Fellegi Tamás közleménye az IMF tárgyalásrokról

Magyarországnak olyan politikát kell folytatnia, amely megerősíti a piacok bizalmát a magyar gazdasági helyzetben, és lefekteti a fenntartható fejlődés alapjait az országban - állapodott meg csütörtök esti washingtoni találkozóján Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója és Fellegi Tamás, a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel folytatott tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter.

A magyar fél által kiadott közlemény szerint Fellegi Tamás megerősítette a magyar kormány elkötelezettségét amellett, hogy ezeket a célkitűzéseket megvalósítsa egy közös egyetértéssel elfogadott program keretében. A miniszter hangoztatta az időtényező fontosságát, s rámutatott, hogy Magyarország az EU tagállama, s minden IMF-programról folytatott megbeszélésről egyeztetnie kell az unió vezetésével, ezért a magyar delegáció hamarosan megbeszélést folytat az Európai Központi Bankkal és az Európai Bizottsággal is.

 

A tárca nélküli miniszter kifejezte a magyar kormány készségét arra, hogy megvitassa a részt vevő felek valamennyi felmerülő aggályát. "Teljes mértékben megértjük és egyetértettünk az IMF szakértőivel abban, hogy Magyarországnak olyan irányvonalat kell követnie, amely megerősíti a piacok bizalmát, a magyar gazdaságot és a magyar intézményeket, hogy lefektessük a fenntartható gazdasági növekedés alapjait" - jelentette ki a tárgyalások után megtartott sajtótájékoztatóján Fellegi Tamás.

 

"Elismertük, hogy a két fő fókuszpontnak a piacok bizonyosságának és bizalmának, valamint a gazdasági növekedésnek kell lennie" - hangsúlyozta Fellegi Tamás, aki elmondta, a jövő héten európai partnereivel tárgyal, hogy a nézetkülönbségek elsimítása után meg lehessen állapodni a tárgyalások menetrendjében és azok megkezdésében. A tárca nélküli miniszter hangsúlyozta az időtényező, vagyis annak fontosságát, hogy a hivatalos tárgyalások minél előbb meg tudjanak kezdődni.

 

Az MTI-nek nyilatkozva Fellegi Tamás elmondta, hogy az IMF-fel folytatott megbeszélései csupán az első állomását jelentették egy kéthetes előkészítő tárgyalássorozatnak. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a washingtoni egyeztetések közben nem kellett módosítani a magyar küldöttség mandátumát (vagyis azok egy olyan megállapodásról folytak, amelyek elősegítik, hogy Magyarország a piacokról finanszírozhassa magát). Fellegi Tamás szerint a megbeszélések minden szintjén említésre került a Magyar Nemzeti Bank függetlenségének, valamint egy háromoldalú, magyar-IMF-EU megállapodásnak a fontossága, az új alkotmány rendelkezései viszont nem kerültek szóba.

 

A tárca nélküli miniszter a távirati irodának elmondta, hogy a leendő készenléti hitelkeret összegéről sem esett szó. A hitelkeret majdani hivatalos formájára vonatkozó kérdésre Fellegi Tamás így válaszolt: "A jelen pillanatban ott tartunk, hogy egy olyan készenléti hitelről fogunk tárgyalni minden valószínűség szerint, amelynek fontos eleme lesz a kondicionalitás és az ellenőrzés is. Ennek a konkrét formája és összege a tárgyalások függvénye lesz."

 

Christine Lagarde IMF-vezérigazgató közleményében "hasznosnak" nevezte a tárgyalásokat, s rámutatott, hogy a valutaalap, mielőtt eldönti, mikor kezdi el a tárgyalásokat egy készenléti megállapodásról és elkezdi-e őket, szükségesnek tartja, hogy olyan konkrét lépéseket lásson, amelyek a kormány erős elkötelezettségét mutatják, hogy minden olyan politikai kérdésben lépni fog, amely lényeges a makrogazdasági stabilitás szempontjából. "Az európai hatóságok és intézmények támogatása szintén kulcsfontosságú lenne az új program sikeres megvitatásához"- hangzott az IMF vezetőjének közleménye. A Lagarde-Fellegi megbeszélésen magyar részről részt vett Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Pleschinger Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Szapáry György washingtoni nagykövet is.


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: