Nyilvánosak a felsőoktatási felvételi ponthatárok

Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat szerda este a www.felvi.hu oldalon. Az adatok alapján a legmagasabb pontszám, 465 az - államilag finanszírozott - alkalmazott közgazdaságtan, a nemzetközi tanulmányok és a gazdaságelemzés szakhoz kellett.

Így legalább 465 pontra volt szükség például a Budapesti Corvinus Egyetem alkalmazott közgazdaságtan és gazdaságelemzés szakára, valamint a magyar és az angol nyelvű nemzetközi tanulmányokhoz. Ugyanennyi pont kellett a Budapesti Gazdasági Főiskolán (BGF) és a Szegedi Tudományegyetemen a nemzetközi tanulmányok megkezdéséhez, és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az alkalmazott közgazdaságtanhoz.
    

A gazdálkodási és menedzsment, valamint a nemzetközi gazdálkodás szaknál megtartották a korábban bejelentett 460-as határt. Így például a Corvinuson, a Műegyetemen, a BGF-en, Szegeden és a Széchenyi István Egyetemen is legalább ennyit kellett elérni a gazdálkodási és menedzsment szakhoz.
    

Azon a 16 szakon, ahol a kormány és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) januári megállapodása alapján már akkor rögzítették az államilag finanszírozott tanulmányokhoz szükséges ponthatárokat, 9 esetben végül kevesebbet kellett elérni, mint a télen meghatározott pontszám. Így például jogásznak mindenhová 464 ponttal lehetett bekerülni, vagyis eggyel kevesebb pontot kellett elérni annál, mint amennyit a januári részmegállapodásban rögzítettek.
    

A kommunikáció és médiatudomány szakra az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE), Debrecenben, Pécsett és Szegeden is 455 pontot kellett elérni. Ez azt jelenti, hogy a kommunikáció esetében 15-tel csökkentettek azon a 470 ponton, amelyet az említett megegyezés tartalmazott.
    

Csökkent a turizmus-vendéglátás szakra eredetileg megszabott 465 pont is, 428-ra. Ugyanígy andragógiára 445 helyett 430-at, emberi erőforrások szakra 460 helyett 443-at, igazságügyi igazgatási alapképzési szakra 435 helyett 424-et, kereskedelem és marketing alapképzési szaknál 460 helyett 449-et, munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szaknál 425 helyett 410-et, pénzügy és számvitelnél pedig 460 helyett 458-at.
    

Az említett részmegállapodást januárban írta alá Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a HÖOK-kal. Ez rögzítette, hogy azon a 16 szakon is lesznek állami férőhelyek, ahol eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni. A dokumentum mellékleteként határozták meg az érintett szakokra bejutáshoz szükséges ponthatárokat. Klinghammer István felsőoktatási államtitkár az MTI-nek nyilatkozva a napokban felidézte: korábban abban maradtak a HÖOK-kal, hogy az érintett szakokon a hallgatók 15-20 százalékát veszik fel államilag finanszírozott képzésre.
    

Orvosképzésben, ahol nem rögzítették a ponthatárokat, a Semmelweis Egyetemen 423 pont, a Debreceni Tudományegyetemen 395, a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetemen pedig egyaránt 383 pontra volt szükség a tanulmányok megkezdéséhez.
    

Az idei általános felvételi eljárásban 95 237-en jelentkeztek felsőoktatási intézménybe. Az első helyen a legtöbb jelentkező az ELTE-t jelölte meg. Az idei felvételi eljárásban a diákok által elért összpontszám alapján kialakított egységes rangsorolás, az intézmények kapacitása, valamint a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott szempontok figyelembevételével határozták meg a ponthatárokat. Ezek alapján állapították meg, hogy a diákot felvették-e, és ha igen, hová.
    

Az erről szóló döntést a www.felvi.hu e-felvételi rendszeréből kell letölteniük a felvételizőknek. Az Oktatási Hivatal e-mailben is tájékoztatja a jelentkezőket. Fellebbezni 15 napon belül lehet. Azokat, akik sikerrel felvételiztek, az egyetem vagy főiskola levélben is értesíti. Akiket most nem vettek fel, a pótfelvételin újra jelentkezhetnek majd, amit pénteken hirdetnek meg.
    

Idén a jelentkezők 54,9 százaléka nő, 45,1 százaléka férfi. A legfiatalabb, 18-19 éves korcsoport az összes jelentkező harmadát tette ki. A felvételizők további 23 százaléka 1992-ben és 1993-ban született. Az idei eljárás legidősebb jelentkezője 1938-as születésű.
    

Alapképzésben az egyes képzési területek közül (minden munkarendet és finanszírozási formát figyelembe véve) a gazdaságtudományok, valamint a műszaki terület emelkedett ki. A két területet együttesen az alapképzésre első helyen jelentkezők mintegy 38 százaléka jelölte meg.
    

Tavalyhoz képest jelentősen emelkedett a közigazgatási, rendészeti és katonai, kisebb mértékben a gazdaságtudományok, a jogi, valamint a pedagógusképzés területén az alapképzésre első helyen jelentkezők létszáma. Erőteljesen visszaesett – a tavalyi létszám felére, kétharmadára – a társadalomtudományi és a bölcsészettudományi alapszakok elsőhelyes jelentkezőinek száma.
    

A hatályos jogszabályok alapján alapképzésre, osztatlan képzésre jelentkezők számára a minimális pontszám 240, a felsőoktatási szakképzésre jelentkezőknek 200, a mesterképzésre jelentkezőknek pedig 50 pont. Ennél gyengébb teljesítménnyel senkit sem vettek fel.
    

Minden jelentkezőt felvehettek és a ponthatár megegyezett a minimális pontszámmal azokon a képzéseken, ahol kevesebb volt a jelentkező, mint a helyek száma. A jelentkezők 68 százaléka első helyen alapképzési szakot jelölt meg. Osztatlan képzést első helyen a jelentkezők 9 százaléka, mesterképzést 20 százalékuk választott.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: