Magyar államcsőd - mélyben az indikátor

Többheti mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a keddi londoni jegyzésben, tükrözve a felzárkózó piaci eszközökkel kapcsolatos piaci hangulat javulását.

Keddi elemzői vélemények szerint különösen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve mennyiségi enyhítési ciklusának visszafogásával kapcsolatos piaci aggályok enyhülnek, és ezek a félelmek nem is indokoltak. Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén adósságállomány törlesztési leállásának rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama - az egyik legfőbb államadós-kockázati mutató - 285 bázispont környékén mozgott kedden a londoni piacon.

 

Legutóbb éppen egy hónapja, június közepén jártak ugyanezen a szinten a magyar CDS-árazások Londonban. A keddre kialakult magyar szuverén CDS-árfolyam azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre most 285 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon.

 

A magyar CDS-árfolyamok az elmúlt egy hónapban igen széles sávot jártak be: június végén például 365 bázispontos középárfolyamot mértek Londonban az irányadó ötéves magyar szuverén devizakötvényre, vagyis akkor 80 ezer euróval volt drágább az egységnyi államadós-kötelezettségre kínált CDS-kontraktusok díjszabása, mint most, vagy nem sokkal a június végi csúcsszint előtt. A CDS-árfolyamok e széles kilengése jelezte azt az idegességet, amelyet a Federal Reserve mennyiségi enyhítési ciklusának visszafogásával kapcsolatos várakozások szítottak az elmúlt hetekben a piacon, Ben Bernanke Fed-elnök erre utaló kijelentései nyomán.

 

Ez az idegesség különösen a felzárkózó piaci befektetési eszközök árfolyamát mozgatta az utóbbi időszakban, a piaci szereplők várakozása szerint ugyanis a Fed likviditásözönének apadása felhajthatja az amerikai kincstárjegyhozamokat, szűkítve a felzárkózó térségi eszközök kínálta hozamelőnyt. A felzárkózó piaci gazdaságok a Federal Reserve és a világ többi vezető jegybankja által alkalmazott rendkívüli mértékű monetáris enyhítés legfőbb haszonélvezői között voltak, mivel a pénzügyi válság óta a piacra zúdított - elemzői kimutatások szerint globálisan eddig mintegy 12 ezer milliárd dollárnyi - pótlólagos jegybanki likviditásból a hozamelőnyt kereső intézményi befektetők nem keveset juttattak felzárkózó térségi eszközökbe.

 

A Fed mennyiségi enyhítésének kifutásával kapcsolatos befektetői aggodalmak ugyanakkor az elmúlt napokban már enyhültek, és ezt piaci felmérések is mutatják. A Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői amerikai befektetési alapok vezetőinek körében végeztek felmérést, és erről összeállított ismertetésükben közölték: a körkérdésbe bevont alapkezelők fele úgy gondolja, hogy a piac félreértette és a felzárkózó piaci eladásokkal túlreagálta Bernanke szavait. E befektetői kör szerint a Federal Reserve jelenlegi havi 85 milliárd dolláros kötvényvásárlási programjának kifuttatása inkább csak 2014 végén, 2015-ben lesz "piaci sztori", addig a felzárkózó gazdaságok számára továbbra is bőséges likviditás áll rendelkezésre ebből a forrásból.

 

A City egyik legnagyobb gazdasági-pénzügyi elemzőháza, a Capital Economics Bernanke szerdán esedékes féléves képviselőházi meghallgatása elé időzített helyzetértékelésében kiemelte azt az előrejelzését, hogy a legnagyobb fejlett gazdaságok monetáris kondíciói a Fed jelenlegi eszközvásárlási programjának kifutása után is még évekig kivételesen enyhék maradnak. A Federal Reserve mennyiségi enyhítési ciklusának leépítése és majdani befejezése ugyanis nem egyenlő a monetáris szigorítással. Másrészt a Fed nem az egyedüli játékos ezen a pályán. Nyilvánvaló, hogy a Federal Reserve műveletei még annál is sokkal nagyobb hatást gyakorolnak, mint amekkorát a globális GDP-érték 18 százalékát adó amerikai gazdaság mérete önmagában indokolna, elsősorban a dollár és a dolláreszközök globális piaci dominanciája miatt.

 

Azonban más nagy jegybankok - köztük az euróövezeti jegybank, a Bank of England és a Bank of Japan - valószínűleg folytatni fogják saját monetáris enyhítési ciklusukat - jósolták a Capital Economics londoni elemzői. A ház szerint mindemellett a jegybanki kamatok is várhatóan alacsonyan maradnak bármiféle "normális mércén" mérve, még az Egyesült Államokban is. Lehet, hogy a piacok "lassan fogják az adást", de a Fed egy ideje hangsúlyosan emlegeti, hogy várakozása szerint az eszközvásárlási program befejeződése és a gazdasági kilábalás megerősödése után is még jó ideig megfelelő marad az igen laza monetáris alapállás - áll a Capital Economics keddi elemzésében. A ház londoni elemzői szerint továbbra is bőségesen van lehetőség a monetáris politikai nyilatkozatok piaci félreértelmezésére, és így a további piaci kilengésekre, ám egyelőre el kell felejteni minden olyan piaci félelmet, amely az esetleges küszöbönálló monetáris szigorítással kapcsolatos.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: