Optimista a Commerzbank Magyarországot illetően

A német gazdaság élénkülésének hátszele kellemes meglepetést okozhat a közép-európai gazdaságok, köztük Magyarország idei teljesítményével kapcsolatban, bár a forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "átpolitizálódása" és a monetáris politikával kapcsolatos bizonytalanságok miatt várhatóan alulteljesítő lesz a térségi valutákhoz képest - jósolták pénteki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A Commerzbank - az egyik legnagyobb európai pénzügyi szolgáltató - közgazdászai által Magyarország, Lengyelország és Csehország idei kilátásairól összeállított, pénteken Londonban ismertetett prognózis szerint a német üzleti klíma nem csupán a német gazdaság, hanem a három közép-európai ország ipari termelése esetében is megbízható előrejelző.
    

Ennek alapján az Ifo német üzleti hangulatindex legutóbbi lendületes emelkedése egyértelműen arra vall, hogy a magyar, a lengyel és a cseh gazdaság teljesítményének az idei második félévben élénkülnie kell - vélekedtek a Commerzbank elemzői. A ház ezt figyelembe véve Magyarországon 0,8 százalékos, Lengyelországban 1,0 százalékos, Csehországban 1,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2013-ban.  Magyarország esetében ez a legderűlátóbb elemzői előrejelzések között van, a citybeli elemzői közösségben ugyanis az a többségi prognózis, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a vártnál nagyobb tavalyi negyedik negyedévi visszaesés áthúzódó hatásai miatt az idén is csökken.
    

A jelenleg érvényes londoni előrejelzési sáv negatív szélét a Moody's Analytics - a hitelminősítői és pénzügyi szolgáltatási tevékenységet végző Moody's Corporation cégcsoport gazdaságelemző részlege - által e héten összeállított térségi becslés jelenti. A cég - amely nem azonos a Moody's Investors Service hitelminősítővel - a tavalyi egész évi 1,7 százalékos átlagos magyar GDP-mínusz után 2013-ra 1,2 százalékos további visszaesést valószínűsít a magyar gazdaságban, a "barátságtalan" magyar üzleti klímára és az újabb külföldi működőtőke-befektetések hiányára hivatkozva.
    

Más nagy londoni házak az utóbbi napokban rontott előrejelzéseket tettek közzé az idei magyar kilátásokról, de ezek a felülvizsgált prognózisok sem közelítik meg a Moody's Analytics becslésének borúlátását. A Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokkal foglalkozó elemzőstábja a közép- és kelet-európai térség kilátásairól befektetők számára összeállított, e héten ismertetett átfogó tavaszi helyzetértékelésében közölte: új prognózisa szerint a magyar hazai össztermék 2013 egészében 0,5 százalékkal visszaesik. A ház eddig stagnálást várt az idei évre a magyar gazdaságban.
    

A Morgan Stanley londoni elemzői szerint a felülvizsgálatot nem elsősorban a 2013-as magyarországi növekedési folyamatok átértékelése indokolta, hanem jórészt az, hogy a magyar gazdaság a vártnál gyengébb helyzetből kezdte az idei évet. A cég 2014-re az eddigi előrejelzésének megfelelően 1,3 százalékos GDP-pluszt jósol Magyarországnak.

 

A JP Morgan bankcsoport londoni befektetési részlegének elemzői az európai felzárkózó térség legújabb GDP-adatsorai alapján felülvizsgált prognózisukban az idei év egészére reálértéken szintén 0,5 százalékos GDP-visszaesést jósoltak a magyar gazdaságban. Ez is jelentősen rontott előrejelzés, mivel a ház - csakúgy, mint a Morgan Stanley - korábban stagnálást valószínűsített Magyarországon 2013-ra.
    

A Goldman Sachs globális bankcsoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott közgazdászai a negyedik negyedévről minap közzétett második KSH-becslés után közölték, hogy az általuk eddig várt stagnálásról 0,4 százalékos visszaesésre módosították 2013 egészére szóló magyar GDP-előrejelzésüket, tekintettel a tavalyi negyedik negyedév visszaesésének mértékére.
    

A statisztikai hivatal múlt pénteki közlése szerint a magyar GDP-érték 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakáénál, 2012 egészében pedig átlagosan 1,7 százalékkal csökkent. A Commerzbank elemzői pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésükben a lengyel zloty és a cseh korona idei erősödését valószínűsítették. Prognózisuk szerint a zloty - amely pénteken 4,15 zloty/euró körüli árfolyamon mozgott a bankközi devizapiacon - 2013 végére 4,05 zloty/euróig erősödhet, a korona pedig a "lélektanilag fontos" 25 korona/eurós szint alá kerülhet a jelenlegi 25,50 körüli szintről.
    

A ház szerint ugyanakkor a forint várhatóan mindaddig "a lélektanilag szintén fontos" 300 forint/eurós határ felett marad, amíg nem válik egyértelművé, hogy az MNB új vezetése mennyire agresszív monetáris politikát kíván folytatni. A Commerzbank elemzői szerint a magyar jegybank "erősödő átpolitizáltsága" is növelte a forintra a monetáris politikából eredő kockázatokat, a legnagyobb árfolyamrizikót pedig az jelentené, ha az MNB "teljes mértékben elrugaszkodna" a stabilitásorientált pénzügypolitikától. A ház elemzői ugyanakkor közölték, hogy alapeseti forgatókönyvük alapján a várhatóan javuló magyar gazdasági helyzet szükségtelenné teszi az agresszív monetáris politikát. (MTI)

Siess a LIDL-be, most rendkívül olcsón adják a háztartási és szépségápolási szereket

A Lidl Magyarország csökkenti és tartósan lent tartja az árakat. A vállalat ezúttal több mint 150 háztartási és vegyi áru, valamint tisztálkodási és szépségápolási cikket kínál olcsóbban, átlagosan 20 százalék kedvezménnyel. A döntéssel a diszkontlánc célja, hogy a vásárlók a bevásárlásaikat minél kényelmesebben, egy helyen intézhessék, mindezt a lehető legjobb ár-érték arányon.
2025. 05. 29. 03:30
Megosztás:

A nyugdíj-félelem egyre erősebb a magyar lakosságban - van megoldás?

Magyarország népessége csökkenő tendenciát mutat, és öregszik is – ez a kettős demográfiai kihívás egyre érezhetőbb hatással van a társadalom szerkezetére és a jövőbeli gazdasági kilátásokra.
2025. 05. 29. 03:00
Megosztás:

Autósok figyelem! Benéznek mindenki csomagtartójába, ezt keresik benne...

A magyar utakon közlekedők számára nem csupán a vezetési szabályok betartása fontos, hanem az autó megfelelő felszereltsége is. A rendőrség közúti ellenőrzései során gyakran vizsgálják az autó kötelező tartozékait, és hiányosság esetén akár 6.500 és 65.000 forint közötti bírságot is kiszabhatnak. De mit ír elő a jogszabály, mit kell az autónkban feltétlenül tartanunk?
2025. 05. 29. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjigénylés - figyeljünk a júniusban lejáró határidőre!

Ha valaki 2024-ben megszerezte a nyugdíjjogosultságot, de csak 2025-ben igényli a nyugdíjat, az ellátás összege a 2025-ös szabályok szerint kerül kiszámításra. Ebben az esetben csak 2026-ban részesül az éves nyugdíjemelésben és a tizenharmadik havi nyugdíjban.
2025. 05. 29. 01:00
Megosztás:

Törvényi döntés: háziorvosok csak ezeket a gyógyszereket írhatják fel!

A háziorvosok felírási jogosultsága szigorúan szabályozott a betegbiztonság érdekében.
2025. 05. 29. 00:30
Megosztás:

Altcoin szuperciklus a láthatáron: Íme a legjobb kriptók, amiket érdemes most megvenni

Tény, hogy az altcoinok az utóbbi időben bámulatos módon szárnyalnak, még mindig nem érkezett el az altcoin-szezon, hiszen a Bitcoin dominanciája kimondottan felfelé ívelő.
2025. 05. 29. 00:01
Megosztás:

Stratégiai megállapodás a tudásalapú gazdasági fejlődésért

Az MBH Bank Nyrt., a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az egyetem fenntartója, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány hosszútávú stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy a gazdasági, digitalizációs, egyetemi infrastruktúra- és oktatásfejlesztés területén közös kezdeményezéseket valósítsanak meg.
2025. 05. 28. 23:30
Megosztás:

Az OKSZ szerint az árréscsökkentés nem szolgálja sem a gazdaság, sem a vásárlók érdekeit

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül meghosszabbította a hatósági árak rendszerét, amivel szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket, és figyelmen kívül hagyja a magyar gazdaság és a vásárlók hosszú távú érdekeit - írta a szervezet az MTI-nek elküldött szerdai közleményében.
2025. 05. 28. 23:00
Megosztás:

Így alakul a diákmunkások órabére az idei nyári szezonban

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
2025. 05. 28. 22:30
Megosztás:

Csökkent árbevétel mellett nyereséggel zárta a Rába Nyrt. az első negyedévet

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 14,5százalékkal 14,55 milliárd forintra csökkent csoport szinten az első negyedévben 2024 első negyedévéhez képest, míg adózott eredménye 21,1 millió forint lett az egy évvel korábbi 191 millió forintos veszteség után - tudatta a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 05. 28. 22:00
Megosztás:

A Gorenje Magyarország 41 milliárd forint árbevétellel zárta az évet

A Gorenje Magyarország Kft. 2024-ben 41,4 milliárd forint nettó árbevételt és 302 millió forint adózott nyereséget ért el, árbevételét 10 százalékkal növelte az előző évihez képest - mondta Füle Norbert ügyvezető a cég sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
2025. 05. 28. 21:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a HU-rizont Program iránt: 51 milliárd forint támogatási igény 19 egyetemi konzorciumtól

Második alkalommal hirdette meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a HU-rizont Programot, amelynek célja, hogy a magyar egyetemek nemzetközi élvonalbeli intézményekkel közösen fejlesszenek megoldásokat a társadalom és a gazdaság legégetőbb kihívásaira. A tavalyi 112 után idén már 132 pályázat érkezett be 51 milliárd forint összesített támogatási igénnyel.
2025. 05. 28. 21:00
Megosztás:

Szabados Richárd: a Garantiqa valós segítséget nyújt a vállalkozásoknak

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a nemzetgazdasági tárca stratégiai partnere, amely valós segítséget nyújt a vállalkozásoknak - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2025. 05. 28. 20:00
Megosztás:

Nagyobb válság jön, mint valaha – Kiyosaki szerint a Bitcoin ára 1 millió dollárra emelkedhet

Robert Kiyosaki, a Gazdag papa, szegény papa című világhírű könyv szerzője újra figyelmeztet: az amerikai gazdaság a valaha volt legsúlyosabb válság felé tart. A pénzügyi nevelés szószólója szerint nemcsak az államadósság és a munkanélküliség nő, hanem a hagyományos befektetési eszközök – mint a részvények vagy kötvények – is veszélybe kerülnek. És hogy mik az igazi menekülőeszközök?
2025. 05. 28. 19:30
Megosztás:

A vámok nehezítik az Abercrombie helyzetét

Az Abercrombie & Fitch a vártnál jobb első negyedéves eredményeket tett közzé, mivel az új stílusok felé történő nyitás, például nyomtatott farmerok és ruhák bevezetése több vásárlót vonzott.
2025. 05. 28. 19:00
Megosztás:

Mi egy hatékony meeting felépítése? – Így kerüld el az időpazarlást

A megbeszélések célja nem a beszélgetés, hanem az előrelépés. Vezetőként nemcsak az a feladatod, hogy jelen legyél az asztalnál – hanem az is, hogy tudd, kinek van ott helye, miről érdemes beszélni, és mi történjen azután, hogy mindenki felállt.
2025. 05. 28. 18:30
Megosztás:

Metaplanet és a Bitcoin: Japán új pénzügyi játszmája megkezdődött

A japán tőkepiacokon eddig példátlan lépést tett a Metaplanet, amely teljes egészében a Bitcoinra építi új pénzügyi stratégiáját.
2025. 05. 28. 17:30
Megosztás:

Tanult az építőipar a Grenfell Tower tragédiájából

2017 június 14-én kapott lángra és égett le Londonban a 24 emeletes toronyház, a Grenfell Tower. A tűzvésznek 72 halálos áldozata volt. A tragédia az építőipart is megrázta, miközben azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a jogszabályok frissítése, szigorítása mellett az ágazat szereplőinek is tenniük kell azért, hogy a hasonló katasztrófák megelőzése érdekében erősítsék a biztonságot, javítsák hatékonyságot. A létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is forgalmazó PlanRadar azt foglalta össze, hogy a beruházási folyamatok digitalizációja miként támogatja a tűzvédelmi előírások betartását, az emberi életek megóvását.
2025. 05. 28. 17:00
Megosztás:

Nagy durranással zárulhat az amerikai gyorsjelentési szezon

Végéhez közelít az első negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, az S&P 500-as vállalatok több, mint 96%-a már beszámolt az eredményéről.
2025. 05. 28. 16:30
Megosztás:

Szoboszlai Dominik Premier League bajnok dedikált mezéért indult jótékonysági sorsolás

Jótékonysági sorsolást hirdetett a Dusán Világáért Alapítvány részére a szoboszlaishirts.com, amelyen egy Szoboszlai Dominik által dedikált, prémium keretbe helyezett futballmez talál gazdára. A cél: a négyéves, Duchenne-féle izomdisztrófiával élő Dusán kísérleti kezelésének támogatása Belgiumban. A sorsoláson minden 1000 forintnyi adomány egy sorsjegyet jelent, a sorsolás június 8-án lesz, az ünnepélyes átadás pedig június 10-én, a magyar–azeri meccs szünetében történik Budapesten.
2025. 05. 28. 16:00
Megosztás: