Sikeresen használta kényszerhelyzeti központját a Budapest Airport

Fokozatosan visszatért a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az élet a megszokott kerékvágásba 48 órával a Malév február 3-án történt leállását követően - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. az MTI-vel vasárnap este.

A Budapest Airport a váratlan események miatt "beüzemelte" és sikeresen használta a 2. terminálon található úgynevezett "kényszerhelyzeti központját", elsősorban a magyar nemzeti légitársaság összeomlásából fakadó sürgős feladatok irányítására, amelyek közül a legfontosabb a repülőtéren ragadt utasok ellátása volt. Néhány átszálló utastól eltekintve, akik csaknem 36 órát töltöttek a repülőtéren mire tovább tudtak utazni, a Budapest Airport hamar átlépett a Malév utáni korszakba - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben, amelyben a társaság közli: "máris óvatos optimizmussal tekint a jövőbe".

 

A közleményben a Budapest Airport azt tanácsolja, hogy ha vannak még utasok, akiknek a korábbi nemzeti légitársasággal kapcsolatosan tájékoztatásra van szükségük, keressék fel a Malév internetes honlapját, illetve a telefonos ügyfélszolgálatát. A Budapest Airport a legnagyobb légitársasági partnerének elvesztését komoly kihívásnak nevezi, s ezért már megkezdték a 2012. évi tervek átdolgozását. A Budapest Airport továbbra is a kelet-közép-európai régió legjobb repülőterévé akar válni - áll a közleményben.

 

 

A társaság szerint ez azért sem irreális, mert a többi légitársasági partner igen gyorsan reagált az eseményekre, és az elveszett forgalom egy részét már február 6-tól elkezdik átvenni. A Budapest Airport közleménye emlékeztet arra, hogy a WizzAir, a Lufthansa, a British Airways, az Air France, a KLM, a Brussels Airlines és a Norwegian légitársaságok nagyobb kapacitású gépeket állítottak be meglévő útvonalaikra, illetve új járatok indítását kezdeményezték. Visszatért a budapesti repülőtérre az Air Berlin: a második legnagyobb német légitársaság február 6-tól naponta közlekedő járatot indít Berlinbe.

 

A már korábban bejelentett, a nyári menetrendi időszak kezdetétől indítandó új járatokat is figyelembe véve "van élet a Malév után" - fogalmaz a Budapest Airport a közleményben. A társaság arra számít, hogy a repülőtér járatfejlesztési csapatát az elkövetkező napokban Budapestre járatokat indítani kívánó légitársaságok képviselői keresik fel, ami azt is jelzi, hogy a Malév megszűnésének a foglalkoztatásra gyakorolt hatásai is mérsékelhetők, amennyiben sikerül a magyar piac talpra állásához szükséges megoldásokat megtalálni.

 

Az utasforgalom helyreállítása érdekében a magyar hatóságok is sokat tehetnek az elveszett Malév járatok pótlását gátló akadályok kiküszöbölésével - hívja fel a figyelmet a repülőtéri társaság a közleményben. Kétoldalú megállapodások mondják ki, hogy Törökország, Izrael, Oroszország és Ukrajna, illetve Magyarország között csak egy-egy kijelölt légitársaság üzemeltethet járatokat, magyar részről a Malév.

 

A jelen helyzetben utasok százezrei eshetnek el a lehetőségtől hogy ezekbe az országokba repüljenek, ha csak a másik fél által kijelölt légitársaság nem növeli a kapacitását, vagy a magyar fél másik légitársaságot nem jelöl ki, például a WizzAirt. Fontos, hogy a magyar hatóságok gyorsan megtegyék a szükséges lépéseket, különben a talpra állás sokkal több időt fog igénybe venni.

 

A Budapest Airport reméli, hogy az utasforgalom a lehető legrövidebb idő alatt visszatér a növekedés útjára. A korábbi tájékoztatás szerint a Budapest Airport az idén eredetileg 9,2 millió utasra számított, még a Malév járatainak beszüntetése előtt, 300 ezerrel többre a 2011. évinél. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. teljes egészében magántulajdonban, a Hochtief Concessions által vezetett német, kanadai, amerikai és szingapúri befektetőkből álló konzorcium birtokában van.

 

A 2005-ben történt privatizáció során 2011 végéig összesen 261 millió euró (mintegy 75 milliárd forint) értékű fejlesztésre vállalt kötelezettséget a Budapest Airport. Tavaly megkezdték a 2-es terminál mellett a Cargo City fejlesztését, amelynek első lépcsőjében 26 ezer négyzetméter alapterületű légi fuvaráru raktár és logisztikai park épül. Ugyancsak 2011-ben a Budapest Airport hozzákezdett egy új hajtómű próbázó hely megtervezéséhez és építéséhez a Lufthansa Technik hangár tőszomszédságában. (MTI)


Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás:

Alig mozdult kedden a forint árfolyama

Vegyesen alakult, alig változott kedden a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzésekhez képest a bankközi piacon.
2026. 06. 09. 20:00
Megosztás:

Fokozatos javulás jöhet, de fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség

Tempót válthat a magyar gazdaság: az idén várható 1,5 százalékos GDP-növekedést jövőre 2,5 százalékos bővülés követheti. Ezzel párhuzamosan az éves infláció 2026-ban 3 százalék körül alakulhat, jövőre viszont 4 százalék környékén lehet a jelenlegi kilátások szerint – erre számít Németh Dávid, a K&H vezető elemzője. A szakember szerint fegyelmezett költségvetésre van szükség az euró bevezetése érdekében, emellett a termelékenységet fokozni kell.
2026. 06. 09. 19:30
Megosztás:

A DH Group csaknem 210 millió forint nyereséggel eladta a a Pusztakúti 12 Kft.-t

A DH Group Nyrt. lezárta a Pusztakúti 12 Kft. 100 százalékos üzletrészének eladását, a tranzakcióból csaknem 210 millió forint nyeresége származott – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett kibocsátói tájékoztatóban.
2026. 06. 09. 19:00
Megosztás:

SpaceX IPO: Hatalmas méret, extrém árazás és egy történelmi ígéret

A SpaceX tőzsdei bevezetése minden szempontból kilóg a megszokott IPO-k közül. Nem pusztán a mérete miatt – a tervezett, mintegy 75 milliárd dolláros tőkebevonás önmagában is rekord –, hanem azért is, mert a kibocsátás mögött álló történet jóval túlmutat a hagyományos vállalatértékelésen. Az MBH Befektetési Bank elemzői értékelték a vállalat részvénykibocsátási programját.
2026. 06. 09. 18:30
Megosztás: