A kormány már bevezette a luxusáfát
A szocialista politikus pénteki sajtótájékoztatóján arra reagált, hogy a miniszterelnök reggeli rádióinterjújában ismét felvetette a luxuscikkeket terhelő, 30-35 százalékos áfakulcs bevezetésének lehetőségét. Szanyi Tibor bár kifogásolta, hogy a kormányfő nem részletezte, mely termékek áfáját emelnék meg, azt mondta: elvileg támogatják a tehetőseket nagyobb teherviselésre rábíró próbálkozásokat. Az ebből származó többletbevételt pedig arra fordítanák, hogy az alapvető élelmiszerek áfája 5 százalékra csökkenjen - mondta.
Az MSZP-s politikus szerint ugyanis a korábbi áfaemelés sokaknak már az alapvető élelmiszereket is luxuscikké tette, miközben az egykulcsos jövedelemadóval csak a jómódúak jártak jól. Beszélt a devizahitelesek megsegítéséről is, jelezve: a szocialisták szerint nem elég a lakáskölcsönt törlesztők támogatása, sokan ugyanis szabad felhasználású jelzáloghitelből vettek ingatlant.
Hozzátette: a jelek szerint a kormány átfogó és igazságos megoldás helyett csak "kampánycélú barkácsolásra" készül a választások előtt. Szanyi Tibor a trafikügyről szólva azt mondta: az ügyészség eddig csak az ügyet kirobbantó szekszárdi önkormányzati képviselőt és a további bizonyítékokkal szolgáló hajdúszoboszlói lapot "találta meg". Ez azt jelenti - fogalmazott -, hogy a kormány "sajátos, 21. századi hungarogestapóként akarja működtetni az ügyészséget, aminek az a lényege, hogy aki pofázni mer a disznóságaikról, az az ügyészségen találja magát". (MTI)