Barroso válaszolt Orbán levelére (frissített)

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke válaszolt az Orbán Viktor magyar miniszterelnöktől kapott levélre - közölte pénteken az MTI-vel Joe Hennon, az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ügyeletes szóvivője.

  A válasz tartalmát nem ismertette. Hozzátette ugyanakkor, hogy az Európai Bizottságban továbbra is folyik a különböző uniós aggályok felvetése nyomán a magyar féltől kapott válaszok "mélyreható elemzése".
    

Az Európai Bizottság egy héttel korábban jelentette be, hogy Brüsszelben tanulmányozzák a magyar miniszterelnök és a magyar hatóságok által adott válaszokat. A bejelentés szerint a Barroso bizottsági elnök, Olli Rehn gazdasági-pénzügyi kérdésekben illetékes alelnök, valamint Viviane Reding igazságügyi kérdésekben illetékes alelnök által kifejezésre juttatott aggodalmak, illetve az ezekre adott magyar válaszok olyan fontos ügyekre vonatkoznak, hogy azok mélyreható elemzést igényelnek. Ez az elemzés folyamatban van, a lehető legrövidebb időn belül el kívánják végezni, és annak megtörténte után az Európai Bizottság dönteni fog a további lépésekről - tájékoztatták akkor az MTI brüsszeli tudósítóját.
    

Uniós részről azóta sem ismertették a felvetéseikre adott magyar válaszok tartalmát. Orbán Viktor kormányfő azonban közölte: elutasító választ adott Barroso levelére, amelyben a bizottsági elnök két magyar törvényjavaslat - a stabilitási, valamint a jegybanktörvényre vonatkozó indítvány - visszavonását javasolta. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy minden, a magyar parlament előtt fekvő törvényjavaslat az európai értékek és jogrend keretén belül van.
    

A Brüsszelben e tárgyban elhangzott legutolsó tájékoztatás értelmében egyelőre nem született döntés arról, hogy folytatódnak-e, és ha igen, mikor folytatódnak a megbeszélések a magyar kormánnyal az EU-tól és az IMF-től kért esetleges pénzügyi segítségre vonatkozóan. Az Európai Bizottságban emlékeztettek arra: informális előkészítő megbeszélések már korábban is voltak a felek között, ezeket azonban a pénzügyi stabilitásról szóló, illetve a jegybankra vonatkozó törvénytervezetek támasztotta nehézségek miatt "félbe kellett szakítani". A félbeszakításról személyesen Rehn hozott döntést.
    

Ami Reding szakterületét illeti, e tekintetben Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter küldött választ Brüsszelbe, miután az Európai Bizottság alelnöke tájékoztatást kért a magyar bírósági rendszer és az adatvédelmi biztosi intézmény átalakításával kapcsolatban. (MTI)


Japánban féléves csúcsra javult a fogyasztói hangulat

Augusztusban hathavi csúcsra emelkedett a japán fogyasztói bizalmi index.
2026. 09. 01. 16:30
Megosztás:

Jelentősen csökkent a lakáspiaci kereslet augusztusban

Augusztusban több mint 40 százalékkal csökkent az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődés éves szinten és 15 százalékkal esett vissza az újonnan piacra kerülő lakóingatlanok száma - közölte az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2026. 09. 01. 16:00
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén augusztusban?

Augusztusban tovább emelkedett a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, a BUX, amely a hónap során új történelmi csúcsot ért el. Az azonnali részvénypiacon összesen 411,7 milliárd forintos forgalom bonyolódott, a napi átlagos kereskedési volumen pedig 21,67 milliárd forintot tett ki. A befektetői érdeklődés továbbra is elsősorban a vezető hazai részvényekre összpontosult: az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeivel zajlott a legnagyobb forgalom. A befektetési szolgáltatók rangsorát augusztusban is a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE vezette.
2026. 09. 01. 15:30
Megosztás:

Augusztus utolsó napjaira megoldódott a paksi helyzet – és ez nagyon jó hír

Augusztus elejére energetikai válsághelyzet alakult ki Magyarországon: a Paksi Atomerőmű teljesítményét először csökkenteni kellett, majd a Duna folyamatos adapása mellett alig néhány milliméteren múlt, hogy ne kelljen teljesen lekapcsolni az erőművet.
2026. 09. 01. 15:00
Megosztás:

A jövő nyertesei ott lesznek az AI-válaszokban és a fizetett találatokban is

Az online keresés több útvonalon vezeti el az érdeklődőket egy vállalkozáshoz. A hagyományos organikus találatok mellett teret kapnak a Google AI-alapú összefoglalói, a ChatGPT válaszai és a keresési hirdetések is.
2026. 09. 01. 14:30
Megosztás:

Lakásfelújítás kis költségvetésből? Ezzel kezdd

Nem kell komplett bútorcserét vagy nagy bontást tervezned ahhoz, hogy egy lakás megújuljon: gyakran néhány jól megválasztott apróság is látványos változást hoz. Mielőtt nekivágnál a felújításnak, érdemes végiggondolnod, mely elemek adják a legtöbb vizuális hatást a legkisebb ráfordítással, ebben pedig a Diego kínálata is jó kiindulópontot nyújthat.
2026. 09. 01. 14:00
Megosztás:

Havi 69 ezer forintért csak éjszakára jár a szoba

Havi 69 ezer forintért kínálnak szobát a XI. kerületben, de a bérlő csak este nyolc és reggel nyolc között tartózkodhat benne. A helyiség napközben jóga- és masszázsszalonként működik. Így alkalmazkodnak ma a tulajdonosok a piac igényeihez vagy ez egy súlyos kompromisszum, amire a fiatalokat a megfizethető lakhatás hiánya kényszeríti?
2026. 09. 01. 13:30
Megosztás:

Új ügyvezető igazgató a Novartis Hungária Kft. élén

2026. szeptember 1-jétől Mohamed Tammam tölti be a Novartis Hungária Kft. ügyvezető igazgatói pozícióját, Colette Matz utódjaként. A Novartis egyesült királyságbeli leányvállalatától érkező szakember 20 évet meghaladó, több földrajzi régióban szerzett gyógyszeripari tapasztalattal rendelkezik.
2026. 09. 01. 13:00
Megosztás:

11 pontban merült fel jogsértés a kazári bölcsődeépítés során

Jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Hatóság a kazári, nettó 500 millió forintos, uniós támogatásból megvalósult bölcsőde építésével kapcsolatban.
2026. 09. 01. 12:30
Megosztás:

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Az idei év első felében elsősorban a legalsó árkategóriába tartozó és a jó állapotú, felújított ingatlan piacán volt érzékelhető némi mozgás a családi házak kategóriájában, ahol az átlagosnál nagyobb túlárazások komoly nehézséget okoztak az ingatlanközvetítőknek.
2026. 09. 01. 12:00
Megosztás:

Mindent vitt a most egyéves Otthon Start: már 2000 milliárd forint felett jár a kedvezményes lakáshitel

Az egy éve indult Otthon Start Programban mostanra már több mint 2000 milliárd forint összegű kedvezményes lakáshitelt vehettek fel a bankoktól a lehetőséggel tömegesen élő ügyfelek – számolta ki a BiztosDöntés.hu. Ezzel a hatalmas hátszéllel 2025 után 2026-ban is új rekordot ér el a lakáshitelezés. Az Otthon Start hatására drasztikusan megugrott az egy szerződésre jutó átlagos kölcsönösszeg is, és az új folyósítások négyötödét már az állam által támogatott jelzáloghitelek adják.
2026. 09. 01. 11:30
Megosztás:

Tudatos költés és digitális átrendeződés jellemzi a 2026-os iskolakezdési szezont

A Deloitte 19. alkalommal elkészített globális iskolakezdési felmérése szerint a családok óvatosan, ugyanakkor tudatosan tervezik kiadásaikat. A gyermekenként várható költés változatlan szinten marad, így az iskolakezdési piac továbbra is jelentős értéket képvisel. A költségtudatos vásárlói szemlélet erősödésével a fogyasztók az ár-érték arányt helyezik előtérbe, és egyre több digitális eszközt használnak a vásárlás megtervezéséhez.
2026. 09. 01. 11:00
Megosztás:

Az emelkedő energiaárak hajtották felfelé a hosszú kötvényhozamokat

Az ismét 90 dollár fölé dráguló Brent – és a vele emelkedő inflációs várakozások – felfelé tolták a fejlett piaci hosszú hozamokat.
2026. 09. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább csökkentek az amerikai részvényindexek

A pénteki csökkenés után hétfőn is tovább mérséklődtek a vezető amerikai indexek, miközben a Brent ismét drágult (+1,3%) a Közel-Keleten kiújuló tűzváltás közepette. Az S&P500 0,3, a Nasdaq Composite 0,1, a Dow Jones 0,7%-kal zárt alacsonyabban, bár az augusztust mindhárom index emelkedésben zárta.
2026. 09. 01. 10:00
Megosztás:

Hétfőn már Nyugat-Európa is esett

Hétfőn a nyugat-európai tőzsdék is többnyire lefelé vették az irányt. A piaci hangulatot Európában is rontotta, hogy az Egyesült Államok iráni rakétaindító állásokat támadott a Hormuzi-szorosnál fekvő Larak-szigeten, amire Irán amerikai bázisok elleni támadásokkal válaszolt Jordániában. A Stoxx600 0,6%-kal, a DAX 1,2%-kal, a CAC 40 0,8%-kal csökkent, míg az FTSE 100 0,3%-kal feljebb tudott kapaszkodni. A páneurópai index így is 0,3%-os emelkedésben zárta az augusztust. Az energiaszektor tegnap felülteljesített. A TotalEnergies, az Orlen és az OMV részvényei 1-3,5% közötti pluszban zártak.
2026. 09. 01. 09:30
Megosztás:

Elszabadult az olajár, megremegett a Wall Street: ettől az egyetlen adattól retteg most minden befektető

Augusztus utolsó kereskedési napján hirtelen elfogyott a lendület a Wall Streeten. A vezető amerikai részvényindexek eséssel zártak, miután az Egyesült Államok újabb csapást mért iráni rakétaindító állásokra, az olaj drágulása pedig ismét felszította az inflációs félelmeket. A felszín alatt azonban ennél jóval érdekesebb folyamat rajzolódott ki: miközben a nap vesztesei látványosan pirosba fordultak, a három nagy index így is nyereséggel zárta a teljes hónapot.
2026. 09. 01. 09:00
Megosztás:

Volkswagen: 15 százalékkal nőtt az értékesítés Magyarországon idén

A Volkswagen konszern márkáiból 2026 első hét hónapjában több mint 19 ezer darab autót helyeztek forgalomba Magyarországon, ez éves összevetésben 15 százalékos növekedés - mondta a Volkswagen konszern márkáit importáló Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2026. 09. 01. 08:00
Megosztás:

A Robinhood Chain megelőzte az Ethereumot: a mémcoin-láz hajtja az új hálózatot

A mindössze két hónapja működő Robinhood Chain látványos mérföldkőhöz érkezett: a hálózaton futó alkalmazások napi bevétele meghaladta az Ethereumét, miközben a tranzakciók száma történelmi csúcsra emelkedett. A növekedés motorját azonban nem elsősorban azok a tokenizált részvények jelentik, amelyekre a Robinhood eredetileg a blokkláncot építette, hanem a spekulatív memecoin-kereskedés és a pillanatok alatt új tokeneket létrehozó platformok.
2026. 09. 01. 07:30
Megosztás:

A VGP 2026-os féléves eredményei - a hazai portfolió is bővül

A VGP NV („VGP” vagy „a Csoport”), a kimagasló minőségű logisztikai és félipari ingatlanokat kínáló európai vállalat, a mai napon közzétette a 2026. június 30-án véget ért első félévre vonatkozó eredményeit.
2026. 09. 01. 07:00
Megosztás:

Nyílt pályázaton választják ki a nemzeti parkok igazgatóit

Nyílt pályázatot hirdetett az összes nemzeti parki igazgatói posztra az Élő Környezetért Felelős Minisztérium - közölte Gajdos László, a tárca vezetője Facebook-bejegyzésben hétfőn.
2026. 09. 01. 06:00
Megosztás: