Vajna szerint a magyar film egészséges, rendeződtek a gondok

Egészséges a magyar film Andrew Vajna, a filmipar megújításával foglalkozó kormánybiztos szerint: a gondok rendeződtek az elmúlt egy évben, elkezdődött a munka, az alkotók megnyugodhatnak.

Vajna vasárnap a német főváros rangos filmfesztiválja, a Berlinale magyar kísérőrendezvényén, a Cinema Total nemzetközi filmpolitikai, filmszakmai kerekasztal-beszélgetésén értékelte a magyar filmben az elmúlt egy évben történt változásokat. Kiemelte, bő egy éve még bizonytalanság uralkodott a magyar filmgyártásban, amelynek képviselői nem tudták, mikor térhetnek vissza dolgozni. A filmipar tetemes - összességében 10 milliárd forintos adósságot - halmozott fel, ennek nagy részét sikerült rendezni.

 

"Most ott tartunk, hogy az alkotók visszatérhetnek a munkához, vannak források, minden rendben halad, működhetnek a koprodukciók is többek közt német és kanadai partnerekkel" - tájékoztatta a berlini nemzetközi fórum résztvevőit. Kitért arra, hogy a producerek tartozásait még mindig nem sikerült teljes egészében rendezni, erre Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója dolgoz ki egy tervet. Ha megoldódik e tartozások ügye is, akkor már "tényleg mindenki nekiláthat dolgozni".

 

A kormánybiztos beszámolt a magyar filmgyártás megújult támogatási rendszeréről, kiemelve, hogy minden olyan alkotás, amelyet mozibemutatásra szánnak, a Filmalap hatáskörébe tartozik. A televízióra szánt alkotások támogatása azonban - a korábbiaknál jóval magasabb összeggel - a médiahatóság alá tartozik. Sikerült elérni, hogy a filmtámogatásra fordítsák a hatoslottó bevételeit, ez biztos hátteret ad Vajna szerint a filmiparnak. Az elmúlt egy évben kiépített intézményi struktúrát jónak találja, a legjobb szakemberek döntenek a filmtervekről és segítik azokat is, akik első alkalommal talán nem jutnak át a szűrőn.

 

"Egy forgatókönyvet legalább tízen olvasnak el, mielőtt döntenek róla" - mondta. A magyar film azonban híján van a jó forgatókönyveknek, kedvet kell adni az íráshoz, és arra kell törekedni, hogy sok jó forgatókönyv szülessen. Ezért a Filmalap pár napos workshopokat rendez. Havas Ágnes elmondta, a pályázók visszajelzést és értékelést kapnak. Mód van konzultációra, ez újabb esélyt jelent a pályázóknak. Stúdió néven az egykori Balázs Béla Stúdióhoz hasonló műhelyet terveznek létrehozni a fiatal rendezők támogatására. "Készítsenek kisfilmeket, mielőtt leforgatnák első nagyjátékfilmjüket" - magyarázta.

 

A szakember kiemelte, később sem akarják elengedni a fiatal tehetségek kezét. Az is újdonság, hogy nem szabnak meg határidőt a pályázásra, ezzel is csökkenteni akarják az alkotókon lévő nyomást - mondta. Andrew Vajna rávilágított, kormánybiztosként munkájának másik fontos része, hogy külföldi produkciókat vonzzon Magyarországra. Amerikai produkciók például több tízmillió dollárt költenek el a kelet-közép-európai térségben - emlékeztetett. Ennél is fontosabb, hogy a külföldi filmek folyamatos munkát biztosíthatnak a magyar szakembereknek.

 

Aggodalmának adott hangot viszont amiatt, hogy elveszhet az adókedvezmény intézménye, amely sok stábot vonzott Magyarországra. A munka valóban elindult, hiányzik azonban a szakma és a vezetés közötti konszenzus - értékeltek a jelenlévő magyar filmesek. Petrányi Viktória producer szerint meg kellene találni a közös hangot a finanszírozás és a munka terén is. Javasolta egy közös platform létrehozását. "Még csak az út elején vagyunk, a légkör még nem egészséges" - fogalmazott, megjegyezve hogy a producerek munkájában például rendkívül fontos a kommunikáció, ezért muszáj "többet tudni a tartalomról". A párbeszéd fontosságát hangsúlyozta Mészáros Márta is. A magyar filmtámogatás új rendszerét dicsérte Gárdos Péter filmrendező.

 

Mint mondta, 30 éve készít filmeket, de csak a régi stúdiórendszerben érezte azt az odafigyelést, amelyet forgatókönyvének elbírálásakor és az azt követő szimpóziumon kapott. "A műhelymunka melegét éreztem" - mondta. Muhi András, Fliegauf Benedek alkotásainak, így az idei Berlinalén versenyben lévő Csak a szél című filmnek a producere sürgette, hogy rendeződjön a producerek tartozása, hogy a magyar szakemberek tiszta lappal indulhassanak az európai koprodukciós piacon.

 

A filmipar tavalyi leállása miatt ugyanis nem tudtak eleget tenni kötelezettségeiknek - emlékeztetett. Mint mondta, a zsánerfilmek ügyénél érzékenyebb kérdés a szerzői filmek világa. Az utóbbi években kiemelkedett fiatal rendezők egy tehetséges generációja - Mundruczó Kornél, Fliegauf Benedek, Hajdu Szabolcs és Kocsis Ágnes -, amelyre továbbra is oda kell figyelni. Muhi András szerint a filmtámogatás új rendszerében nagyobb teret kellene hagyni a producereknek, hogy saját lábukon állhassanak. A konszenzus és a kinevezések kapcsán a demokratikus elvek hiányára hívta fel a figyelmet Kovács Gábor producer, megjegyezve ugyanakkor, hogy a magyar filmiparban jó irányba mutató változások történtek az elmúlt egy évben. Andy Vajna szerint a magyar filmszakmában kiterjedt volt a korrupció, ezt nem lehetett tovább engedni. Ezért döntött úgy, hogy egy bő listából ő nevezi ki azokat embereket, akikre tudja, hogy számíthat.

 

Talán később szükség lesz változásokra - mondta. "Most tanulunk járni, egyelőre nem lehet szaladni" - fogalmazott. Természetesen vannak elvárások a filmtámogatási rendszerrel és az abban dolgozókkal szemben, de majd csak később - "mondjuk egy év múlva" - jön el az ideje annak, hogy átgondolják a dolgokat. Kiemelte, sokat egyeztetett a magyar filmszakmával, amely érzése szerint a saját kezében akarta volna tudni a pénzt, de ebbe kormánybiztosként nem egyezhetett bele. "Nem erre neveztek ki, hanem hogy rendet tegyek. Ezt meg is tettem" - összegzett.


Benyújtotta a kormány az európai uniós források hazahozatalához szükséges törvényjavaslatot

Benyújtotta a kormány az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot kedden este.
2026. 06. 10. 08:00
Megosztás:

Csaknem hétszázmillió forintot osztanak szét az önkéntes tűzoltó egyesületek között

Idén 690 millió forint támogatást oszthat szét a katasztrófavédelem a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek között - írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
2026. 06. 10. 07:30
Megosztás:

A kényelem hajtja a BNPL-piacot: 6 perc sem kell a hitelbírálathoz

Bár a „Vásárolj most, fizess később” (Buy Now, Pay Later – BNPL) modelleket kezdetben sokan a klasszikus áruhitelek digitális utódjaként, a pénzszűkében lévő rétegek mentőöveként azonosították, a legfrissebb piaci adatok teljesen más képet mutatnak. Az Instacash fintech szolgáltató és az ország egyik vezető számítástechnikai webáruháza, az iPon.hu áprilisi adatai szerint a BNPL ma már a magasabb jövedelmű, technológiailag érett vásárlók kényelmi szolgáltatása.
2026. 06. 10. 07:00
Megosztás:

Nagy meglepetést hozott a májusi magyar inflációs adat

A KSH ma reggel a májusi fogyasztói inflációs adatot tette közzé, melyek szerint a fogyasztói árak – a várt enyhe növekedéssel szemben - havi szinten stagnáltak az év ötödik hónapjában. Az éves szintű infláció így 1,8 százalékra lassult az áprilisi 2,1 százalékról. Az adat nagy meglepetés, hiszen az előrejelzések inkább az infláció kisebb gyorsulását várták, 2,2 százalékra. Alacsony maradt a maginfláció is, éves szinten 2 százalékon állt májusban. Az adat gyakorlatilag zöld lámpát jelenthet az MNB-nek a kamatcsökkentéshez a következő ülésén.
2026. 06. 10. 06:30
Megosztás:

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia annektálását" és "nyíltan követeli Gáza újbóli elfoglalását" - jelentette be kedden Jean-Noël Barrot francia külügyminiszter.
2026. 06. 10. 06:00
Megosztás:

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében oldalaznak, miközben a vevők egyre nagyobb alkura képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandóak csökkenteni a hirdetési árakat. A piac ezzel a tavalyi felfokozott időszak után kiegyensúlyozottabb szakaszba lépett, és egyes részpiacokon már a vevők kerültek kedvezőbb helyzetbe.
2026. 06. 10. 05:30
Megosztás:

Megdöbbentő adat: a magyarok kétharmada szed táplálékkiegészítőt

A magyar lakosság közel 70 %-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második fogyasztó betegségmegelőzés céljából. A legtöbben ugyanakkor tartanak a termékek nem valós hatóanyag-tartalmától és nem megfelelő minőségétől. A legaktívabb fogyasztók a 40-49 éves korosztály és a városi lakosság tagjai – derült ki egy friss, az Inspira Research által, a BioTechUSA-cégcsoport megbízásából készített, 1000 fős, online reprezentatív kutatásból.
2026. 06. 10. 05:00
Megosztás:

Duna House: megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon

Idén tavaszra megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon: az átlagos négyzetméterárak az év eleje óta lényegében "oldalaznak", a vevők egyre nagyobb alkukra képesek, az eladók pedig egyre inkább hajlandók csökkenteni a hirdetési árakat - közölte havi tranzakciós adatai alapján a Duna House kedden az MTI-vel.
2026. 06. 10. 04:30
Megosztás:

Óvatos optimizmust tükröznek a hazai cégek toborzási tervei

Noha a formálódó új gazdaságpolitika körül még sok a bizonytalanság, a foglalkoztatási tervek alapján a hazai cégek pozitív várakozással tekintenek a következő hónapokra. 2026 harmadik negyedévében a magyar munkáltatók 33 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 18 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2026. 06. 10. 04:00
Megosztás:

Különösen nagy szükség van hiteles közmédiára

A 21. században különösen nagy szükség van hiteles közmédiára - hangsúlyozták a résztvevők a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által szervezett keddi pódiumbeszélgetésen Budapesten.
2026. 06. 10. 03:30
Megosztás:

Nemzetközi kitekintés: továbbra is nagy az eltérés az európai országok között a flottaelektrifikáció terén

A céges autóflották üzemeltetése nem csak gazdasági, de fenntarthatósági szempontból is stratégiai jelentőségű a vállalatok működésében. A cégek üzleti megfontolásból, és a szabályozási kritériumoknak való megfelelőség miatt egyaránt érdekeltek az új technológiák adaptálásában: a csereciklusok hozzájárulnak a folyamatos megújuláshoz, a környezetvédelmi nyomás miatt pedig egyre fontosabb szempont, hogy miként tudják csökkenteni működésük környezeti terhelését, beleértve a mobilitási kibocsátásokat is.
2026. 06. 10. 03:00
Megosztás:

Zelenszkij: Ukrajna hamarosan napi 600 drónnal és rakétával fogja Oroszországot támadni

Ukrajna arra készül, hogy naponta 600 drónt és rakétát vessen be Oroszország ellen - közölte Volodimir Zelenszkij kedden Tallinnban, az észak-európai és balti országok kormányfőinek az ő részvételével lezajlott találkozóját követő sajtóértekezleten.
2026. 06. 10. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy KRESZ szabály változás: másképp kell indexelni

2 másodperc, ami sok autósnak pénzébe kerülhet: nagy változás jöhet az indexelésben.
2026. 06. 10. 01:30
Megosztás:

Egyszerre akadt meg a garzonok és nagylakások piaca Budapesten

Két korábbi belvárosi nyertesszegmens is egyszerre veszíthet lendületéből a budapesti ingatlanpiacon: az Airbnb-re építő garzonoké és a nagy presztízsű, 200 millió forint feletti lakásoké. A rövid távú kiadásra vásárló befektetők a szabályozási bizonytalanság miatt eltűntek, miközben a rossz állapotú garzonok négyzetméterára sok helyen már az új építésű lakások árszintjét közelíti. Ezzel párhuzamosan a nagy belvárosi lakások tulajdonosai is nehéz helyzetbe kerültek, mert a korszerűtlen elosztás és a felújítási igény akár 40–50 millió forintos többletköltséget jelenthet. A szakértő szerint ezek az ingatlanok hónapokig vagy akár évekig is beragadhatnak a piacon, különösen úgy, hogy a befektetői kereslet gyakorlatilag eltűnt. A folyamat azt jelzi, hogy a belvárosi lakáspiacon a korábbi hozamelvárások és presztízsárak helyét egyre inkább a piaci realitás kényszerítheti ki.
2026. 06. 10. 01:00
Megosztás:

Kamatcsökkentést jelentett be az ÁKK a lakossági állampapírpiacon

A kamatkörnyezet javulására reagálva az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új sorozatokat indít, lezárva a fix kamatozású lakossági állampapírok, valamint a változó kamatozású BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) jelenleg futó sorozatait - közölte az ÁKK kedden az MTI-vel.
2026. 06. 09. 23:30
Megosztás:

Megduplázódhat a magyar biztosítási piac mérete a következő tíz évben

A magyar biztosítási piac a következő tíz évben átlagosan évi 6,1 százalékkal bővülhet, így 2036-ra elérheti a 10 milliárd eurós díjbevételt - derül ki az Allianz legfrissebb globális biztosítási jelentéséből, amelynek összefoglalóját kedden küldték el az MTI-nek.
2026. 06. 09. 23:00
Megosztás:

Online szórakozás ingyen pénzzel – Hogyan működnek a no deposit bónuszok?

A no deposit bónusz elsőre nagyon egyszerűnek tűnik: regisztrálsz egy kaszinóba, majd kapsz egy kisebb összeget vagy néhány ingyenes pörgetést anélkül, hogy előtte befizetnél. Sokan itt meg is állnak, pedig a lényeg általában a feltételekben van. Nem arról van szó, hogy ezek az ajánlatok eleve megtévesztők lennének, hanem arról, hogy a részletek ismerete nélkül könnyű rosszul értelmezni vagy rosszul felhasználni őket.
2026. 06. 09. 22:00
Megosztás:

5800 milliárd forintos kérdés: gyorsabb lesz-e az építőipar az új kormányzati struktúrában?

Az építőipart érintő döntések újrarendezését is hozta az új kormányzati struktúra. Több, korábban különböző minisztériumok és szakpolitikai területek között megosztott feladatkör került új szervezeti logika szerint egymáshoz közelebb. Az új struktúra mögött az a szándék rajzolódik ki, hogy a kapcsolódó döntések összehangoltabban szülessenek. Háttérelemzés a 2026-os kormányzati építőipari és lakáspiaci átalakításokról.
2026. 06. 09. 21:30
Megosztás:

Pilóta nélküli verziót készített az Airbus Helicopters a H145M-ből

Az Airbus Helicopters a berlini ILA szakkiállításon pilóta nélküli változatot mutat be a Magyar Légierőnél is szolgáló H145M típusú helikopterből. Az U145 névre keresztelt verzióval válik teljessé az Airbus pilóta nélküli eszközeinek listája. A típus szűzrepülésére – amelyben még pilóta is részt vesz – még ez év végéig sor kerülhet, a hadrendbe állítás pedig a következő évtized elején várható.
2026. 06. 09. 21:00
Megosztás:

Zodia Custody: luxemburgi engedéllyel erősít az EU-s stabilcoin piacon

A Zodia Custody újabb fontos szabályozói mérföldkőhöz érkezett Európában: a luxemburgi pénzügyi felügyelet fizetési intézményi engedélyt adott a vállalatnak. A döntés jelentősen bővíti a cég stabilcoinokhoz kapcsolódó szolgáltatásait az Európai Unióban, különösen az intézményi ügyfelek számára, akik szabályozott letétkezelési és tokenátutalási megoldásokat keresnek.
2026. 06. 09. 20:30
Megosztás: