Fideszes jelölt nyert Hódmezővásárhelyen, de...

Almási Istvánt választották Hódmezővásárhely polgármesterévé, a vasárnapi időközi választáson a Fidesz-KDNP jelöltjét a voksolók 52,31 százaléka támogatta, ugyanakkor a másodikként befutó Kis Andrea, a szocialisták hódmezővásárhelyi polgármesterjelöltje kisebb részvétel mellett több mint kétszer annyi szavazatot szerzett a vasárnapi időközi választáson, mint két évvel ezelőtt.

Kis Andrea, az MSZP jelölte 22,72 százalékot, a jobbikos Kovács Sándor 14,1 százalékot, a függetlenként induló Nagy László 10,95 százalékot kapott.  A választáson 33,06 százalékos volt a részvétel, összesen 12 291 érvényes szavazatot adtak le. A választáson 33,06 százalékos volt a részvétel, összesen 12 291 érvényes szavazatot adtak le. Hódmezővásárhelyen azért tartottak időközi választást, mert a várost 2002 óta irányító Lázár János június 2-tól a Miniszterelnökséget vezeti államtitkárként, és e poszt a jogszabályok értelmében összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel.
    

Almási István megválasztott polgármester Lázár Jánossal közösen tartott, a választási eredményeket értékelő sajtótájékoztatóján elmondta: városvezetőként azt az utat kívánja folytatni, melyet tíz évvel ezelőtt megkezdett, és két esztendővel ezelőtt elődjével programként meghirdetett.  A választási eredmény leképezi a Fidesz kétharmad-egyharmados fölényét az MSZP-vel szemben - hangsúlyozta a politikus, aki 2001 óta alpolgármester volt a városban. Lázár János kifejtette: Almási Istvánt több évtizedes munkája és szolgálata tette polgármesterré.  Az eredmény túlmutat önmagán, a hagyományosan baloldali városrészekben soha nem látott arányban támogatták a Fidesz-KDNP jelöltjét, s ez alapvetően Almási István személyének köszönhető - mondta az államtitkár.

 

Hódmezővásárhelyen létezik az a stabil többség, akik hisznek a város jövőjében és fejlődésében. Kevés olyan település van Magyarországon, ahol minden egyes választást a konzervatív pártok, az utóbbi években a Fidesz nyer meg - közölte a honatya. Az ország társadalmi és gazdasági nehézségei ellenére ez a folyamat nem tört meg, így az eredmény különösen figyelemreméltó - tette hozzá.    

 

Kis Andrea, az MSZP jelölte az MTI-nek azt mondta, a választási eredményekből jól látszik, hogy a Fidesz kétharmada megdőlt, Almási Istvánt a vásárhelyiek alig 15 százaléka támogatta. A politikus szerint az, hogy a két évvel ezelőttihez képest sikerült megháromszoroznia támogatottsági arányát, azt mutatja, a város lakói közül sokan úgy vélik, változásra van szükség. Kis Andrea 2010 októberében 1304 vokssal négy jelöltből a negyedik helyen végzett a polgármester-választáson, míg ezúttal mintegy 2800 szavazattal a második lett Almási István, a Fidesz-KDNP jelöltje mögött.  Török Zsolt előrelépésnek ítélte, hogy az MSZP megelőzte a Jobbikot, amely 2010-ben még előtte végzett Hódmezővásárhelyen.  Az MTI kérdésére a szóvivő azt mondta: Hódmezővásárhely sosem volt a baloldal fellegvára, tisztában voltak azzal, hogy reális győzelmi esélyeik nincsenek, céljuk az volt, hogy megismertessék a választókkal a jelöltjüket és programjukat, s így két év múlva akár már a polgármesteri címre is eséllyel pályázhassanak.


Kovács Sándor, a Jobbik jelöltje közölte: pártja a tisztább, egyenesebb út lehetőségét kínálta föl a hódmezővásárhelyieknek, most csupán 14 százalékuk választotta ezt. A politikus ugyanakkor csalódottságának adott hangot, mert bízott benne, a három ellenzéki jelöltnek sikerül megszereznie a voksok több mint felét. Almási István a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki ülésén teszi le esküjét. (MTI)


Az alkohol és a drog okozza a legsúlyosabb balesetek jelentős részét Szlovéniában

Szlovéniában továbbra is a legsúlyosabb közúti balesetek jelentős részét okozzák az ittasan vagy kábítószer hatása alatt vezető sofőrök - közölte a szlovén közlekedésbiztonsági ügynökség.
2026. 06. 14. 15:00
Megosztás:

Januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és a gázolaj importját a brit kormány

Legkésőbb januárig leállítja az orosz olajból más országokban készült repülőgép-üzemanyag és gázolaj importját a brit kormány.
2026. 06. 14. 13:00
Megosztás:

Ahol a stabilcoinok tényleg működnek: a kereskedői elszámolás lehet a kriptó csendes áttörése

A kriptovilág korai éveiben sokan még azt várták, hogy a bitcoin és a decentralizált pénzügyek teljesen felforgatják a hagyományos pénzügyi rendszert. Ma viszont egyre inkább úgy tűnik, hogy a valódi áttörés nem a látványos szlogenekben, hanem a háttérben zajló, sokkal prózaibb folyamatokban érkezik meg. Ilyen terület a kereskedői elszámolás, ahol a stabilcoinok gyorsabb, olcsóbb és rugalmasabb alternatívát kínálhatnak a banki átutalásokkal szemben.
2026. 06. 14. 12:00
Megosztás:

Trump szerint vasárnap aláírják a megállapodást Iránnal

Donald Trump amerikai elnök szerint vasárnapra tervezik az Egyesült Államok és Irán közötti megállapodás aláírását. Irán ezt egyelőre nem erősítette meg.
2026. 06. 14. 11:00
Megosztás:

A Solana stabilcoin-bázisa 16 milliárd dollár fölé nőtt: elég lehet ez a SOL árfolyamfordulatához?

A Solana ökoszisztémája 2026-ban új likviditási szintre lépett: a hálózaton lévő stabilcoin-állomány 16 milliárd dollár fölé emelkedett, miközben a Circle egyetlen napon 500 millió dollárnyi USDC-t bocsátott ki Solanán. A kérdés most az, hogy ez a dollárbőség valódi fizetési és elszámolási keresletet jelez-e, vagy csak újabb spekulatív hullámot készít elő a SOL piacán.
2026. 06. 14. 10:00
Megosztás:

Rendkívül veszélyesek Magyarországon az elhagyott horgászeszközök

Magyarországon legalább 64 állatfajt fenyeget a járulékos fogásnak nevezett jelenség, amikor olyan állatból lesz zsákmány, amely nem célpontja a horgászatnak: az elhagyott horgászeszközök elsősorban a madarakat és hüllőket veszélyeztetik amellett, hogy szennyezik az édesvizeket – hívja fel a figyelmet a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2026. 06. 14. 09:00
Megosztás:

Átadták a felújított városházát Esztergomban

Átadták a felújított városházát szombaton Esztergomban, az épület 1723 óta tölti be a városháza szerepét - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
2026. 06. 14. 07:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek egészséges fejlődését, meghatározó szerepet töltenek be a betegségek megelőzésében, a korai felismerésben és nem utolsósorban az egészségfejlesztésben, az egészségtudatos gondolkodásmód formálásában - írta az egészségügyi miniszter a Magyar Védőnők emléknapja alkalmából a Facebook-oldalán megjelent bejegyzésében szombaton.
2026. 06. 14. 06:00
Megosztás:

Újraindul a nemzetközi charterforgalom Hévízről: az ITAKA elindította az első antalyai járatot a Hévíz–Balaton Airportról

Hosszú idő után ismét kiutazó charterjárat indul a Hévíz–Balaton Airportról: az ITAKA antalyai járata új fejezetet nyithat a nyugat-magyarországi régió légi közlekedésében. A közvetlen indulás nemcsak kényelmesebb és gyorsabb utazási lehetőséget kínál a térség lakóinak, hanem a helyi gazdaság, a turizmus és a régió nemzetközi elérhetősége szempontjából is fontos mérföldkő.
2026. 06. 14. 05:00
Megosztás:

Íme a világ első 1 billió dolláros vagyonnal rendelkező embere!

Elon Musk neve eddig is egyet jelentett a kockázattal, a technológiai forradalommal és a brutális vagyonfelhalmozással, most azonban olyan pénzügyi határt léphetett át, amelyet előtte még senki: a megadott beszámoló szerint ő lett a világ első 1 billió dolláros embere. A történelmi fordulatot a SpaceX tőzsdei debütálása hozta el, amely papíron szinte felfoghatatlan értékre emelte Musk részesedését.
2026. 06. 14. 03:00
Megosztás:

Így kaphat valaki pénzt özvegyi járadékként az államtól

Sokan hallottak már az özvegyi nyugdíjról, de jóval kevesebben tudják, hogy létezik egy különlegesebb ellátási forma is: az özvegyi járadék.
2026. 06. 14. 02:00
Megosztás:

A rendeletet elfogadták! 63-97 éves nyugdíjasok készüljetek!

A nyugdíjak rendszeres emelésének törvénybe iktatott célja, hogy az ellátások értéke ne csökkenjen az árak emelkedése miatt. Ezért a már korábban megállapított társadalombiztosítási nyugellátásokat minden évben felül kell vizsgálni, és januárban emelni kell.
2026. 06. 14. 01:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 06. 14. 00:05
Megosztás:

Monero árfolyamrobbanás: 120 millió dolláros USDT-nyom rázta meg az XMR piacát

A Monero látványos emelkedése (ami azóta komolyabb korrekciót is maga után hozott) ismét ráirányította a figyelmet a privacy coinokra, a stablecoin-mozgások nyomon követhetőségére és a kriptopiaci likviditás törékenységére. Egy 120 millió dolláros USDT-tranzakciósorozat nemcsak a blokklánc-elemzők radarján jelent meg, hanem az XMR árfolyamában is azonnal nyomot hagyott.
2026. 06. 13. 22:00
Megosztás:

Stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok: összeolvad az on-chain készpénzkezelés

A kriptopiacon a stabilcoinok adták meg először a gyors, programozható digitális dollár élményét. Most azonban a banki betétek és a pénzpiaci alapok is blokkláncra kerülnek, ami teljesen új korszakot nyithat az intézményi treasury-kezelésben. A Sygnum multi-cash rail tézise szerint a jövő nem egyetlen fizetési sínről szól, hanem a stabilcoinok, betéti tokenek és tokenizált pénzpiaci alapok összehangolt használatáról.
2026. 06. 13. 21:00
Megosztás:

Drónnal dolgozik a vállalkozása? Egyetlen baleset milliós kárt is okozhat

A drónok már nem a jövőt jelentik – a jelen gazdaságának fontos eszközei.
2026. 06. 13. 20:00
Megosztás:

K&H: már több mint 30 milliárd forint munkáshitel került kihelyezésre, az átlagos hitelösszeg eléri a 3,9 millió forintot

Több mint 30 milliárd forint értékben helyezett ki munkáshitelt a K&H a konstrukció 2025-ös indulása óta. A pénzintézet tapasztalatai szerint a fiatalok elsősorban autóvásárlásra fordítják a legfeljebb 4 millió forintos, kamatmentes forrást, míg a második leggyakoribb felhasználási cél az ingatlancélú költés. Az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg megközelíti a 3,9 millió forintot, ami arra utal, hogy az ügyfelek többsége közel a maximálisan elérhető összeget veszi igénybe.
2026. 06. 13. 19:00
Megosztás:

Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől

Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően. Az érintett adósok számára jó hír, hogy a legdurvább időknél már sokkal alacsonyabban vannak a szerződések alapján alkalmazható kamatok, és a fizetések emelkedése miatt sem lesz akkora ez a tehernövekedés, mintha három-négy éve szüntették volna meg a kamatstopot.
2026. 06. 13. 18:00
Megosztás:

Több száz átadott honlap után is fizetésre várnak a Demján-program szállítói

A Demján Sándor Program „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” konstrukciójában szállítóként részt vevő vállalkozások szerint a kifizetések elmaradása mára a programban dolgozó hazai kis- és középvállalkozások működését is veszélyeztetheti. Több száz, közel ezer átadott projekt után sem érkezett meg az elvégzett munkák ellenértéke, miközben a szállítók jelentős része saját forrásból finanszírozta a teljesítést.
2026. 06. 13. 17:00
Megosztás:

Hétfőn kezdődik a G7-országok csúcstalálkozója a franciaországi Evianban

A globális gazdasági egyenlőtlenségekre és a digitális szabályozásra kívánja helyezni a hangsúlyt a vendéglátó Franciaország a G7-országok (Franciaország mellett az Egyesült Államok, Németország, Kanada, Olaszország, Japán és az Egyesült Királyság) hétfőn kezdődő háromnapos csúcstalálkozóján a francia Alapokban található Evianban - tudatta egy háttérbeszélgetésen a francia elnöki hivatal, kiemelve, hogy a napirenden lévő témákban nincs egyetértés az amerikaiak és a többi nagyhatalom között.
2026. 06. 13. 16:00
Megosztás: