Bejelentkezés 
2012. május 17., csütörtök - Andor, Paszkál
                     
 

Elindultak a lízingelt Boeingek Ferihegyről

2012.02.03. 19:35
Nem sokkal este 7 óra előtt elindult az első két lízingelt Malév Boeing 737-es a Liszt Ferenc repülőtérről az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába - derült ki a flightradar24.net online radarképéből.

Az első gép, amely felszállt, a Malév 737-800-as típusú, HA-LOU lajstromjelű gépe volt, amely a flottában egyedülálló, oneworld festéssel rendelkezik. Az úgynevezett közelkörzeti légiirányítónak a pilóta a bejelentkezést követően azt mondta: "indul a fekete sereg". A gép, miután megtett egy iskolakört, pár méterrel a repülőtér fölött áthúzott és repülős szokások szerint "elköszönt" az eddigi bázisául szolgáló repülőtértől.

 

A pilóta megköszönte a légiforgalmi irányítónak az évtizedes munkát, és azt mondta: "reméljük, lesz még Malév hívójel az éterben". Este 8 óráig még egy gép, a HA-LOH lajstromjelű Boeing szállt még fel, ezzel három 737-800-as Boeing hagyta el eddig a Liszt Ferenc repteret. Berényi János, a működését péntek reggel beszüntető Malév igazgatóságának elnöke és Limburger Lóránt megbízott vezérigazgató sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a cég tárgyal a repülőgépek lízingcégével, és a lehető legrövidebb időn belül visszaadják az utasszállítókat.

 

Péntek délelőtt az MTI úgy értesült, hogy a repülőgépeket szolgáltató amerikai lízingcég kora délután kilenc gépet szállítana vissza írországi bázisára. Az értesülést nem erősítette meg a Malév, az ILFC amerikai, illetve holland irodái eddig nem reagált a megkeresésre. A Malév hétfői igazgatósági ülése után a légitársaság vezetése még azt közölte, hogy megállapodás született az ILFC amerikai lízingcéggel, amely továbbra is biztosítja a társaság folyamatos működéséhez a repülőgépeket. A Malév 2001 novemberében írt alá lízingszerződést a Los Angeles-i székhelyű, elsősorban repülőgépek lízingelésével foglalkozó ILFC-vel 18 Boeing 737 Next Generation repülőgépre.  (MTI)

Szólj hozzá! (eddig 2 hozzászólás)

Regisztrálj és lépj be itt és hozzászólásaid nickname-mel jelennek meg és biztonsági kódot sem kérünk!
Biztonsági kód:

A szerkesztőség ezúton kijelenti, hogy a hozzászólások tartalmáért semmilyen felelősséget nem vállal. A hozzászólások mindenkor a szerzőik véleményét tükrözik, amikkel a honlap szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet. A hozzászólások tartalmáért azok írója felel. A szerkesztőség fenntartja magának a mindenkori jogot arra, hogy saját megítélése szerint, részben vagy egészben töröljön, illetve ne töröljön hozzászólásokat vagy regisztrált felhasználókat. A szerkesztőség ezen döntéseit nem köteles indokolni.
Anonym
2012.02.04. 14:07:02
Válasz
A fidesz áldásos tevékenységének első kézzelfogható eredménye. Hajrá!
Anonym
2012.02.04. 00:31:02
Válasz
The sight is not