Tovább nőtt az interneten karácsonyi ajándékot vásárlók száma

Az Árukereső.hu 1700 fő részvételével készített hazai online felmérése szerint a vásárlók idén átlagosan 33.900 forintot terveznek költeni a karácsonyi időszakban. A magyarok harmada 20.000 Ft alatti összeget fog tudni kiadni, 12%-uk viszont 50.000 forintnál is többet szán idén karácsonyra. A férfiak, illetve a Budapesten élők kicsivel nagyobb költést engedhetnek meg maguknak az ünnepekre, a nők ugyanakkor több embert fognak megajándékozni.

Kényelmesen, nagy választékból és olcsón szeretnénk vásárolni


2012-re a magyar netezők már 69%-a tervezi, hogy az interneten is vásárolni fog karácsonyra. 2010-ben ez az arány csak 48% volt, tavaly, 2011-ben pedig 57%. Ez azt jelenti, hogy két év alatt több mint 40%-kal nőtt a karácsonykor webáruházakban vásárlók aránya. Az vevők több mint fele azért választja az online boltokat, mert ott nem kell sorban állni és nincs tömeg. A vásárlók közel fele számára döntő érv az internetes vásárlás mellett a termékek sokszínűsége, illetve az olcsóbb árak. A konkrét bolt kiválasztásakor a legtöbben a megbízhatóságot, a széles termékkínálatot és az árfekvést helyezik előtérbe. Mind a termék, mind a bolt kiválasztásakor évről
évre egyre többen szánnak komoly figyelmet arra, hogy megfelelő garancia jár-e a termékhez.


Az internetes felhasználók 88%-a mondta, hogy a karácsonyi vásárlás kapcsán is az internetről tájékozódik. 66%-uk számára nyújtanak irányadó információt a nagyáruházak akciós újságjai. A legtöbben akkor kezdenek el vásárolni, amikor megjelennek a karácsonyi akciók a boltokban, de a magyarok harmada csak az ünnep előtti egy-két hétben szánja rá magát a vásárlásra. Ilyenkor a magyar fogyasztók fele néhány nap alatt megveszi amit szeretne, összesen néhány óra vásárlással. A vásárlók ötöde összesen még egy napot sem szán a karácsonyi bevásárlásra.


Ruha, műszaki cikk, könyv és gyerekjáték biztosan érkezik a netről a fa alá


Idén a legnépszerűbb interneten vásárolt karácsonyi ajándékok a ruházati cikkek, műszaki termékek, könyvek és gyerekjátékok lesznek. Az elmúlt évek trendjeit megfigyelve az Árukereső.hu elemzése szerint az online vásárolt termékek toplistáján egyre előkelőbb helyre kerülnek a gyerekjátékok. A nők körében mára a harmadik legnépszerűbb online megrendelt karácsonyi termékkategória a gyerekjáték!

Így hoz megtérülést a jól tervezett reklám

A vizuális jelenlét ma már minden vállalkozás számára nélkülözhetetlen. Egy jól megtervezett, látványos molinó pedig bármelyik cég számára hatalmas versenyelőnyt jelenthet. Így ha jól tervezzük meg reklámeszközünk gyártásának lépéseit, akkor egy kiváló, hosszú távú befektetést jelentő eszköz lehet arra, hogy hosszú távon is erősítse a márkajelenlétet, valamint hogy a vállalkozás kommunikációjának látványos eleme legyen.
2025. 07. 12. 16:00
Megosztás:

Kapszulagardrób férfiaknak – tippek a megvalósításhoz

A férfiak számára a ruhavásárlás sokszor csak nyűg, és nem kifejezetten veszik rá magukat szívesen. Éppen ezért ebben a cikkünkben most nekik hoztunk egy szuper tippet arra, hogyan lehet kevés ruhadarabbal is boldogulni úgy, hogy közben mindig stílusosak maradunk.
2025. 07. 12. 14:00
Megosztás:

Hankó Balázs: megújult és sikeres a magyar felsőoktatás

Megújult és sikeres a magyar felsőoktatás, hazánk 12 egyeteme a világ legjobb öt százalékában van és 19 ezerrel több diák jár műszaki, agrár, mérnöki és orvostudományi képzésekre - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője pénteken, Gödöllőn.
2025. 07. 12. 13:00
Megosztás:

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg

A Trump-kormányzat szolgáltatások és juttatások széles körét vonta meg az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodóktól, mintegy 40 milliárd dollár értékben – közölte a washingtoni Fehér Ház.
2025. 07. 12. 12:00
Megosztás:

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. 07. 12. 11:00
Megosztás:

Otthon Start: Mélypont után fordulat jöhet a támogatott lakáshitelek piacán

Tavaly tavasz óta tartó csökkenés után fordulatot hozhat a támogatott lakáshitelek piacán az Otthon Start Program. Ennek oka, hogy kevesebb feltételt kell hozzá teljesíteni, és az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, jobban igazodva a megemelkedett ingatlanárakhoz, így szélesebb rétegek számára válhat elérhetővé az első lakás megszerzése – derül ki a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetségének (FPKOSZ) elemzéséből.
2025. 07. 12. 10:00
Megosztás:

Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak

Németországban júniusban gyorsult a nagykereskedelmi árak éves növekedése, havi összevetésben maradt a májusi ütem a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett adatai szerint.
2025. 07. 12. 09:00
Megosztás:

Vegyszerbotrány? – A szúnyoggyérítők szerint alaptalanok a félelmek

Nem igaz, hogy magzatkárosító a kémiai szúnyoggyérítés során Magyarországon használt vegyszer - közölték sajtóhírekre reagálva a katasztrófavédelem által megbízott szúnyoggyérítő konzorcium vezetői pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 08:00
Megosztás:

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet

Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
2025. 07. 12. 06:46
Megosztás:

Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program – elindultak a kifizetések, az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit

A Kormány Magyarország forrásait a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja és mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
2025. 07. 12. 05:00
Megosztás:

3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra

Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
2025. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Eldőlt! A nyugdíjakkal ez történik, ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Az alábbi pénzügyi elemzői összefoglaló a magyar euróbevezetésről és annak nyugdíjakra gyakorolt hatásáról megbízható források alapján készült.
2025. 07. 12. 00:05
Megosztás:

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy Párizs támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
2025. 07. 11. 22:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a Bitcoin: 118 000 dollár fölé száguldott a kriptovaluta – Mi áll a szárnyalás mögött?

A Bitcoin áttörte a 118 000 dolláros álomhatárt, ezzel új történelmi csúcsot állított fel. De nem csupán a piaci lendület hajtja: politikai hátszél, új jogszabályok és a befektetői bizalom példátlan erősödése egyaránt táplálja az emelkedést. Lássuk, mi áll a kriptovilág legújabb eufóriája mögött!
2025. 07. 11. 21:10
Megosztás:

A migráció miatt növekszik az EU népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
2025. 07. 11. 21:00
Megosztás: