A válság adott lendületet a webáruházaknak

A 2008-as válság után a vélt vagy valós olcsóságuk miatt fordultak a vevők a webáruházak felé, jelenleg 5-6 ezerre tehető a magyar nyelvű honlappal rendelkező ilyen áruházak száma - mondta Madar Norbert, a kutatással és tanácsadással foglalkozó eNET Kft. tanácsadója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

A valóban működő, a cégjegyzékben is megtalálható webáruházak száma 3600, míg a legalább havonta frissülő termékekkel jelentkező áruházak száma már csak 1200 - tette hozzá a tanácsadó, megjegyezve: a "létezés feltétele", hogy a webáruház szerepeljen az ár-összehasonlító oldalakon. A vizsgált 1200 webáruház tavalyi forgalma 16 milliárd forint volt, idén 20 százalékos növekedést várnak az üzemeltetők. A forgalom 70 százaléka jött az áruházak saját weblapjáról, negyede az ár-összehasonlító honlapokról, míg a maradék eladás az aukciós honlapokra jutott.
    

A tanácsadó szerint fontos információ, hogy hány honlap-látogatóból lesz vásárló. Ez attól függ, hogy mekkora a honlap forgalma. Például az évi 5 millió forint alatti forgalmú webáruházaknál minden századik látogató lesz vásárló is. Az 50 millió forint feletti forgalmú áruházaknál már több mint két vásárló jut 100 látogatóra. A webáruházak változatos marketing eszköztárral vonzzák a vevőket, közülük legjobbnak a keresőoptimalizálást (a kereső első oldalán való megjelenést) tartják a szakemberek. Második helyen állnak az ár-összehasonlító oldalak, majd a fizetett hirdetések és a hírlevelek. (MTI)

Erős földrengés volt Tibetben

Erőteljes földrengés volt kedd reggel a Tibeti Autonóm Terület egyik legszentebb városa, Sigace közelében, a kínai állami média szerint a rengés halálos áldozatokat követelt és épületkárokat okozott.
2025. 01. 09. 23:30
Megosztás:

Peking szerint az uniós vizsgálatok kereskedelmi akadályokat és gazdasági károkat okoztak a kínai vállalatoknak

Az Európai Unió kínai vállalatok ellen folytatott, külföldi támogatással kapcsolatos vizsgálatainak gyakorlata kereskedelmi és befektetési akadályokat képez, rontotta a kínai vállalatok versenyképességét - jelentette ki a kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön.
2025. 01. 09. 22:30
Megosztás:

Sebészet

A sebészet a betegségek és sérülések műtéti kezelésével foglalkozó orvosi szakterület. A sebészeti szakorvosok az orvosi diagnózisok és kezelések mellett részletes sebészeti konzultációkat is tartanak, hogy a páciensek számára a legmegfelelőbb kezelési lehetőséget biztosítsák
2025. 01. 09. 22:00
Megosztás:

Egy sor újdonsággal indul az év – Ki mire számíthat a lakáspiacon 2025-ben?

Várhatóan 2025 sem lesz unalmas év a magyar ingatlanpiacon, hiszen egy sor tényező élénkítheti tovább a kínálatot és a keresletet. A szakemberek a forgalom további bővülésére és az árak emelkedésére számítanak idén is a lakáspiacon, az új intézkedések között szinte mindenki megtalálhatja a számára kedvezőt. Az OTP Ingatlanpont azt igyekezett összegyűjteni, hogy melyik program kinek lehet előnyös, mire számíthatnak az eladók, a vevők, a bérlők és a lakásfelújítók 2025-ben.
2025. 01. 09. 21:30
Megosztás:

Oktatási, kutatás-fejlesztési együttműködést kötött a BME és a V-Híd Csoport

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és Magyarország vezető infrastruktúraépítő cége, a V-Híd Csoport együttműködési megállapodást kötött, amely új szintre emeli az oktatás és a szakmai képzés kapcsolatát - közölte a csoport az MTI-vel csütörtökön.
2025. 01. 09. 21:00
Megosztás:

Regionális terjeszkedésre készül új stratégiája szerint az Alteo

Az Alteo közzétette a 2025-2030-as időszakra vonatkozó üzleti stratégiáját, amelynek megvalósítása földrajzi és pénzügyi értelemben is jelentős növekedést biztosítana az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalatnak - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
2025. 01. 09. 20:30
Megosztás:

Több mint 7 ezer milliomost és 4 milliárdost is hozott 2024

A tavalyi év számtalan meglepetést és igazán kiemelkedő nyereményeket hozott. Kétszer is megdőlt az Ötöslottó jackpotja, kihúzták minden idők legnagyobb Skandináv lottó főnyereményét és a Kenó játékon is rekord született.
2025. 01. 09. 19:30
Megosztás:

Továbbra sem várható nagyobb fagy

A kártevők és kórokozók gyérüléséhez szükséges tartós mínusz 10 Celsius-fok alatti fagyok az idén télen még nem fordultak elő, és bár a következő napokban lehűl az idő, nem várható ilyen fokú hideg nagyobb területre kiterjedően - írta csütörtöki agrometeorológiai elemzésében a HungaroMet Zrt.
2025. 01. 09. 19:00
Megosztás:

Litecoin és Cardano befektetők özönlenek az új PropFi tokenhez, amely 2025 első negyedévében várhatóan 25-szörös megtérülést hoz

Ahogy az új év kibontakozik, a kriptovaluta piac jelentős hangulatváltozáson megy keresztül.
2025. 01. 09. 18:30
Megosztás:

Kartellezés miatt bírságolták meg a román cementgyártó cégeket

Kartellezés miatt bírságolták meg a három piacvezető romániai cementgyártót - írja az Agerpres a bukaresti versenyhivatal közleménye alapján.
2025. 01. 09. 18:00
Megosztás:

Országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások

Tavaly országosan 7,8 százalékkal drágultak a lakások, Budapesten ennél is jelentősebb, 11,8 százalékos drágulás ment végbe, a fővárosban már 1,16 millió forint volt az átlagos négyzetméterár - közölte az ingatlan.com a decemberi lakásárindexe alapján csütörtökön az MTI-vel.
2025. 01. 09. 17:00
Megosztás:

Rómában rendkívüli biztonsági zónákat vezettek be

Az olasz fővárosban működésbe lépett két, úgynevezett vörös zóna, az egyik a Termini központi pályaudvar kerületében, amelyben rendkívüli hatósági biztonsági intézkedések érvényesek egyelőre március végéig - derül ki a rendeletből, amelyet Lamberto Giannini prefektus írt alá szerda este.
2025. 01. 09. 16:30
Megosztás:

Konzultáció indult az energetikai szabályozási tesztkörnyezetről

Konzultációra bocsátotta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az energetikai szabályozási tesztkörnyezetről szóló rendelettervezetét; a szabályozási tesztkörnyezet intézménye olyan eszközt biztosít az energiahivatal számára, amelynek segítségével hatékonyan ösztönözheti a piacra lépés előtt álló innovációkat és a szabályozás területén is képes követni a változásokat.
2025. 01. 09. 16:00
Megosztás:

A 2024-es pénzforgalmi költségvetési hiány a vártnál sokkal kedvezőbb lett

A 2024-es költségvetés a háborús helyzetben is garantálta az ország, a magyar családok és a nyugdíjasok védelmét. A 2024-es évben a kormány a nehéz külső körülmények ellenére is következetesen kiállt a magyar gazdaságpolitika eredményeinek megőrzése mellett, a költségvetés biztosította a honvédelmi, rezsivédelmi, családpolitikai és a nyugdíjak értékét megőrző forrásokat. Mindezeken túl a kormány jelentős mértékben javította az egyensúlyi mutatókat, a 2023. évi 6,7%-ról érdemben csökkent a GDP-arányos hiány a tavalyi évben.
2025. 01. 09. 15:30
Megosztás:

Százéves autó és háromnaponta utazó turista - ezek voltak a biztosítási legek

Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló összeállítás szerint. Volt, aki háromnaponta kötött utasbiztosítást, de született kötelező biztosítás egy 100 éves, 1924-es gyártmányú autóra is.
2025. 01. 09. 15:00
Megosztás:

Kedvezőbb lett a borravaló adózása

Kedvezőbb lett a borravaló adózása idén, ugyanis a korábbinál több esetre érvényes az adómentesség – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 01. 09. 14:30
Megosztás:

Novemberben is folytatódott a kiskereskedelmi forgalom dinamikus növekedése – láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma

A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így a családok több pénzből tudjanak gazdálkodni, ezáltal pedig többet is tudjanak fogyasztani. A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2024 novemberében folytatódott a kiskereskedelmi forgalom tavaly január óta tartó trendszerű növekedése. A naptárhatástól megtisztított adatok alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene 4,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, 2024 októberéhez képest pedig további 0,6%-kal bővült.
2025. 01. 09. 14:00
Megosztás:

Magyar gazdaság: felemás adatok kerültek nyilvánosságra

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi november hónapra vonatkozóan: havi alapon emelkedett a forgalom, 0,6 százalékkal.
2025. 01. 09. 13:30
Megosztás:

EURUSD: ki vagy mi állítja meg a dollárt?

A nemzetközi devizapiacon szerdán tovább erősödött a dollár az euróval szemben.
2025. 01. 09. 13:00
Megosztás:

A kormány azon dolgozik, hogy megerősítse a hazai ipart, melyet a német gazdaság válságos állapota fékez

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2024 novemberében az ipari termelés volumene naptárhatástól megtisztítva az előző év azonos időszakához képest 2,9 %-kal mérséklődött. Az előző hónaphoz viszonyítva pedig 1,6 %-kal csökkent.
2025. 01. 09. 12:30
Megosztás: