Orbán: sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja

A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes. Orbán Viktor ezt az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki az MTI-nek adott interjúban.

A kormányfő érintette az IMF/EU-tárgyalásokat is, amelyek szerinte a közeljövőben felgyorsulhatnak, a magyar kormány ugyanis minden akadályt elhárított az útból. Beszámolt továbbá arról, hogy felsőoktatási intézmények és sportági szakszövetségek adósságának rendezését is tervezi a kabinet. Az interjúban a Daimlerrel kötött stratégiai megállapodást a magyar gazdaságtörténet mérföldkövének nevezte Orbán Viktor, mint mondta, a német ipar tartós beépülése a magyar gazdaságba - például korábban az Audi letelepedése - mindig egy-egy új korszakot jelentett.

 

Nyomatékosította, hogy a Daimler nem csupán a Mercedest jelenti, a vállalat ugyanis teherautót, kamiont és buszt is gyárt, a partnerségi megállapodás pedig azt mutatja, a két fél keresi a lehetőségét - a kecskeméti Mercedes-gyáron túl - más daimleres termelési kapacitások Magyarországra telepítésének. Az azonban, hogy lesz egy olyan Mercedes-autótípus, az új kompakt kupé, amit kizárólag Magyarországon fognak gyártani, olyan iparpolitikai siker, amelyet nagyon meg kell becsülni - jegyezte meg.

 

"Most már teljesen nyilvánvaló, hogy a német ipar és a magyar kormány gondolkodása az európai gazdaságról egybeesik" - értékelt Orbán Viktor, kifejtve: mindkét fél álláspontja az, hogy az európai gazdaságnak akkor van jövője, akkor lehet versenyképes, ha az ipari termelési kapacitásait újraszervezi és megnöveli. Abban is egyetértenek - folytatta -, hogy Magyarország "egyre nyilvánvalóbban a nagy, fejlett, magas technológiával működő német ipari területnek a déli nyúlványán helyezkedik el", vagyis a magyar gazdaság és magas technológiával dolgozó ipar jövője elsősorban a németekkel való együttműködésben van.

 

A német ipar és a magyar kormány véleménye abban is megegyezik, hogy a rugalmas és jól képzett munkaerőé a jövő, ugyanis csak az ilyennel rendelkező országok lesznek képesek életszínvonalat emelni és munkahelyet teremteni - részletezte a kormányfő, aki szerint mivel az új magyar munka törvénykönyve éppen a rugalmasságra épül, nagyon sok munkahelyet hoz létre, és egyben meg is véd. Orbán Viktor a Daimlerrel kötött megállapodást párhuzamba állította az Európai Bizottság szerdai országjelentésével - amely szerint 2013-ban 2,9 százalék lesz az államháztartási hiány Magyarországon, a növekedés pedig 0,3 százalék lesz -, és úgy vélekedett, mindezek alapján kijelenthető: a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja sikerült, az új magyar gazdasági modell pedig - habár sokak ízlésének nem tetszik, sokak érdekét sérti - működőképes.

 

Ezt azzal indokolta, hogy a hiány 2011 óta három százalék alatt van, és Magyarország azon öt ország egyike, ahol ezzel párhuzamosan csökken az államadósság, ráadásul nálunk a legnagyobb mértékben. A brüsszeli előrejelzés 2014-es költségvetést érintő részéről - vagyis hogy az EU szerint akkor a GDP 3,5 százalékára emelkedik Magyarországon a deficit - a miniszterelnök úgy foglalt állást, hogy ezt "az ezzel most nem foglalkozunk kategóriába kell helyezni, tekintettel arra, hogy még a 2013-as költségvetést sem alkotta meg a parlament".

 

A 2014-es hiány mértéke azon múlik majd, milyen büdzsét alkot a Ház arra az évre - mondta, nyomatékosítva: "ma ezen a földgolyón egyetlen ember sincs, se Brüsszelben, se Budapesten, aki meg tudná mondani most, milyen lesz a 2014-es költségvetés", erről beszélni idő előtti, elkapkodott, indokolatlan dolog, mert az erre vonatkozó kijelentések "olyan feltételezések, amelyeknek jelenleg semmilyen reális gazdasági alapjuk nincsen". Az EU-prognózissal kapcsolatban szólt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatandó tárgyalásokról is, kijelentve: az elmúlt két hónapban a kormány valójában folyamatosan egyeztetett a tárgyalódelegáció "EU-s lábával", a túlzottdeficit-eljárás alól kikerülés érdekében folytatott deficittárgyalások ugyanis ennek - a majdani megállapodás fontos állomásának - tekinthetők.

 

"Az elmúlt két hónapban mi óriási lépéseket tettünk előre az IMF/EU-megállapodás irányába. Hiszen most már nyilvánvaló, hogy Magyarország költségvetése 2012-re, 2013-ra rendben van. Szerintünk a legfontosabb akadályok ezzel a megállapodás elől el is hárultak" - közölte, hozzátéve: "nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy megállapodhassunk". "Mi minden akadályt elhárítottunk. Ezért úgy gondoljuk, semmi akadálya annak, hogy a tárgyalások felgyorsuljanak" - jelezte.

Így emelkedtek a casco díjak az első negyedévben

Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9 százalékkal magasabb, mint az előző év hasonló időszakában - közölte a saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 20. 10:00
Megosztás:

Növelte árbevételét a L'Oréal

A francia L'Oréal SA csoport, a világ egyik legnagyobb kozmetikai gyártójának árbevétele 11,24 milliárd euró volt az idei első negyedévben, 8,3 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Összehasonlítható alapon az árbevétel 9,4 százalékkal nőtt.
2024. 04. 20. 09:00
Megosztás:

Az ellenglobalizáció és Kína külpolitikája

Április 18-án, a Lónyay-Hatvany villában megtartott Counter-Globalization and China’s Foreign Policy című előadás meghívottja Yan Xuetong, a Tsinghua Egyetem világhírű politológia professzora és az egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének dékánja volt. Miután felvázolta álláspontját azzal kapcsolatban, hogy miként látja Kína és az USA viszonyát, illetve a világ többi, kisebb gazdasági potenciállal rendelkező ország pozícióját, Dr. Eric Hendriks, a Danube Institute vendégkutatója és Dr. Eszterhai Viktor, a Lukács János Stratégiai és Politikai Intézet tudományos munkatársa intéztek hozzá kérdéseket.
2024. 04. 20. 08:00
Megosztás:

Bitcoin láz: a három legnépszerűbb altcoin, amit a kriptobálnák vásárolnak a felezés előtt

A Bitcoin felezési esemény körüli izgalom lázba hozta a befektetőket, az elemzők pedig jelentős növekedést jósolnak a kriptovaluták többségének. A kriptobálnák stratégiák szerint mozognak, ígéretes eszközöket halmozva fel. Jelenleg a KangaMoon (KANG), a Cardano (ADA) és az Ethereum (ETH) került a figyelmük középpontjába. Miközben az Ethereum és a Cardano már jól ismert nevek a top kriptovaluták között, a szakértők úgy vélik, hogy a KANG lehet a leginkább figyelemre méltó P2E érme a közelgő bikapiacban.
2024. 04. 20. 07:00
Megosztás:

Agrártámogatások: akár több évre is előfinanszírozást nyújt az MBH Bank

Tovább bővítette a mezőgazdasági támogatások előfinanszírozásának lehetőségeit az MBH Bank. A hitelintézetnél már nemcsak az aktuális évre, hanem akár egyszerre három évre is igényelhetik a gazdák az Egységes Kérelmek keretében járó támogatások előfinanszírozását. A gyors, egyszerű és rugalmas lehetőség megkönnyítheti az agrárvállalkozások számára, hogy forráshoz jussanak egy olyan időszakban, amikor még inkább megnőtt a likviditás biztosításának jelentősége a zökkenőmentes működés fenntartása érdekében.
2024. 04. 20. 06:00
Megosztás:

Héthavi csúcsra nőtt a spanyolországi fogyasztói bizalom

A spanyolországi fogyasztói bizalmi mutató héthavi csúcsra javult márciusban a spanyol Szociológiai Kutatóközpont (Centro de Investigaciones Sociológicas) pénteken közzétett adatai szerint.
2024. 04. 20. 05:00
Megosztás:

A jelenlegi munkaerőpiaci helyzet a bővülésre kész vállalatoknak kedvez

Továbbra is aktív munkavállalói jelenlét tapasztalható a hazai munkaerőpiacon. Az előző negyedévhez hasonlóan 2024 első három hónapja alatt közel 20%-kal több jelentkezés történt, mint egy évvel korábban. Nógrád és Bács-Kiskun vármegyék kivételével mindenhol nőtt a jelentkezések száma, legnagyobb arányban Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya vármegyékben – derül ki a Profession.hu legújabb negyedéves jelentéséből.
2024. 04. 20. 04:00
Megosztás:

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását

A jelentős aranytartalék erősíti az ország stabilitását a gazdaság, a pénzügyi rendszer megítélését - írta Veres István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az MNB pénteken közzétett szakmai cikkében, felhívva a figyelmet arra is, hogy az MNB a régió és a világ egészében megjelenő keresletnövekedést megelőzve többszörözte meg aranytartalékát.
2024. 04. 20. 03:00
Megosztás:

Elindult az új agrártámogatási honlap

Új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el a 2023-2027 közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk - közölte az Agrárminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 20. 02:00
Megosztás:

Itt a bruttósított nyugdíjrendszer! Amikor a nyugdíjasok is adót fizetnek a nyugdíjból

Mit jelent pontosan a bruttósított nyugdíjrendszer? Ki járna jól és ki rosszul a bruttósított nyugdíjrendszer bevezetésével? Dr. Farkas András nyugdíjszakértő - akit sokan mint NyugdíjGuru ismernek - magyarázta ezt el az ATV egy korábbi műsorában mindenki számára érthetően.
2024. 04. 20. 01:00
Megosztás:

A CHP kriptó token robbanhat - 1 millió dolláros versenysorozat indul

A GambleFi szektor szupersztárja bejelentette garantált, 1 millió dolláros versenysorozatát. De mit jelent mindez a CHP kriptó token árfolyama számára?
2024. 04. 20. 00:01
Megosztás:

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás: