Londoni elemzők: a felzárkózók tapasztalatai a görög eurótávozás ellen szólnak

A felzárkózó térségi országok korábbi nagy valutaleértékelődési tapasztalatai egyértelműen Görögország euróövezeti távozása ellen szólnak - állapították meg hétvégi helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Bank of America-Merrill Lynch bankcsoport londoni globális piacelemző részlegének (BofA Merrill Lynch Global Research) közgazdászai átfogó elemzésükben felidézik, hogy a görög távozás szószólóinak érvelése szerint a kilépéssel járó árfolyam-leértékelődés - a versenyképességi előnyök révén - jelentősen javítaná Görögország középtávú gazdasági kilátásait. A cég szerint azonban a felzárkózó piaci térség országai által átélt múltbeli nagy leértékelődési hullámok arra vallanak, hogy a helyi valuták meredek értékvesztésének rendkívül magasak a költségei, a leértékelődésből eredő versenyképességi nyereség ugyanakkor bizonytalan, és ahhoz, hogy e versenyképességi előny tartós legyen, a leértékelődéssel együtt is szükség van további megszorító lépésekre és szerkezeti reformokra.

 

A Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzői történelmi példákon kimutatták, hogy az euróövezet jelenlegi mediterrán térségi tagországai által az 1970-es és az 1990-es évek között végrehajtott leértékelések sem állították helyre tartósan e gazdaságok versenyképességét, és nem adtak lendületet növekedésüknek. A közgazdaságtani irodalom tanúsága alapján a leértékelés politikai szempontból vonzóbb akkor, ha a választók többet nyerhetnek a magasabb foglalkoztatással, mint amennyit a pénzügyi vagyon eróziójával veszíthetnek. Így minél magasabb a munkanélküliség egy adott országban, és minél egyenlőtlenebb a nemzetgazdasági szintű vagyoneloszlás, annál nagyobb politikai előnnyel járhat a helyi valuta leértékelődése.

 

Görögországban a munkanélküliség és a háztartások pénzügyi vagyonának rátája a legmagasabb az európeriférián belül: a Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzőinek kimutatása szerint az állástalanok aránya 20 százalékhoz közelít, a háztartások összesített pénzügyi vagyonának értéke pedig a hazai össztermék (GDP) 125 százaléka. Spanyolországban a munkanélküliség meghaladja a 20 százalékot, viszont a háztartási vagyonérték az éves GDP 175 százaléka. Ezzel együtt is azonban a Gini-koefficiens - vagyis az a közgazdaságtani együttható, amely matematikai levezetéssel, nulla és 100 közötti skálán méri a vagyon- és jövedelem-eloszlási egyenlőtlenséget egy-egy nemzetgazdaságban - Görögország esetében csak 30 körül mozog.

 

Ez azt jelenti, hogy a görög jövedelmi egyenlőtlenség jóval kisebb mértékű a felzárkózó térségi leértékelődések idején mért szinteknél, a feltörekvő gazdaságok korábbi nagyszabású valutaárfolyam-gyengülési epizódjai során ugyanis a Gini-együttható tipikusan 45-55 között volt - áll a Bank of America-Merrill Lynch londoni elemzésében. A ház közgazdászai az ellenérvek között kiemelik azt is, hogy az általuk vizsgált öt nagy múltbeli felzárkózó térségi valutaleértékelődési epizód során az érintett gazdaságok GDP-értéke 10-20 százalékot zuhant a pénzügyi sokk hatására, és rendszerint 5-10 évbe telt, mire ezek a gazdaságok talpra álltak.

 

Ráadásul Görögország - ha távozna az euróövezetből - nem tudná ellenőrzött módon leértékelni fizetőeszközét a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az eurójegybank (EKB) segítsége nélkül, tekintettel arra, hogy nemzetközi tartalékai jelenleg mindössze 5,5 milliárd eurónak felelnek meg, rövid lejáratú adósságainak összege viszont 200 milliárd euró. Ebben a helyzetben külső segítség nélkül a leértékelődés valószínű következményei között lenne a rendkívül magas infláció, a magánszektorbeli törlesztésképtelenségi hullám, a bankbetétek befagyasztása, valamint tőkekorlátozások életbe léptetése, amelyeket szinte bizonyosan csak a határok lezárásával lehetne betartatni - áll a Bank of America-Merrill Lynch londoni közgazdászai által felvázolt forgatókönyvben.

 

Más nagy londoni házak is ugyanezekkel az érvekkel támasztották alá korábbi elemzéseikben azt a véleményüket, hogy súlyos következményekkel járna valamely eurótagállam távozása a valutaunióból. Az HSBC bankcsoport vezető közgazdászai által nemrégiben összeállított átfogó "katasztrófa-forgatókönyvben" szintén az szerepelt, hogy a távozó országokban nagy valószínűséggel tőkekorlátozásokat kellene bevezetni a továbbra is nagy folyómérleg-hiányok finanszírozhatósága végett, másrészt a betétesek napi készpénzkivételét is korlátozni kellene a bankok összeomlásának megakadályozására, a kilépő országok bankjai ugyanis már nem számíthatnának az EKB likviditásforrására.

 

Az euróövezetből távozó szuverén adósok mellett az adott országok vállalati adósait is törlesztésképtelenség fenyegetné, tekintettel arra, hogy euróban fennálló adósságaik immár devizaadósságnak minősülnének. A távozásnak rendkívüli technikai nehézségei is lennének, a pénzügyi szolgáltatások számítógépes kódjainak átírásától kezdve egészen az utcai pénzkiadó automaták átprogramozásáig. Az HSBC londoni közgazdászai szerint mindemellett az euróövezetből kilépő országoknak szinte bizonyosan az EU-ban sem lenne maradásuk, és ez nyilvánvalóan érintené a munkaerő, az áruk és a tőke szabad áramlását is. (MTI)


Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május

Az átlagosnál melegebb és szárazabb volt az idei május - közölte a HungaroMet Zrt. csütörtökön a honlapján.
2026. 06. 11. 16:30
Megosztás:

Elismerést kaptak az egészségnevelésben kiemelkedő iskolák Magyarországon

Első alkalommal ítélték oda az Egészségtudatos Iskola címet és a címmel járó pénzjutalmat azoknak az oktatási intézményeknek, amelyek kiemelt figyelmet fordítanak tanulóik testi és lelki egészségének a támogatására.
2026. 06. 11. 16:00
Megosztás:

Idén mérsékelt növekedés várható erős forint mellett, de a következő évektől a hiány is csökkenésnek indulhat

A vártnál kedvezőbb első negyedéves GDP-adat ellenére a magyar gazdaság növekedése idén visszafogott lehet, miközben az infláció tartósan a toleranciasávban maradhat. A gazdasági kilátásokat érdemben javítja, hogy 2026 második negyedévében megállapodás született mintegy 16 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadításáról, amely középtávon támogathatja a beruházásokat és a növekedést. Az erős forint, az enyhülő infláció és a magas nominális kamatszint együttese teret adhat a monetáris lazításnak, míg a költségvetési hiány a következő években fokozatosan csökkenhet – derül ki az MBH Elemzési Centrum legfrissebb Makrogazdasági Kitekintőjéből.
2026. 06. 11. 15:30
Megosztás:

Ismét az elektromos autók lettek a legdrágábbak a használtautó-piacon

Megjelent a Használtautó.hu és a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, májusi közös statisztikája. Az adatok alapján több, mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-piacon, ezzel a hibrid-elektromos árolló ismét nyílni kezdett. A teljes kínálatot vizsgálva az átlagár gyakorlatilag megegyezik a tavaly májusival, a legolcsóbb szegmens azonban tovább zsugorodott, a meghirdetett benzines autók pedig egyre fiatalabbak.
2026. 06. 11. 15:00
Megosztás:

Németország USDC-alapú segélyfizetéseket tesztelt Szíriába az Algorand hálózatán

Németország új szintre emelné a blokklánc-alapú humanitárius kifizetéseket: a német külügyminisztérium egy pilotprojektben USDC stabilcoin segítségével tesztelte, hogyan lehet gyorsabban, olcsóbban és átláthatóbban segélypénzeket eljuttatni Damaszkuszba. A kísérlet az Algorand blokkláncát használta elszámolási rétegként, az eredmények pedig jelentős költségcsökkenést és drámai gyorsulást mutattak.
2026. 06. 11. 14:30
Megosztás:

Felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet

A nyomozók felszámoltak egy ukrán-magyar gyógyszerhamisító bűnszervezetet; 830 millió forint vagyont foglaltak le öt gyanúsítottól, akik közül négyet a bíróság letartóztatott, míg egynek bűnügyi felügyeletét rendelte el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2026. 06. 11. 14:00
Megosztás:

A családtámogatások nyertesei és vesztesei: ezt mutatják a számok

A magyar családok reáljövedelme 70 százalékkal nőtt 2010 óta - a GKI elemzése szerint azonban a növekedés kettészakította az országot: a többgyerekesek átlag fölé kerültek, a gyermektelen és egygyerekes családok viszont továbbra is az átlagos életszínvonal alatt élnek.
2026. 06. 11. 13:30
Megosztás:

Hyperliquid és Paradigm: túl szigorú lehet a GENIUS törvény AML-szabályozása

A Hyperliquid Policy Center és a Paradigm szerint az amerikai pénzügyminisztérium jelenlegi stabilcoin-szabályozási tervezete túl nagy terhet rakna a kibocsátókra, különösen a DeFi-piacokon. A két kriptoipari szereplő arra figyelmeztet, hogy a túl szigorú AML-előírások akár ki is szoríthatják az amerikai szabályozott stabilcoinokat a decentralizált pénzügyi ökoszisztémából.
2026. 06. 11. 13:00
Megosztás:

Kettős felhasználású infrastruktúra-beruházások európai modelljei – tanulságok Magyarország számára

Az európai NATO‑szövetségesek által alkalmazott kettős felhasználású infrastruktúrafejlesztési modellek jól bevált, gyakorlatban tesztelt megoldásokat kínálnak Magyarország számára is. A kettős felhasználású – azaz egyszerre polgári és katonai célokat szolgáló – infrastruktúra‑fejlesztések egyre meghatározóbb szerepet töltenek be Európában, és a hangsúly mára nem csupán a védelmi vállalások mértékén, hanem azok gyakorlati megvalósításán van. Györfi-Tóth Péter, a DLA Piper Hungary Partnere, Projekt és Restrukturálási csoportvezető, Romsics Viktor, az iroda ICT szektorának vezetője és Hajtó Balázs, a Projektfejlesztési csoport ügyvédjelöltje mutatják be a releváns európai megvalósítási modelleket és az azokból levonható, Magyarországra is alkalmazható tanulságokat.
2026. 06. 11. 12:30
Megosztás:

Bővülő közlekedési és parkolási lehetőségekkel készül a nyári szezonra a Budapest Airport

Több mint 7000 parkolóhellyel és közel 90 elektromos töltőponttal várja az utasokat idén nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport több fejlesztéssel és kapacitásbővítéssel támogatja a repülőtér megközelítését és az utasforgalom gördülékeny kezelését. Az üzemeltető azt javasolja az utasoknak, hogy indulás előtt tájékozódjanak a Budapest Airport weboldalán a közlekedési és parkolási lehetőségekről.
2026. 06. 11. 12:00
Megosztás:

Nem az ár, hanem a rugalmasság jelenti a magyar célgépgyártók versenyelőnyét

A sebesség és a precizitás hazai fellegvárában, a Hungaroringen mutatkozott be a magyar célgépgyártás idei mezőnye. A Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2026-os pályázatai azt mutatták meg, hogy a hazai ipari fejlesztések jelentős része nem elvont technológiai koncepciókból, hanem nagyon is gyakorlati termelési problémákból születik.
2026. 06. 11. 11:30
Megosztás:

Elfogadták az EU-s rendeletet: Júliustól drágább lesz minden Shein és Temu rendelés

Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az MTI-vel csütörtökön.
2026. 06. 11. 11:00
Megosztás:

A kripto az amerikai választások egyik kulcstémája lehet

A digitális eszközök szabályozása, a pénzügyi adatvédelem és a kriptopiaci innováció egyre erősebben jelenik meg az amerikai választási kampányban. Egy friss közvélemény-kutatás szerint két év alatt megduplázódott azoknak a választóknak az aránya, akik a kriptovalutákat fontos politikai kérdésnek tartják.
2026. 06. 11. 10:30
Megosztás:

Kismértékben emelkedtek a fejlett piaci hosszú hozamok, kissé gyengültek a régiós devizák

Az infláció májusban a vártnak megfelelően 4,2%-ra emelkedett az USA-ban, a maginfláció pedig 2,9%-ra. Emellett nőtt a közel-keleti feszültség is, miután Irán több térségbeli országra is csapást mért, így az olajárak 2%-kal emelkedtek. A kötvényhozamok pár bázisponttal feljebb araszoltak, a tízéves amerikai 4,55, a német 3,07% környékére. Az EURUSD alig mozdult, 1,155 körül a jegyzés.
2026. 06. 11. 10:00
Megosztás:

Csökkentek tegnap a tengerentúli indexek Trump elnök éles hangvételű nyilatkozata után

Az amerikai részvénypiacok szerdán jelentős eséssel zártak, miután Donald Trump elnök éles hangvételű nyilatkozatokban jelezte, hogy az Iránnal folytatott tárgyalások túl sokáig húzódnak, és további katonai lépéseket helyezett kilátásba. A piaci hangulatot tovább rontotta, hogy az amerikai hadsereg kedden csapást mért iráni célpontokra, miután egy amerikai katonai helikopter lelövéséért Teheránt tették felelőssé. A befektetők körében nőtt a bizonytalanság a konfliktus eszkalációjának kockázata miatt, ami különösen az energiaárak kilátásait teszi érzékennyé.
2026. 06. 11. 09:30
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap az európai indexek, miközben fennmaradt az iráni háborúval kapcsolatos bizonytalanság

Volatilis kereskedést követően vegyesen zártak az európai részvénypiacok szerdán, miközben a befektetők az USA és Irán közötti feszültségek újbóli erősödését, valamint az Európai Központi Bank közelgő kamatdöntését áraz­ták. A pán-európai Stoxx 600 index végül 0,08%-os enyhe csökkenéssel zárt, sorozatban a negyedik negatív napját könyvelve el. A közel-keleti helyzet ismét a befektetői figyelem középpontjába került: a Brent olaj ára 93 dollár közelében stabilizálódott, miután az USA és Irán között áprilisban megkötött tűzszünet óta az egyik legjelentősebb incidens történt. Donald Trump amerikai elnök jelezte, hogy Irán „túl sokáig húzta a tárgyalásokat”, míg Teherán a diplomáciai kapcsolatok újragondolását helyezte kilátásba. Piaci értékelések szerint ugyanakkor egyelőre inkább elszigetelt incidensekről, semmint a konfliktus szélesebb eszkalációjáról van szó.
2026. 06. 11. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

A forint 0,2 százalékkal gyengült a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 06. 11. 08:30
Megosztás:

Az elektromos járművek villanyozhatják fel az autólízing szektort

Vánszorog a hazai autólízing piac, miközben az ügyfelek árérzékenyebbé és óvatosabbá váltak – mutat rá a Cofidis iparági szakemberek megkérdezésével készült gyorsfelmérése. A szektor egyszerre készül a gazdasági bizonytalanságra és az elektromos autók térnyerésére, amiben sokan a jövő egyik legnagyobb üzleti lehetőségét látják. A lízingcégeknél a megkérdezettek arra számítanak, hogy a finanszírozói mellett a szolgáltatói szerepük is egyre inkább erősödni fog.
2026. 06. 11. 08:00
Megosztás:

Feleannyi emberrel is működhet a rakodás egy új magyar rendszerrel

A magyarországi raktározási és gyártási szektor egyik legnagyobb stratégiai kockázatává vált mára a munkaerőhiány és a manuális folyamatok rugalmatlansága. Míg az elmúlt évtizedben az olcsó munkaerő fenntartható alternatívát kínált a gépesítéssel szemben, a 2024–2026-os időszak szabályozási és piaci környezete kényszerpályára tette a hazai cégeket. Az automatizálás, a technológiai fejlesztés az üzletmenet folytonosságának kulcsa.
2026. 06. 11. 07:00
Megosztás:

Megállt a lakbérek drágulása, csökkent a kiadó lakások száma

A stabilizálódás jeleit mutatják a fővárosi lakbérek, miközben a kiadó lakások száma csökkent. A VI. kerületben ugyanakkor megdobta a kínálatot az Airbnb-tiltás, de a befektetőknek, lakástulajdonosoknak érdemes figyelniük arra is, hogy adott esetben olyan tényezők eredményeznek magasabb bérleti díjakat, mint a panorámás kilátás, vagy a teljesen megújult környék.
2026. 06. 11. 06:30
Megosztás: