Így reagáltak az ellenzéki pártok az Ab döntésére

Az MSZP szerint a Fidesz azzal, hogy lemondott az előzetes regisztráció bevezetéséről, belátta: ebben az ügyben vereséget szenvedett. Az LMP szerint politikatörténeti fordulópontot jelent az Alkotmánybíróság (Ab) döntése, amelyben alaptörvény-ellenesnek ítélelte a választási eljárásról szóló törvény több pontját. A Demokratikus Koalíció (DK) szerint tisztességes és bölcs döntés született. A Jobbik szerint az Alkotmánybíróság (Ab) a választási eljárási törvényt érintő döntésével kimondta az igazságot.

MSZP

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az Alkotmánybíróság (Ab) szakmai döntést hozott, amikor alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárási törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget. A szocialista politikus szerint a döntés azt bizonyítja, hogy "a magyar jogállam még él". A kormánypárt kényszerűségből meghajlott a társadalom akarata előtt - kommentálta, hogy Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető közlése alapján a Magyarországon élőknek nem lesz választási feliratkozás 2014-ben. Szerinte a Fidesz az elmúlt egy évben meg akarta téveszteni a társadalmat, de az egy pillanatig sem fogadta el a teljesen indokolatlan, kizárólag a kormányoldal érdekeit szolgáló, és ebben a formában a világon sehol sem létező feliratkozás bevezetését.

    

Molnár Zsolt hangsúlyozta, a Fidesznek lehetősége lett volna, hogy az ellenzékkel egyeztetve döntsön a választási eljárási szabályokról, majd utóbb arra, hogy az állampolgári és ellenzéki tiltakozás, valamint jogi érvek hatására lemondjon az előzetes regisztrációról. Meglátása szerint a Fidesz azonban csak az Ab döntése után, "a 24. órában, már-már a bunkerben" látta be, hogy ebben az ügyben vereséget szenvedett.
    

Az MTI kérdésére azt mondta, az MSZP ugyan nem támogatta a szavazati jog kiterjesztését a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező állampolgárokra, de mivel ez megtörtént, esetükben a nyilvántartásba vétel valamilyen formában szükséges lehet, ennek egyik módja a regisztráció. A választási eljárási törvény módosításáról szólva Molnár Zsolt azt mondta, a legfontosabb a regisztráció eltörlése, a többi kérdésben mérlegelni fogják a Fidesz javaslatát. Egyúttal azt várják a kormánypárttól, hogy egyeztessen az ellenzékkel például a szintén alkotmányellenesnek talált kampányszabályokról.

 

Karácsony Gergely, az LMP frakcióvezető-helyettese fogalmazott így pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Úgy értékelte, hogy az Ab döntésében benne van az az "elementáris felháborodás", ami a választási regisztráció miatt alakult ki az emberekben. Kiemelte: a választási regisztráció nem lett volna más, mint a választói akarat korlátozása, amit felmérések szerint a társadalom több mint kétharmada el is utasított. "A regisztráció a Fidesz legrosszabb húzása lett volna" - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, reméli, hogy az Ab határozata új szakaszt hoz a kormánypárt politizálásában, és a Fidesz ezentúl nem él vissza parlamenti kétharmadával.
    

LMP

 Karácsony Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese fogalmazott így pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Úgy értékelte, hogy az Ab döntésében benne van az az "elementáris felháborodás", ami a választási regisztráció miatt alakult ki az emberekben. Kiemelte: a választási regisztráció nem lett volna más, mint a választói akarat korlátozása, amit felmérések szerint a társadalom több mint kétharmada el is utasított. "A regisztráció a Fidesz legrosszabb húzása lett volna" - fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve, reméli, hogy az Ab határozata új szakaszt hoz a kormánypárt politizálásában, és a Fidesz ezentúl nem él vissza parlamenti kétharmadával.
    

Az LMP frakcióvezető-helyettese nyomatékosan felszólította a Fidesz-KDNP-t, hogy vegyék "halálosan komolyan" az Alkotmánybíróság döntését és ne próbáljanak meg kibújni következményei alól "trükkök százaival", vagyis Magyarországon soha ne legyen választási regisztráció. Karácsony Gergely kérdésre válaszolva megjegyezte, a határon túli magyarok esetében az Ab-hoz hasonlóan az LMP is elfogadható megoldásnak tartja a választási regisztrációt.

 

DK

Molnár Csaba a Demokratikus Koalíció alelnöke emlékeztetett arra, hogy a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezésének alaptörvény-ellenességéről szóló Ab-döntésre reagálva Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken bejelentette: a Magyarországon élőknek nem lesz választási feliratkozás 2014-ben.   Molnár Csaba szerint a Fidesz nem az Ab döntése miatt hátrált meg, hanem az erős ellenzéki, társadalmi ellenállás miatt, mert a kormány "csak az erőből ért". Az Ab döntése "és a Fidesz meghátrálása" az elmúlt két, két és fél év legnagyobb demokratikus ellenzéki győzelme - mondta. Hozzátette, a DK büszke arra, hogy tevékenyen részt vállalt ebből a győzelemből, ugyanakkor hangsúlyozta: "ébernek kell lenniük a demokratáknak". Szerinte ugyanis a Fidesz "nem arról híres", hogy a neki kedvező jogszabályokat akár az Ab döntésének hatására is megváltoztassa.

    

Molnár Csaba kijelentette, az Ab pénteki döntése a DK korábbi állítását igazolja, miszerint a kormánypárti politikusok nem mondtak igazat, amikor a választási eljárásról szóló törvény vitájában a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget pusztán technikai kérdésnek állították be.

 

JOBBIK

Az Ab pénteki határozatában alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését, így a minden választóra kiterjedő regisztrációs kötelezettséget is. Ezután Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője bejelentette: a Magyarországon élőknek nem lesz választási feliratkozás 2014-ben.  A Jobbik szóvivője a történtekre úgy reagált, hogy "minden épeszű ember" ezt a döntést várta az Alkotmánybíróságtól. Az ellenzéki párt pedig most azt várja a Fidesztől, hogy nevezze meg a politikai felelősöket az ügyben - tette hozzá.
    

A jobbikos politikus közölte: az Ab a Fidesz érvelését is megsemmisítette, és kimondta: nem igaz, hogy nem lehet különbséget tenni a Magyarországon élő és a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok között. Hangsúlyozta, a Jobbik támogatja a magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok előzetes regisztrációját. Dúró Dóra hozzátette, hogy az Ab érvelése nem új, hiszen a választási eljárásról szóló törvény parlamenti vitájában az ellenzéki pártok is folyamatosan ugyanezt mondták. (MTI)

Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel

A kormány döntése alapján 2025 végéig minden 1000 fő feletti magyarországi településen elérhetővé válik a bankjegykiadó automata (ATM), ám nem mindegy, melyik bank automatája kerül a falvakba. A money.hu elemzése szerint az ATM-használat költsége bankonként jelentősen eltér: az ingyenes készpénzfelvételi keret felett a saját számlavezető bank automatájából történő felvétel legtöbbször lényegesen olcsóbb, mint más bank ATM-jének használata – van, ahol így több mint duplájába kerül a pénzfelvétel.
2025. 07. 09. 03:00
Megosztás:

A klímát a konyhába szerelték Nálad? Akkor nagy bajban vagy!

A konyhai pára alattomos ellensége a klímádnak, sokan túl későn veszik észre. Nem mindegy, hogyan használod a klímát a konyhában.
2025. 07. 09. 02:00
Megosztás:

Donald Trump levelét megírta, elküldte - baj lesz?

Trump levélben üzent: az amerikai elnök hétfőn 14 ország számára meghatározta az új vámtételeket.
2025. 07. 09. 01:00
Megosztás:

A francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát

Emmanuel Macron francia elnök szerint Európa soha nem hagyja magára Ukrajnát.
2025. 07. 08. 23:30
Megosztás:

Milliárdos kárbejelentésre számít a Groupama Biztosító a hét eleji viharok kapcsán

A biztosítótársaság arra kéri az otthonuktól távol tartózkodókat, illetve a balatoni nyaralótulajdonosokat, hogy lehetőség szerint mielőbb ellenőrizzék ingatlanjaikat – akár családtag vagy ismerős segítségével is.
2025. 07. 08. 23:00
Megosztás:

Több vármegyében visszavonják a tűzgyújtási tilalmat

Az elmúlt 24 óra csapadékos időjárása következtében egyes területeken mérséklődött a tűzveszély, ezért 2025. szerdai hatállyal Budapesten és további öt vármegyében a hatóság visszavonja a tűzgyújtási tilalmat - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 22:30
Megosztás:

Késve fizeti ki a számláit a magyar vállalatok több mint fele

BA magyar cégek 53 százaléka nem kapja meg határidőre a számlái ellenértékét, és ezt az ügyfelek likviditási problémái okozzák. Egyebek mellett ez áll az Atradius hitelbiztosító fizetési szokásokról szóló, éves elemzésében. A kifizetések általában több mint egy hónappal a lejárati határidő után történnek, ez pedig növeli a bedőlt kereskedelmi hitelek kockázatát, ami a felmérés szerint 6 százalék mértékű. A cégek 52 százaléka szerint több partnere megy csődbe az idén, mint tavaly. A felmérés 210 vállalat megkérdezésével készült.
2025. 07. 08. 22:00
Megosztás:

AI a befektetések szolgálatában: új dimenziók a vagyonkezelésben

A K&H Alapkezelő, a KBC Csoport tagjaként már nyolc éve alkalmaz mesterséges intelligencia alapú modelleket (AI) a befektetési döntéseinek támogatására, ezzel nemcsak Magyarországon, hanem európai szinten is úttörő szerepet tölt be.
2025. 07. 08. 21:30
Megosztás:

A kormány folytatja a harcot az indokolatlan áremelésekkel szemben

A kormány számára a magyar emberek, kiemelten a családok és a nyugdíjasok az elsők, ezért határozottan fellép az indokolatlan áremelésekkel szemben. Az áremelések elleni harc első lepéseként a kormány 30 élelmiszer termékkategória esetében árréscsökkentést vezetett be, amelyet kiterjesztett a háztartási- és vegyiárukra, tisztálkodási és szépségápolási termékekre is. A kiskereskedelmi árréscsökkentés alá eső élelmiszereknél mintegy 20%-os, a pipereáruknál pedig közel 26%-os átlagos árcsökkenés tapasztalható. A kormány önkéntes árkorlátozást harcolt ki a bankok, a biztosítótársaságok és a telekommunikációs cégek esetében is. Július elsejétől pedig 34 nagy forgalmú vény nélküli szabadáras és 10 vényköteles nem támogatott készítmény ára vált kedvezőbbé a gyógyszeripari szereplők önkéntes árkorlátozásával.
2025. 07. 08. 20:30
Megosztás:

Allianz Globális Biztosítási Jelentés – stabil növekedési kilátások, egyre növekvő igény a védelemre

Az Allianz Research legfrissebb Globális Biztosítási Jelentése szerint 2024-ben impozáns bővülést ért el a globális biztosítási ágazat, a teljes díjbevétel 7 ezermilliárd euróig emelkedett. Folyamatosan nő az igény a biztosítások által nyújtott védelemre, ennek megfelelően a jelentés készítői stabil, éves szinten 5,3 százalékos globális növekedésre számítanak a következő évtizedre, míg a teljes magyarországi biztosítási szektor várható átlagos éves növekedését 5,5 százalékra teszik.
2025. 07. 08. 20:00
Megosztás:

Nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei

Az elmúlt évtizedek legsúlyosabb károkat okozó vihara után nagy erővel dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán az MVM szakemberei – olvasható az MVM közösségi oldalán kedd késő délután megjelent bejegyzésben.
2025. 07. 08. 19:30
Megosztás:

Vészjósló előrejelzést adott ki a Samsung

A Samsung a második negyedéves üzemi nyereségének év/év alapú 56%-os csökkenését prognosztizálja.
2025. 07. 08. 19:00
Megosztás:

A vártnak megfelelő a magyar infláció - hogyan tovább?

A júniusi infláció a piac által vártnak megfelelően alakult idehaza. Az árak év per év alapon 4,6 százalékkal emelkedtek a májusi 4,4 százalékot követően.
2025. 07. 08. 18:30
Megosztás:

Új tachográf-szabályozás – átalakul a szállítmányozási piac?

A tachográfok fontos szerepet töltenek be a közúti árutovábbításban. Ellenőrizhető velük az európai uniós jogszabályokban előírt vezetési és pihenőidők betartása, valamint rögzítik a járművek sebességét, így mindenki számára biztonságosabbá teszik a közlekedést. 2026. július 1-jétől jelentősen változik a tachográfokra vonatkozó szabályozás, a nemzetközi áruszállításban ekkortól a 2,5 tonnánál nagyobb össztömegű kishaszongépjárművekben is kötelező lesz a használata. Megváltoztatja vajon a módosítás a szállítmányozási piacot? Hogyan hat mindez a kisebb, egy teljes kamiont nem megtöltő küldemények továbbítását végző furgonos és a gyűjtőszállítmányozásra?
2025. 07. 08. 18:00
Megosztás:

Ismét távolabb került a jegybanki célsávtól az infláció

Júniusban átlagosan 4,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak itthon, az előző év azonos időszakához képest, ami megegyezett várakozásunkkal és az elemzői konszenzussal is. Májusban még 4,4%-ot tett ki az áremelkedési ütem.
2025. 07. 08. 17:30
Megosztás:

Óriási károkat okozott a vihar a horvátországi Splitben

A heves vihar, amely kedden a kora délelőtti órákban érte el a horvátországi Splitet, percek alatt káoszt okozott az Adria-parti városban: a víz elöntötte az utcákat, többen megsérültek, és elszabadult egy komp, amely két nagyobb hajóval ütközött, az egyik közülük elsüllyedt - adta hírül a helyi média.
2025. 07. 08. 17:00
Megosztás:

Júniusban országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak

Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak, viszont Budapesten havi összevetésben megállt az áremelkedés, míg éves alapon 19,4 százalékos volt a drágulás, ami továbbra is a legmagasabb az országban - közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com kedden az MTI-vel.
2025. 07. 08. 16:30
Megosztás:

Az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban

A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének - mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden a Békés vármegyei Szeghalmon.
2025. 07. 08. 16:00
Megosztás:

Rekordévet zárt a Pek-Snack Csoport tavaly

Rekordokkal zárta a 2024-es évet a mélyfagyasztott finompékáru-gyártó, a hat országban jelenlévő Pek-Snack Csoport árbevétele 5 százalékkal 12,7 milliárd forintra emelkedett, adózott nyeresége pedig több mint duplájára nőtt, 589 millió forintra emelkedett az előző évi 214 millióról - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2025. 07. 08. 14:30
Megosztás:

Indul a NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.
2025. 07. 08. 13:30
Megosztás: