Nemcsak Magyarországon zuhan a beruházási ráta
Ha a jövendő fejlődés alapja és forrása a beruházás - márpedig az -, akkor ebben jelentősnek tűnik a lemaradás. Az IMF előrejelzése szerint Magyarországon a beruházások idén a hazai össztermék (GDP) értékének 16,5 százalékára, jövőre 16,3 százalékára csökkenhetnek a tavalyi 17,1 százalékról. Legalábbis az irányzatot a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai is megerősítik: 2010-ben 5,5 százalékkal, 2011-ben 4,5 százalékkal, tavaly 5,2 százalékkal csökkentek a beruházások idehaza, rendre az előző évhez képest. Az irány azonban hasonló majdnem mindenütt.
Az euróövezet átlagában a beruházások 2007 végéig nőttek, azóta 2011 kivételével minden évben csökkentek az EU statisztikai hivatalának adatai szerint. A beruházások 2008-ban az összes euróövezeti GDP 21,4 százalékát, tavaly a 18,5 százalékát tették ki, és az Európai Bizottság előrejelzése szerint ez az arány 2014-ben 18,4 százalékra várható, a beruházások volumenének 2008 óta évente átlagosan 2,3 százalékos csökkenése után.
A jobb országok közül Németországban a beruházások a GDP-hez viszonyítva a 2008-as 18,5 százalékról tavalyra 17,5 százalékra csökkentek, és 2014-ben is csak 18,0 százalékig emelkednek vissza. A gyengébbek közül Spanyolországban az arány a 2008-as 29,0 százalékról tavalyra 19,4 százalékra zuhant, és 2014-re már csak a némethez hasonló, 18,0 százalékos arány várható. A visegrádi országok közül is Szlovákiában és Csehországban csökkentek tavaly a beruházások, jövőre és az után kissé nőhetnek, Lengyelországban pedig jövőre várható visszaesés.
A rossz magyar számoknak vannak általános, egész Európát sújtó okai is, amelyek a többi országra éppúgy érvényesek, mint Magyarországra. A javulás egyik támasza szintén az európai helyzet lenne, ha az javulna.
A közgazdászok évtizedek óta vitatják, hogy a gazdaság fejlődése érdekében mit érdemes ösztönözni, vagy legalább mit érdemes jobban ösztönözni: a fogyasztást vagy a beruházást. A legvalószínűbb, hogy valamilyen arányban mindkettőt, hiszen könnyen belátható: ha nincs fogyasztás - márpedig a lakossági fogyasztás lassuló növekedése, illetve csökkenése általános jelenség Európában, és e folyamat már a válság előtt elkezdődött -, akkor nem nagyon érdemes beruházni, ugyanakkor a beruházások fogyasztást is teremtenek. Ám mindkettőnek egy kulcsa van: a finanszírozás.
Jelenleg egyértelműen a finanszírozás, a hitelszűke a javulás kerékkötője. Ebben a magyarországi helyzet rossz, de nem jobb a szélesebb európai helyzet sem. Az Európai Központi Bank (EKB) adataiból kiderül, hogy a magánszektornak nyújtott hitelek és azon belül a termelő és a nem pénzügyi szolgáltató vállalatoknak nyújtott új hitelek évek óta krónikusan csökkennek éves összehasonlításban. Amellett, hogy a lakossági fogyasztás alakulása sem ösztönzi a beruházásokat, más oldalról pénz sincs beruházásokra: nem adnak eleget a bankok.
E szűk keresztmetszetnek minden országban, így Magyarországon is vannak sajátos, helyi okai, de ennek is vannak általános okai. Az általános ok is halmozott: amellett, hogy a bankok - az európai magángazdaság hagyományosan fő finanszírozói - nem látnak különösebb megtérülési reményt az európai vállalatok hitelezésében, még pénzük sincs sok erre a célra. Jelenleg a lakosságnak és az államoknak nyújtott, kockázatossá és kétessé vált kinnlevőségeik rendezésével vannak elfoglalva. Ez nagy tartalékképzésre kényszeríti a pénzintézeteket, és tőkehelyzetük megerősítésére szorulnak, nem utolsó sorban a tőkemegfelelési mutatók nemzetközi egyezményben (Bázel-III) előírt növelése miatt is. Számottevő hitelhez a bankok sem jutnak, mert egymásnak sem igen mernek kölcsönözni, a kötvénykiadást meg akadályozza a piaci helyzet: vagy túl kockázatos a bankok számára, vagy túl kevés a hozam a lehetséges befektetők számára. Így egy mód marad: a bankok a gazdaság hitelezésének visszafogása révén mérséklik kockázatukat, azaz javítják tőkemegfelelési mutatóikat.
Úgy tűnik, hogy ezeket a problémákat az Egyesült Államok ötven szövetségi állama viszonylag jól kezeli szövetségi szinten. A méretek és az arányok akkorák, hogy ezeket a nehézségeket az EU 27 tagállama, illetve az euróövezet 17 tagországa sem képes egyenként, egyedül kezelni.
A megoldás reményét az EU tervezett bankuniója csillantja fel, amely valamiféle "egyesült államokat" teremtene legalább a bank- és finanszírozási rendszerben addig is, amíg erre politikai szinten aligha van esély.
A "bankuniónak" nevezett rendszernek négy eleme lenne: az egységes szabálykönyv a banktevékenység számára, amelyet az EU új intézménye, a 2011. január óta működő Európai Bankhatóság (EBA) dolgozna ki; az egységes bankfelügyelet, amelyet az Európai Központi Bank látna el; a közös bankszanálási rendszer, amelyhez a pénzt a tavaly óta működő "európai valutaalap", az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) szolgáltathatná, ha és amikor az EKB bankfelügyelete már majd működik; és a közös betétbiztosítási rendszer, amelyhez még nem tudni, honnan lesz pénz.
Az azonban bizonyos, hogy az eszközök effajta közössé tétele mentesíthetné az egyes országok adófizető polgárait más országok megmentésének mostanában vélt közvetlen terhétől, miközben megbízhatóbbá tenné az egész rendszert, következésképp bátorítaná a finanszírozást, mindenekelőtt a beruházások finanszírozását. Most már csak ki kell várni, amíg a bankunió végre összeáll, várhatóan 2014-re. A kérdés csak az, mint ilyenkor mindig: túlélik-e a gazdaságok az addig tartó időt. (MTI)