Karvalits Ferenc: a végtörlesztés és az árfolyamgát nem oldja meg a devizakitettség gondjait

A végtörlesztés és az árfolyamgát segíti, de nem oldja meg a magyar gazdaság devizakitettségi gondjait, csak újraosztja a terheket a háztartások, az állam és a bankok között - fogalmazta meg a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szombaton Zalaegerszegen, a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján.

Karvalits Ferenc a Monetáris politika a válság idején címet viselő előadásában kifejtette: a jelentős árfolyamkitettség továbbra is jellemző, tartós megoldás csak akkor várható, ha a belföldi megtakarítások képesek finanszírozni a belföldi hiteligényt. A Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi gazdálkodási karán zajló rendezvény keretében a jegybank alelnöke kitért arra is: a jelenlegi országkockázati felárnál, alacsony növekedési környezetben, és a mostani, jelentős devizaadósság-állomány mellett a monetáris élénkítés eszközeivel "nem lehet élni". Az elmúlt évtizedben felhalmozott egyensúlytalanságok leépülése hosszú időt vesz igénybe.

 

Emlékeztetett rá, hogy 2011-ben a magyar gazdaság növekedését kizárólag a nettó export határozta meg, mert a belföldi fogyasztás és beruházás rendkívül visszafogott. A nemzeti bank várakozásai szerint az export meghatározó szerepe a következő időszakban is fennmarad, s ha az eurózóna el tudja kerülni a recessziót, akkor Magyarország továbbra is "érdemi nettó exportot tud elérni."

 

A gazdaságpolitika lehetséges lépéseiről Karvalits Ferenc kifejtette: a magyarországi növekedés csak exportvezérelt lehet a továbbiakban is, mert az állam és a háztartások az adóságaik törlesztésén munkálkodnak. A külső környezet azonban nem támogatja a gyors exportnövekedést, s amíg az európai adósságválságra nem születik tartós megoldás, Magyarország sem tud robusztus növekedési pályára állni. "A fiskális politikának az államadósság fenntarthatóságára és a költségvetés kiigazítására kell koncentrálnia" - fogalmazta meg az MNB alelnöke.

 

Hozzátette, hogy a magyar kormány egyedi intézkedésekkel a múlt évben jelentős élénkítést próbált végrehajtani, ami a költségvetési hiányt azért nem növelte jelentősen, mert az egyszeri bevételek - mint a nyugdíjpénztári befizetések becsatornázása - elfedték ezt az értéket. Az idei kormányzati lépések a tavalyihoz képest 2,5 százalékkal fogják szűkíteni a belföldi keresletet, ezért jelent rendkívüli kihívást a növekedés elérése - vélekedett. Karvalits Ferenc azt mondta: a kormánynak az idei romló növekedési kilátások miatt lépnie kell a költségvetés fenntarthatóságának érdekében.

 

A Széll Kálmán Terv még hosszú távú strukturális intézkedéseket tartalmazott, de az idei költségvetés lépései, bár jelentősen javítják a bevételeket, de rövid távon inflációt gerjesztenek, és nem járulnak hozzá a hosszú távú növekedési trend javításához. A 80 százalék körüli államadósság szinten fenntartása ilyen növekedési kilátások mellett is csak úgy lehetséges, ha a kormány 3-3,5 százalék többletet ér el az elsődleges egyenlegben, ez azonban hosszú távon fenntarthatatlan. "Magyarország kockázati megítélését javító, a hosszabb távú növekedés trendjét növelő gazdaságpolitikai fordulatra van szükség".

 

Olyan lépésekre, amelyek fordulatot hoznak a vállalati beruházások szempontjából is - szögezte le. A jelenleg 5 százalék feletti infláció - az áfa-hatások kifutását követően - 2013-ra várhatóan eléri a megcélzott 3 százalékot, de a világpiaci olajárak emelkedése, vagy egy esetleges kedvezőtlen árfolyamváltozás érdemben befolyásolhatja ezt a célkitűzést. Összességében a belföldi reálgazdasági folyamatok hosszabb távon nem jelentenek a kereslet oldalán inflációs nyomást. A globális kockázati "étvágy" változása, az eurózóna perifériális országainak válsága, és a magyar kockázati megítélés esetleges változása azonban befolyásolhatja az árfolyamot, a monetáris kondíciókat - hangsúlyozta Karvalits Ferenc. (MTI)

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság és a Nemzeti Védelmi Szolgálat

Együttműködési megállapodást kötött a Közbeszerzési Hatóság (KH) és a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), azért, hogy a két szervezet támogassa egymás munkáját a korrupció megelőzése és az integráció fejlesztése terén - közölte a KH és az NVSZ közös közleményben kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 17:00
Megosztás:

Nem lehet megkerülni a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia (MI) megkerülhetetlen, egyre fontosabb szerepe lesz, ugyanakkor a globális gazdaságban mindenki a saját technológiáját védi, a kereskedelmi háborúk pedig akadályozzák a technológiai fejlődést - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter konferencián kedden Budapesten.
2024. 05. 07. 16:30
Megosztás:

Cél a k+f tevékenység erősítése

A cél a nagy termelő üzemek kutatás-fejlesztési (k+f) tevékenységének erősítése - mondta Joó István kormánybiztos kedden az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 07. 16:00
Megosztás:

Tovább nő a filmszolgáltatók mellett voksolók száma

Tavaly is folytatódott a lekérhető filmszolgáltatások (streaming) használatának előretörése Magyarországon; a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) éves fogyasztói felmérésének legújabb eredményei szerint a múlt év végén a 15 év felettiek 41 százaléka nézett rendszeresen mozgóképes tartalmat valamelyik streamingszolgáltatónál.
2024. 05. 07. 15:30
Megosztás:

A restriktív kamatszint még csak ezután érezteti igazán a hatását

A magas kamatok tovább fogják lassítani az inflációt– mondta el tegnap a richmondi Fed tagbank vezetője, Thomas Barkin.
2024. 05. 07. 15:00
Megosztás:

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Míg több vidéki nagyvárosban befékeztek a lakásárak tavaly év végére, Debrecenben tovább nőttek és ezzel meghaladták a korábbi legdrágább vidéki városét, Győrét. Itt 10 százalékkal csökkent, a hajdúsági városban viszont 6 százalékkal nőtt az átlagos négyzetméterár 2023-ban. Eközben Miskolc ingatlanpiacának lemaradása nőtt a többi nagyvároshoz képest - írja elemzésében az Ingatlannet.
2024. 05. 07. 14:30
Megosztás:

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

Az SAP SE bejelentette, hogy három évre, 2028. végéig meghosszabbította Christian Klein vezérigazgatói megbízatását és igazgatótanácsi tagságát. A társaság egyúttal meg is erősítette Klein szerepét, az Igazgatóság elnökévé nevezve őt ki, korábbi szóvivői státusza helyett.
2024. 05. 07. 14:00
Megosztás:

A lélektani határnak számító árszint felett alig van élet az ingatlanpiacon

Megmozdult az ingatlanpiac Csepelen és a főváros déli agglomerációjában is az elmúlt hónapokban, ugyanakkor a némileg élénkülő kereslet is csak egy bizonyos árszintig érzékelhető. Márpedig a tulajdonosok gyakran e fölé áraznak a hirdetéseknél.
2024. 05. 07. 13:30
Megosztás:

Kölcsönösséget vár el Kínától az EU

Az Európai Unió kész minden eszközt bevetni gazdaságai védelmében, ha Kína nem biztosít tisztességes hozzáférést piacaihoz - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hszi Csin-pinggel folytatott párizsi tárgyalásokat követően.
2024. 05. 07. 13:00
Megosztás:

Mi folyik itt, kérem? - Gazdasági elemzés

Meglepetésre 4,2 százalékkal bővült márciusban év per év alapon a naptárhatástól tisztított kiskereskedelmi forgalom, míg a várakozás csak 0,8 százalékos emelkedést prognosztizált. Sokan a húsvét-hatással magyarázzák a dolgot.
2024. 05. 07. 12:30
Megosztás:

Mozgalmas időszak vár a jégkármentesítőkre

Már az idei védekezési szezon első hetében bizonyított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által működtetett Országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER). Az április 15-e és 28-a között eltelt két hétben számos alkalommal volt szükség az ezüstjodid párologtatását végző berendezések működtetésére - jelentette be keddi közleményében a kamara.
2024. 05. 07. 12:00
Megosztás:

Emelkedett a kiskereskedelmi forgalom éves szinten

Márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,6 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 4,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 07. 11:30
Megosztás:

Átadták a kibővített gyermelyi óvodát

Gyermelyen 260 millió forintnyi uniós támogatással felújították és 15 férőhellyel bővítették az óvodát, három új munkahelyet létrehozva - közölte a Komárom-Esztergom vármegyei önkormányzat az MTI-vel.
2024. 05. 07. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 07. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BUX hétfőn 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárt.
2024. 05. 07. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 07. 09:30
Megosztás:

Fordított állásbörze lesz a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 05. 07. 09:00
Megosztás:

Új módszer segíthet több millió asztmás betegen

Hazánkban is rohamosan növekszik az asztmás betegek száma: a légszennyezés és az egészségtelen életmód is közrejátszik a lesújtó statisztikákban.
2024. 05. 07. 08:30
Megosztás: