Tankoljon mindenki! Brutális emelés jön

Bruttó 10-10 forinttal emeli a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot ér el. Elemzők szerint a magas üzemanyagárakra egész évben fel kell készülni, míg szakmai érdekképviseletek arra hívták fel a figyelmet, hogy a drágulás miatt a fuvarozók előbb-utóbb a fuvardíj emelésére kényszerülnek.

A szerdai emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő. Az elemzők szerint az e heti áremelés legfőbb oka az, hogy a forint az utóbbi időben jelentősen gyengült a dollárhoz képest. Az üzemanyagok az újév első napján a 2 százalékpontos áfa-emelés miatt drágultak: a forgalmi adó 25-ről 27-százalékra növelése 6, illetve 7 forinttal emelte a 95-ös benzin és a gázolaj átlagárát a számítások szerint.

 

A Mol Nyrt. a múlt héten 6-6 forinttal emelte a benzin és a gázolaj literenkénti árát. Tavaly január elején a benzin átlagára 360-361 forint, a gázolajé pedig 351 forint volt. Az üzemanyagok jövedéki adójának, és áfájának növelése mellett, beszámítva a szerdától érvényes áremelést, a januári 12 havi infláció 5,2 százalékra ugorhat fel a tavaly decemberre várható 4,2 százalékról - mondta Jobbágy Sándor az MTI-nek.

 

benzinár

 

Kattintson az ábrára!

 

A CIB Bank elemzője hozzátette, hogy a két héttel korábbihoz képest a forint árfolyama 5,3 százalékkal gyengült, ami nagymértékben befolyásolta az üzemanyagárak drágulását. Jobbágy Sándor úgy véli, hogy a magas üzemanyagárakra egész évben fel kell készülni, mivel az euró/forint árfolyamban jelentős forinterősödésre nem lehet számítani, ráadásul az olajárak a geopolitikai bizonytalanság miatt felfelé mutató kockázatot jelentenek. Ugyanakkor a hazai inflációt a korlátos kereslet tarthatja kordában, legalábbis azokban az ágazatokban, ahol éles a verseny.

 

Mindezt figyelembe véve 5 százalék körüli átlagos inflációt prognosztizál a CIB 2012-re - tette hozzá. Az üzemanyagok közvetlen súlya az inflációs kosárban 5 százalék, a közvetett hatás nyilván ennél nagyobb, és számításba kell venni a januári inflációnál, hogy a KSH január 20-án zárja le az árfigyelést, így a mostani áremelés 40 százaléka "lóg bele a januári inflációba" - magyarázta Forián Szabó Gergely. A Pioneer Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója 5,1 százalékos januári inflációt vár az általa becsült decemberi 4,3 százalék után.

 

Mindkét elemző emlékeztetett arra, hogy 2011. januárban az infláció havi emelkedése 0,7 százalék volt, a 12 havi pedig 4,0 százalék, mivel ekkor estek ki a bázisból a korábbi jövedéki adóemelések, s nagyrészt ezzel magyarázható, hogy 2010 decemberében még 4,7 százalékos év/éves inflációt jelzett a KSH. Iparági elemzők szerint az alapanyagok drágulása és a forint gyengülése akár a 10 forintos emelést meghaladó drágulást is indokoltak volna. A Brent típusú kőolaj jegyzésára 3,9 százalékkal nőtt az ellátást érintő bizonytalanság miatt, amelynek oka az Irán körüli fokozódó feszültségek, valamint az iráni olajkivitellel szembeni esetleges európai embargó növekvő kockázata.

 

A motorbenzin jegyzésára 3,5 százalékkal nőtt, egyebek között az európai Petroplus finomító-csoport pénzügyi zavara miatt, ami a vállalat finomítói kapacitásainak jelentős mértékű csökkenésével járt, szűkösebbé téve a termék piacát. A motorikus gázolaj jegyzésára 4,6 százalékkal emelkedett, a lecsökkent európai finomítói kapacitások, valamint az alacsony európai készletszintek miatt. Ehhez járul még, hogy a forint árfolyama az IMF tárgyalások körüli bizonytalanság miatt 5,3 százalékkal gyengült a dollárral szemben - mondták elemzők. Szakmai érdekképviseletek szerint az üzemanyagárak emelkedése miatt a fuvarozók előbb-utóbb a fuvardíj emelésére kényszerülnek, mivel már felhasználták tartalékaikat, és nem maradt további mozgásterük.

 

Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta: a vállalkozók már minden tartalékot felhasználtak, például bevezették az üzemanyag-megtakarítási ösztönzőket a gépjárművezetőknek és fuvarszervezéssel jelentősen csökkentették az "üres futások" arányát. Kifejtette: számításuk szerint az elmúlt másfél évben 35 százalékkal emelkedett az üzemanyag ára, ami 12-15 százalékos összköltség-növekedést eredményezett a vállalkozásoknál azzal számolva, hogy a fuvarozói költségben 40 százalékot tesz ki az üzemanyag ára.

 

 

Kattintson a nagyításért!

 

Az MKFE számítása szerint 1 százalékos gázolajár-növekedés minimálisan 0,4 százalékos fuvardíj-emelkedést tenne szükségessé, a mostani gázolajár-növekedés 1,2 százalékos fuvardíj-növelést indokolna, de félő, hogy az iráni konfliktus miatt nincs vége a folyamatnak, és további üzemanyagár-emelkedés várható - tette hozzá a főtitkár. Nagy kérdés, hogy a fuvardíj-növekedést a jelenlegi piaci viszonyok között a fuvarozók hogyan tudják elfogadtatni a megbízókkal - mondta Karmos Gábor. Az adótartalom tekintetében a közúti közlekedési szolgáltatók viszonylag jó helyzetben vannak, mert áfa-visszaigénylők, ezen kívül a kereskedelmi gázolaj jövedéki adójából az európai uniós lehetőségek maximális kihasználása mellett 17 forintot igényelhetnek vissza a 7,5 tonna feletti járművek és az autóbuszok esetében, továbbá az MKFE a Mollal kötött szerződése alapján kétszámjegyű kedvezményt biztosít az üzemanyagkártyával tankolóknak - fejtette ki Karmos Gábor.

 

Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT Hungary) ügyvezető titkára szerint sincs más lehetőség, mint a fuvardíjban érvényesíteni az üzemanyagár-emelést. A fuvardíj-növekedés pedig két hónapon belül minden olyan árban megjelenik majd, amelyhez kapcsolódik a közúti szállítási költsége - mondta a NIT Hungary titkára. A fuvarozói ipartestület számítása szerint 10 forint üzemanyagár-emelésnél 2-3 százalékos fuvardíj-emelésre lenne szükség. (MTI)


Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás: