Borkai Zsolt: legyen Győrben az Audi logisztikai parkja

Győr városa elkötelezett amellett, hogy az Audi beszállítói parkja a város határain belül valósuljon meg – áll Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtöki közleményében.

Győr - ahogy eddig, úgy a jövőben is – mindent elkövet azért, hogy a szigorú jogszabályi keretek betartása mellett versenyképes feltételeket biztosítson a beszállítói park számára – írja a városvezető. Kiemeli, hogy a gyár és a megyeszékhely között kitűnő a kapcsolat, az élet minden területén segíti és támogatja egymást a két fél, legyen szó gazdasági, fejlesztési, adópolitikai, pénzügyi, kulturális, oktatási, vagy a sport területén mutatkozó együttműködésekről.

 

Borkai Zsolt hozzáteszi: Győr önkormányzatának részéről nem kérdés, hogy az egymás iránti bizalom, valamint elkötelezettség a jövőben is fennáll. Ez pedig minden bizonnyal jó alapja a felelős döntéseknek, amelyek az elkövetkezendő időszakban tovább erősítik az egymás irányába vállalt kötelezettségek teljesítését. A közlemény szerint a nap folyamán Győr önkormányzata hivatalos prezentációt tart az Audi Hungaria Motor Kft. szervezésében azoknak a cégeknek, amelyek a gyárbővítéshez kapcsolódóan érdeklődést mutatnak a beszállítói park iránt.

 

Az Audi tavaly jelentette be, hogy közel 1 milliárd eurós beruházással teljes vertikumú gyárat hoz létre Győrben, ezzel közvetlenül 1.800 új munkahelyet teremt, és 15 ezer család megélhetését biztosítja. 2013 második felétől, a gyár teljes kapacitású működésétől kezdve napi 500 autót fognak gyártani. Thomas Faustmann, a társaság ügyvezetésének elnöke a múlt héten a győri gyár logisztikai parkjával kapcsolatban az MTI érdeklődésére azt közölte: egyelőre nem született döntés arról, hol épül fel a logisztikai park, de "Gönyű esélyei nagyon jók" ebben a versenyben.

 

Emlékeztetett arra, hogy a terület a magyar állam tulajdonában van, közúti és vasúti csatlakozással is rendelkezik, noha kérdéses, hogy ez utóbbit mennyire tudná kihasználni az Audi. A kormány minden feltételt biztosít ahhoz, hogy az Audi logisztikai parkja a gönyűi kikötőben épüljön fel. Olyan piaci környezetet teremtünk Gönyűn, amely versenyképessé teszi a kikötőt" - mondta február végén Becsey Zsolt, a miniszterelnök külgazdasági megbízottja, aki az Audival kapcsolatos tárgyalások koordinátori feladatait is megkapta. (MTI)

Polkadot (DOT) árfolyam előrejelzés – Polkadot kriptovaluta friss technikai elemzés

A Polkadot (DOT) az egyik legfontosabb blokklánc projekt, amely lehetővé teszi a különböző blokkláncok közötti interoperabilitást, így megkönnyítve az adatok átvitelét a hálózatok között. A DOT token kulcsfontosságú szerepet játszik a hálózat biztonságában és irányításában, valamint a parachain aukciók során is nélkülözhetetlen.
2025. 01. 08. 00:01
Megosztás:

ÉLŐ Solana (SOL) árfolyam elemzés – Solana kriptovaluta előrejelzés és technikai kilátások

A Solana (SOL) az egyik legnépszerűbb és leggyorsabban növekvő blokklánc-platform, amely nagy skálázhatóságot és alacsony tranzakciós költségeket kínál. Az elmúlt időszakban a SOL árfolyama jelentős volatilitást mutatott, és bár hosszú távon növekedő trend látható, rövid távon hullámzó mozgások tapasztalhatók. Az alábbi elemzés bemutatja a Solana jelenlegi technikai helyzetét és előrejelzéseit, hogy segítsen a befektetőknek megérteni a következő időszak várható mozgásait.
2025. 01. 07. 23:30
Megosztás:

Dúró Dóra: a mezőgazdaság kiemelt ágazat

A Mi Hazánk Mozgalom programjában a mezőgazdaság kiemelt ágazat - mondta Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese kedden Bonyhádon, sajtótájékoztatón.
2025. 01. 07. 23:00
Megosztás:

Már igényelhető a munkáshitel fiataloknak

Már igényelhető az akár 4 millió forintos kamatmentes munkáshitel fiataloknak - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szóvivője a kormány Facebook-oldalán kedden.
2025. 01. 07. 22:00
Megosztás:

Az autóvásárlók kétharmada használt autóban gondolkodik Magyarországon

Magyarországon az autóvásárlást tervezők kétharmada inkább használt autót vásárolna, az átlag 6 évesnél idősebb járműben gondolkodik - derül ki a Das WeltAuto online reprezentatív felméréséből, amelyről kedden közleményben tájékoztatták az MTI-t.
2025. 01. 07. 20:00
Megosztás:

Az Aldi szalmonellával szennyezett hajdinalisztet hívott vissza a forgalomból

Az Aldi szalmonellával szennyezett Happy Harvest hajdinalisztet vonat ki a forgalomból, a visszahívott termék minőségmegőrzési ideje 2025. november 20. - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kedden az MTI-vel.
2025. 01. 07. 19:00
Megosztás:

Több újítással is előrukkolt az Nvidia

Ma kezdődött Las Vegasban a technológiai expo, a CES, ahol az Nvidia is képviselteti magát.
2025. 01. 07. 18:00
Megosztás:

Egyre népszerűbb az online vásárlás, taroltak az AI chatbotok és a részletfizetés

Az Adobe Analytics adatai szerint a 2024-es ünnepi szezonban közel 9 százalékkal nőtt az online költés az Egyesült Államokban.
2025. 01. 07. 17:30
Megosztás:

Amerika gyászol

Csütörtökön zárva lesz az amerikai tőzsde a december végén 100. életévében elhunyt Carter elnökre emlékezve.
2025. 01. 07. 16:30
Megosztás:

Bízza a szakértőkre! Google Ads hirdetéskezelés cégeknek

Az online hirdetési platformok palettája régóta nagyjából egyenletes képet mutat, a hozzájuk kötődő megoldások és algoritmusok ugyanakkor sokszor változnak, ezzel olykor alapjaiban írva át a sikeres kampányok feltételeit. Nincs ez másként a Google esetén sem, így nem szégyen segítséget kérni.
2025. 01. 07. 15:30
Megosztás:

Indonézia a BRICS teljes jogú tagja lett

A BRICS elnökségét 2025-ben betöltő Brazília bejelentette Indonézia csatlakozását teljes jogú tagként a csoporthoz.
2025. 01. 07. 15:00
Megosztás:

Július óta a legmagasabbra emelkedett az euróövezeti infláció

Decemberben már sorban a harmadik egymást követő hónapban emelkedett az euróövezet inflációs rátája az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden publikált, előzetes adatokra támaszkodó első becslése alapján.
2025. 01. 07. 14:00
Megosztás:

Több mint 43 millió forint bírságot kapott az OTP és az MBH

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen több mint 43 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra és az OTP Bankra, mivel azok nem teljesítették maradéktalanul a felügyelet korábbi határozataiban előírt kötelezéseket a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok orvoslására. Az OTP Bank egyebek közt nem megfelelően végezte el az előírt visszamenőleges szűréseket, az MBH Bank belső szabályzatai pedig továbbra is hiányosak - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2025. 01. 07. 13:00
Megosztás:

Ukrajna miatt emelkedik a gáz ára

Ukrajna miatt emelkedik a gáz ára - írta keddi cikkében a vg.hu.
2025. 01. 07. 12:35
Megosztás:

Erős évkezdet a lakáspiacon

December 27. és január 5. között éves összevetésben 8 százalékkal, a kétévvel ezelőtti szinthez képest 28 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, ami erős évet vetít előre a lakáspiacon - közölte saját hirdetési adatai alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 01. 07. 12:00
Megosztás:

Bitcoin kereskedők a 109 000 dolláros BTC árfolyam szintet célozzák meg most

Bitcoin árfolyam és a Trump hatás: közel 1 milliárd dolláros Bitcoin ETF tőkebeáramlás. A Bitcoin árfolyama új lendületet kapott az ünnepek után, ahogy a piacok Donald Trump közelgő beiktatására készülnek. Az optimizmus visszatért, a BTC árfolyama emelkedik, és az intézményi befektetők rekord mennyiségű tőkét öntenek a Bitcoin ETF-ekbe.
2025. 01. 07. 11:30
Megosztás:

Továbbra is a szolgáltató szektor hajtja az amerikai gazdaságot

Az S&P Global szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének értékét az előzetes 58,5-ről 56,8-ra módosították a végleges adatok alapján.
2025. 01. 07. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett gazdaságok kötvényhozamai; a 416-os szint felé gyengült a forint az euróval szemben

Az amerikai és európai kötvénypiacon is emelkedtek a hozamok pár bázisponttal, a tíz éves amerikai hozam a 4,65, a német 2,45% fele közelít, az előbbi a tavalyi kereskedési sáv tetejét ostromolja.
2025. 01. 07. 10:30
Megosztás:

Pudgy Penguins (PENGU) árfolyam elemzés – PENGU kriptovaluta árfolyam előrejelzés

A Pudgy Penguins (PENGU) egy viszonylag új kriptovaluta, amely a népszerű Pudgy Penguins NFT projekt ökoszisztémájához kapcsolódik. Az NFT-k piacának növekedésével párhuzamosan a PENGU token is egyre nagyobb figyelmet kap.
2025. 01. 07. 10:00
Megosztás:

Újabb csúcson több amerikai tőzsdei index; csökkentek az olajárak

Az S&P 500 és a Nasdaq Composite hétfőn több mint egyhetes csúcsra emelkedett, amit a félvezető részvények rallyja és egy olyan jelentés támogatott, amely szerint a hivatalba lépő Trump-kormányzat a vártnál kevésbé agresszív vámpolitikát folytathat.
2025. 01. 07. 09:30
Megosztás: