Budapest az ötödik legfertőzöttebb város

Symantec Corp. (Nasdaq: SYMC) bemutatta legújabb, 17. Internetbiztonsági tanulmányát. A kutatás rávilágított, hogy bár a sebezhetőségek száma 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest, a rosszindulatú támadások túlszárnyalták a legmerészebb becsléseket is: arányuk 81 százalékkal emelkedett 2011-ben. A jelentés további trendekre is felhívta a figyelmet: a fejlett célzott támadások nem kímélik sem a nagy- sem a kisvállalatokat, az adatsértések száma folyamatosan növekszik, a támadók pedig továbbra is a mobil fenyegetésekre összpontosítanak.

2011-ben a kiberbűnözők három területre összpontosítottak: a célzott támadásokra, a meglévő biztonsági rések kihasználására, és a közösségi oldalakra. A szervezetek számára fontos üzenet, hogy már nem halogathatják tovább a megfelelő védelem kiépítését, hiszen a hackerek minden típusú szervezetet megtámadhatnak, függetlenül annak méretétől. Ami pedig még komolyabb figyelmeztetés, az az adatvesztések és a mobil fenyegetések számának folyamatos növekedése” -  mondta Teasdale Harold, a Symantec magyarországi ügyvezetője.

Az idei ISTR tanulmány szerint a fertőzött botnetek viszonylatában tavalyhoz képest még agasztóbb a helyzet:Budapest az ötödik, Szeged a nyolcadik helyen végzett a nemzetközi városok rangsorolásban. Magyarországi városok között pedig fővárosunkat és Szegedetkövetően, Szolnok és Budaörs foglalt el előkelő helyet a zombihálózatok kiterjedtségében.

„Olyan városok váltak fertőzötté, ahol régóta jelen van az internetkapcsolat. Általában azoknak afelhasználóknak a gépei csatlakoznak rá egy zombihálózatokra (bothálózatra), ahol a gépek nem rendelkeznek megfelelő vírusvédelemmel, illetve ahol nem végeznek rendszeres frissítéseket. Ezek a gépek fertőzési gócokká válnak, így könnyen megfertőzhetnek további gépeket.

Egy bothálózatra való csatlakozás így komoly veszélyekkel járhat: a kiberbűnözők ugyanis a zombivá vált gépeket használják fel illegális vagy káros tartalmak átvitelére, tárolására, és bizalmas adatokat lophatnak el. Továbbá legújabb kutatásunk szerint ezek a botfertőzött gépek felelősek 80 százalékban a spamek elterjedéséért” – hívta fel a figyelmet Gombás László, a Symantec biztonsági szakembere.

 

Nő az adatsértések száma, az elveszett eszközök egyre nagyobb veszélyt jelentenek

Körülbelül 1,1 millió személyazonosság-lopás történt adatsértés következményeként 2011-ben, ez pedig drámai növekedést jelent az előző évekhez képest. Ugyanakkor a hackerek jelentették a legnagyobb veszélyt: az ilyen típusú incidensekkel 187 milliószemélyazonosságot tulajdonítottak el 2011-ben – az összes típusú sértés közül ez volt a legmagasabb tavaly. A személyazonosság-lopáshoz vezető adatsértések leggyakoribb oka a számítógép elvesztése vagy ellopása, vagy olyan eszközöké amelyeken adatokat tárolnak illetve továbbítanak, mint például okostelefonok, USB kártyák vagy back-up eszközök. Ezek eltulajdonításából illetve elvesztéséből származó jogsértések 18,5 millió személyazonosság-lopáshoz vezettek.

Az okos eszközök használatával nő a szervezetek biztonsági kockázata

„Manapság már több táblagépet ésokostelefont adnak el, mint számítógépet, ezért a mobil eszközökön egyre több és több az érzékeny információ. A munkavállalók bevonják táblagépeiket és okostelefonjaikat a vállalati környezetbe is. Ez a folyamat pedig sokkal gyorsabban zajlik, mint a szervezetek azon törekvése, hogy biztosítsák és vállalati szinten kezeljék eszközeiket. Ez az adatsértések számának további növekedéséhez vezethet, mivel a mobil eszközök veszélyt jelenthetnek a bizalmas információkra nézve, amennyiben nem védik őket megfelelően.” – hívta fel a figyelmet Gombás László, a Symantec biztonsági szakértője.

A Symantec legújabb kutatása kimutatta, hogy az elveszett telefonok 50 százaléka nem kerül meg, és 96 százalék (beleértve a visszaadott eszközöket is) esetében előfordul adatsértés is.


A mobil fenyegetések veszélyeztetik a vállalkozásokat és a fogyasztókat is

A mobil sebezhetőségek száma 93 százalékkal nőtt 2011-ben, és emelkedett a Android operációs rendszereket célzó támadások aránya is. A mobil eszközök esetében tehát még mindig nő a sérülékenységek száma, a kiberbűnözők pedig már nem csak a meglévő programokat használják újra, de mobil-specifikus kártevőket is létrehoznak: 2011 volt az első év, amikor a mobil fenyegetések kézzelfogható veszéllyé váltak vállalkozások és fogyasztók számára egyaránt. Ezeket a fenyegetéseket arra tervezték, hogy adatokat gyűjtsenek, tartalmat küldjenek szét és kövessék afelhasználó tevékenységét.


Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás:

Nőtt a mezőgazdasági gépek és eszközök forgalma az első negyedévben

Mezőgazdasági gépeket és eszközöket 44 százalékkal nagyobb összértékben forgalmaztak Magyarországon az idén az első negyedévben 2025 azonos időszakához képest, az alkatrészforgalmazás 6 százalékkal nőtt - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéséből.
2026. 06. 13. 15:00
Megosztás: