Félidejénél tart a hatvani grassalkovich-kastély felújítása
A kastélyban és keleti melléképületében a rossz állapotú válasz- és tartófalak bontásával kezdődtek meg a munkák, ügyelve a történelmi jelentőségű falfestések megóvására. Sor került a melléképület tetőszerkezetének cseréjére, részben az eredeti építőanyagok felhasználásával. Fontos feladat volt a meglévő épületszerkezet megerősítése: a pincékben és az alápincézetlen földszinti belső terekben vasalt aljzatbeton készült.
A kastély nyugati szárnyában a kivitelező elbontotta a teljes földszint feletti födémet, ezzel kialakult egy kétszintes tér, ahol az átadást követően a Kárpát-medence élőhelyeit, valamint az itt élő vadfajokat tekinthetik majd meg az érdeklődők. A kastélyon és melléképületein a régi azbeszttartalmú palatető helyére modern, azbesztmentes fedés került, valamint a kertben is megtörtént már a teljes tereprendezés, folyamatban van a zöldfelületek kialakítása, megkezdődtek a növénytelepítési munkálatok, és a kert északi végében létesülő sövénylabirintus oszlopai is a helyükre kerültek.
A kivitelező a már felújított területeket, helyiségeket folyamatosan adja át a restaurálással, belsőépítészettel foglalkozó szakértői csapatoknak, az ősz folyamán megkezdődhettek az igazán látványos munkák a kastélyban. A feladatok végzése az ütemtervnek megfelelően halad, jelen pillanatban semmi nem veszélyezteti a jövő tavaszi átadást. Szabó Zsolt a projektbejárás során hangsúlyozta: a város és környéke az Észak-magyarországi régión belül mindeddig hátrányos helyzetben volt a kulturális és turisztikai attrakciók szempontjából. A most megvalósuló beruházás ezért kiemelten szolgálja Hatvan Város és térsége turisztikai célú fejlődését, jótékony hatást gyakorol a város gazdaságára és új munkahelyeket teremt. A beruházás a Grassalkovich-kastély méltó felújítása mellett tehát stratégiai, városfejlesztési célokat is szolgál. A beruházás jó az itt működő vállalkozásoknak, jó a hatvaniaknak, így hasznos az egész városnak.
A Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum létrehozása, valamint a hatvani Grassalkovich-kastély rekonstrukciója és turisztikai célú hasznosítása beruházás összköltsége meghaladja a 3,1 milliárd forintot, amelyet 100%-ban az Európai Unió és a Magyar Állam támogat.