheti az Ethereum a Bitcoint a piaci kapitalizációban a következő kriptociklus során?

A Bitcoin és az Ethereum közötti verseny a következő kriptopiaci ciklusban is komoly figyelmet kaphat, különösen akkor, ha a befektetők ismét nagyobb kockázatot vállalnak a digitális eszközök piacán. A Bitcoin 2024. január 10-én kapott fontos lökést az amerikai spot ETF-ek engedélyezésével, majd az Ethereum esetében is megnyílt az út az amerikai spot ETF-ek előtt 2024 júliusában.
2026. 10. 14. 10:30
Megosztás:

Megszakadt a STOXX600 kétnapos emelkedése; a kínai chipipari előrelépések nyomták a technológiai részvényeket

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon visszafogott, inkább kockázatkerülő hangulat uralkodott. A STOXX600 index 0,1%-kal csökkent, megszakítva kétnapos emelkedő sorozatát. A technológiai és félvezetőipari részvények kerültek nyomás alá, miután a kínai CXMT memóriachip-gyártó technológiai előrelépéséről szóló hírek előtérbe helyezték a kínai verseny erősödésével kapcsolatos aggodalmakat az AI-hoz kapcsolódó szegmensben. Ennek hatására a holland ASM International 6,3%-ot, míg a francia Soitec közel 6%-ot veszített értékéből.
2026. 10. 14. 10:00
Megosztás:

Közeledik a következő nagy kriptovaluta ciklus?

A kriptovaluták piaca 2026 őszén ismét komoly kérdés előtt áll. A Bitcoin 2024. március 14-én új történelmi csúcsra, nagyjából 73 700 dollárra emelkedett, majd az áprilisi felezés után újabb befektetők figyelték, merre indulhat tovább az árfolyam.
2026. 10. 14. 09:30
Megosztás:

BÉT - Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés

Kedvező hangulatban indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén, kedden a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt.
2026. 10. 14. 09:00
Megosztás:

A jegybank tavalyi beszámolóját tárgyalják a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
2026. 10. 14. 08:40
Megosztás:

Emmanuel Macron Magyarországra jön október 23-án

Emmanuel Macron francia elnök Magyarországra látogat az október 23-i ünnepségek alkalmából - mondta Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban kedden.
2026. 10. 14. 08:00
Megosztás:

Erősödött szerda reggelre a forint

Erősödött szerdára virradóra a forint a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 10. 14. 07:30
Megosztás: