Bejelentkezés 
2012. május 17., csütörtök - Andor, Paszkál
                     
 

A Tesco reméli, hogy hamarosan befogadhatja az Erzsébet-utalványt

2012.02.03. 18:30
A Tesco reméli, hogy hamarosan megállapodik a Nemzeti Üdülési Szolgálattal, és az áruházlánc üzleteiben is lehet majd fizetni az Erzsébet-utalványokkal - tájékoztatta a Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI-t pénteken.

Az elmúlt időszakban érdemi tárgyalást folytattak a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. (NÜSZ) vezetőivel az utalvány elfogadásának lehetőségéről - hangsúlyozta a Tesco közleményében, cáfolva ezzel az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) korábbi közlését, amely szerint a szolgálat nem folytatott érdemi tárgyalásokat az elfogadóhelyi szerződésről a nemzetközi láncokkal.
    

A szövetség közleményt adott ki arról pénteken, hogy az Erzsébet étkezési utalványt elfogadó helyek listáján továbbra sem szerepel élelmiszert árusító nemzetközi üzletlánc, áruház (szupermarket, hipermarket, diszkont). Azt kérte az OKSZ, hogy a kibocsátó jelöljön ki a nemzetközi áruházak részére az érdemi tárgyalásokra időpontot és helyszínt, és érdemi egyeztetésre adjon felhatalmazást képviselőjének.
    

A szövetség közleményében azt írta, hogy a tárgyalásra a szervezet tagjai, a nemzetközi áruházak bármilyen időpontot és bármilyen helyszínt elfogadnak, a szövetség bármely nemzetközi áruházlánc elérhetőségét kész megadni.
    

Az OKSZ szerint aggályokat vet fel, hogy a Nemzeti Üdülési Kft. nemzetközi láncokat kizáró üzleti magatartása összhangban van-e a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvénnyel. Kérdéses, hogy az uniós jogrend és annak szellemisége engedi-e a nemzetközi láncokat egyoldalúan kizáró magatartást az Erzsébet utalvány elfogadóhelyei közül - írták a közleményben.
   

 Mint fogalmaznak, a hazai vállalkozások előnyhöz juttatását mindig elfogadja a szövetség, ha az nem ütközik a hazai, vagy a nemzetközi jog előírásaival, erre az Erzsébet-utalvány esetében is van lehetőség, amihez viszont nem kell kizárni a rendszerből a nemzetközi láncokat. (MTI)

Szólj hozzá!

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.