Bajnai: Magyarországon házi gyártású válság jött létre

A kizárólag egy szűk réteg zsákmányszerzéséről szóló gazdaságpolitika és a dilettantizmus révén az elmúlt években házi gyártású gazdasági, politikai és társadalmi válság jött létre Magyarországon - jelentette ki Bajnai Gordon volt miniszterelnök vasárnap Gyöngyösön.

Bajnai: Magyarországon házi gyártású válság jött létre

A 2014-es választások után a beruházások - ezen keresztül az export és a fogyasztás - növekedéséhez a bizalom helyreállítása a legfontosabb feladat - mondta a politikus a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján. Amennyiben ez sikerül, akkor sem kell csodára számítani, ám józan gazdaságpolitika esetén hatéves távlatban a növekedés beállhat egy 2-3 százalékos szintre, a munkanélküliség a válságot megelőző, 7-8 százalékos mértékre csökkenhet, és nulla százalék körüli államháztartási hiány mellett 70 százalék alá csökkenhet a GDP-arányos államadósság - tette hozzá az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetője.

 

Bajnai Gordon a társadalmi, politikai helyzetet elemezve elmondta: az elmúlt három év elhibázott gazdaságpolitikájának eredője, hogy a jelenlegi kormányzat nem a valós helyzetből kiinduló, teljesíthetetlen ígéretekkel került hatalomra. Ugyanis a radikális adócsökkentés mellett a költségvetés kiadásainak szinten tartását ígérték, amiből csak a hiány növekedése következhetett. Mindennek nyomán, miközben az a nemzeti érdek, hogy a világban befektetési helyet kereső hatalmas összegek Magyarországon leljenek otthonra, az ország, például a külön- és ágazati adók bevezetésével eljátszotta a befektetők bizalmát.

 

A beruházások GDP-hez viszonyított mértéke 16 százalékra csökkent, vagyis még az amortizációt sem pótolják a vállalkozások, ami a termelés bázisának szűkülését okozza - tette hozzá. Ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a Mercedes gyárról négy éve, az Audi, illetve az Opel beruházásról pedig három éve született döntés. Mindezt súlyosbítja, hogy a bankhitelek aránya a válság előtti szint csupán 80 százaléka, miközben a térségi országokban 120-125 százalékos ez a mérték. Emellett csak 2011-ben 26-szor változtak az adószabályok, ami teljesen lehetetlenné teszi a gazdálkodás tervezését - fűzte hozzá.

 

Ugyanakkor - folytatta - a kormány csak úgy tudta produkálni az államháztartási hiány csökkentését, hogy kiárusította a "családi ezüstöt" egyrészt azzal, hogy a GDP 10 százalékát jelentő magánnyugdíj-pénztári vagyon jelentős részét a folyó évi hiányban "égette el", másrészt olyan mértékben növelte a foglalkoztatást terhelő adókat, ami tízezreket zár ki a munkaerőpiacról. Ennek a gazdaságpolitikának nyilvánvaló következménye, hogy az államadósság soha nem látott mértékre emelkedett és nemhogy egymillió új munkahely nem jött létre, hanem a munkanélküliség állandósult a válság szintjén - vélekedett.

 

Bajnai Gordon a továbbiakban úgy fogalmazott: csak a "Diktátorok zsebkönyvében" találjuk meg a választ arra, hogy miért alakult ez így. Ugyanis azokban az országokban, ahol a források megszerzésére csak egy szűk hatalmi csoport képes, leáll a fejlődés. Márpedig Magyarországon a döntések nem az optimális megoldás keresésének a szándékával, hanem a hatalmi érdekek mentén születnek és kizárólag a zsákmányszerzésből vezethetőek le - mondta. Ennek a következménye, hogy a Transparency International értékelése szerint Magyarországon a korrupció új minőségbe lépett, azaz az állam szűk magánérdekek fogságába került - hangsúlyozta a politikus. Mindennek megoldására a bizalom helyreállításán túl az alapvető elveket tartalmazó társadalmi megegyezésre és a vállalkozásoknak felkészülési időt garantáló adóalkotmány megfogalmazására van a szükség, illetve arról is dönteni kell, hogy minden olyan szerződés, amely az állam és egy magáncég között köttetik, csak akkor léphet életbe, ha előtte felkerül az internetre.

 

Szintén rendbe kell tenni az oktatást, ami nem költségvetési, hanem nemzetstratégiai kérdés. Ellenkező esetben soha nem tér vissza az az 500 ezer vállalkozó szellemű fiatal, akiknek elvesztése esetén zuhanópályára kerül az ország - mondta. A továbbiakban kérdésekre válaszolva a határon túli magyarokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy békén kell hagyni szerzett jogaikat, így megszerzett választójogukat is. Azonban, úgy vélekedett, hogy Magyarországnak nem szabad exportálnia a belpolitikai vitákat, ezzel megosztva a magyarság helyi legitim képviselőit.

 

Sőt, éppen azokat kell támogatni, akiket a helyben élők felhatalmaznak képviseletükre - fűzte hozzá. A külpolitikai kérdésekről úgy fogalmazott: Magyarország elsődleges érdeke, hogy olyan államokkal legyen szövetségben, amelyek a szabadság, a jogállam, a demokrácia és a piacgazdaság elveit vallják, annál is inkább, mert az Európai Unió a nemzeti érdekérvényesítés legmegfelelőbb terepe is. Egy tandíjra vonatkozó kérdésre azt válaszolta, hogy ésszerű mértékű tandíj bevezetésének lehet értelme, ám ennek társulnia kell ösztöndíjjal a legjobban teljesítők és a legszegényebbek részére.

 

Ugyanakkor a tandíj nem lehet az egyetemre jutás feltétele, vagyis az első évben semmiképpen nem kellene fizetni. Hozzátette, hogy a diákhitel jelenlegi rendszere fenntarthatatlan, mert néhány év múlva elviheti a GDP másfél százalékát. Végül szükségesnek nevezte az ellenzéki erők összefogását. Ugyanis a következő választáson nem a baloldal és a jobboldal, hanem a normalitás és egy hatalommániás kisebbség küzdelme várható. Továbbá a ránk erőszakolt választási törvény is szükségessé teszi, hogy ne a választások után, hanem előtte jöjjön létre koalíció a kormány- és korszakváltás érdekében - mondta Bajnai Gordon. (MTI)

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség Budapesten

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a héten Budapesten, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu-n.
2025. 05. 11. 16:00
Megosztás:

Több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát

Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
2025. 05. 11. 15:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
2025. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Ennyi adót szeretne beszedni 2026-ban Magyarország: a 2026-os költségvetés főbb adószámai

Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket vet fel.
2025. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Jakab Roland: a mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért

A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket - hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
2025. 05. 11. 12:00
Megosztás:

Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon

Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
2025. 05. 11. 11:00
Megosztás:

Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron

Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
2025. 05. 11. 10:00
Megosztás:

BKK: Újabb járatokon lesz elsőajtós felszállás

Hétfőtől újabb járatokon vezeti be a hétköznap esti időszakra érvényes elsőajtós felszállási rendet a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2025. 05. 11. 09:00
Megosztás:

XIV. Leó pápa ellátogatott egy Rómához közeli Szűz Mária-kegyhelyre

Az új pápa, XIV. Leó megválasztása utáni első útján felkereste szombat délután a Rómától valamivel több mint 60 kilométerre található Genazzano ismert Szűz Mária-kegyhelyét - közölte a Vatikán.
2025. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal

Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
2025. 05. 11. 07:00
Megosztás:

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 06:00
Megosztás:

A kötelező díjcsökkentését követően a lakásbiztosítások díját sem engedi növekedni a KöBE

A KöBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület a Nemzetgazdasági Minisztérium szándékával összhangban a következő évben nem emeli a lakásbiztosítások díját.
2025. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Elismeréseket vettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából

A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. 05. 11. 04:00
Megosztás:

A közalkalmazotti bértábla ellen tüntettek

A közalkalmazotti bértábla és a 2025-től életbe lépő értékelési rendszer ellen tüntettek ismét az oktatásban dolgozók pénteken Horvátországban.
2025. 05. 11. 03:00
Megosztás:

4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!

Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
2025. 05. 11. 02:00
Megosztás:

NŐK40 nyugdíj - így számolják ki a nyugdíj összegét a jövőben!

A nők 40 kedvezményes öregségi nyugdíja nem külön kategória, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj, amelyet a szolgálati idő és az átlagos havi kereset alapján számolnak ki – ugyanúgy, mint a többi nyugdíjat.
2025. 05. 11. 01:01
Megosztás:

Dobd ki a boltit! Olcsó, illatos öblítő házilag!

Illatos, friss ruhák boltban vásárolt öblítő nélkül? Igen, lehetséges! Ha szeretnél spórolni, kerülni a vegyszereket, vagy egyszerűen csak egy természetes, illatos alternatívát keresel, ez a házi öblítő recept neked szól.
2025. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma

A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
2025. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Enyhített a korlátozáson kívüli területeken a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság

Enyhített a korlátozott területeken kívüli térségben a ragadós száj- és körömfájás miatt hozott intézkedéseken az állategészségügyi hatóság - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonság Hivatal (Nébih) szombaton.
2025. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Megerősítette Németország lehetséges legjobb osztályzatát a Moody's

Megerősítette Németország hosszú távú hazai és külső szuverén adósságkötelezettségeinek lehetséges legjobb, "Aaa" szintű osztályzatát a Moody's Ratings. A besorolás kilátása változatlanul stabil.
2025. 05. 10. 21:00
Megosztás: