Matolcsy: folytatódik és jövőre új lendületet kap a növekedési hitelprogram

Folytatódik a jegybank növekedési hitelprogramja (nhp), amely 2014 tavaszától, nyarától új lendületet kap - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a hitelprogramról tartott konferencián szerdán Budapesten.

Matolcsy: folytatódik és jövőre új lendületet kap a növekedési hitelprogram

Matolcsy György kiemelte: sikeres volt a hitelprogram első szakasza, amelyet a második szakasz után is folytatni tervez az MNB.Az elnök szerint 2010-ben a kormány gazdaságpolitikai fordulatot hajtott végre, amelynek egyik fő eleme volt az igazságos, egykulcsos adórendszer bevezetése; enélkül nem lenne nhp sem.
    

Matolcsy György szólt arról is, hogy látnak még lehetőséget a jegybanki alapkamat csökkentésére. Kiemelte: a 2008-as válság után szinte valamennyi jegybank unortodox gazdaságpolitikai pályára lépett, míg Magyarországon 2010 közepétől a kormány használt ilyen eszközöket. Először kormányszinten itt vezették be az unortodoxiát, majd később a jegybank monetáris politikájában.
    

Az elnök szavai szerint most az nhp "finomhangolása" következik, és az MNB várakozásai szerint jövő tavasztól, nyár elejétől jelentős lendületet kap a hitelprogram. Matolcsy György kifejtette: az MNB vezetése azért volt képes folytatni az alapkamat-csökkentési ciklust, és elindítani az nhp-t, mert a kormány korábban már a vállalkozók és a családok segítségével "rendbe tette" a magyar állam pénzügyeit. "Pénzügyi egyensúly nélkül nem tudtuk volna a növekedési fordulatot segítő növekedési hitelprogramot elindítani" - fogalmazott.
    

Az nhp az üzleti szektor nélkül sem működhetne és fontos szerepe volt annak is, hogy a bankszektor is egyértelműen a hitelprogram mellé állt. Az nhp egy együttműködés, egy szövetség példátlan sikere, mondta Matolcsy György.
    

Ilyen, a bruttó hazai termékhez (GDP) mért magas hitelállományt megmozgató program három hónap alatt még nem indult el és főleg nem volt sikeres az Európai Unió történetében - emelte ki a jegybank elnöke.
    

Szólt arról is, hogy a monetáris politika fordulatát az tette lehetővé, hogy Magyarország unortodox gazdaságpolitikát választott 2010-ben, a hagyományos, ortodox, megszorításokra épülő gazdaságpolitika helyett.
    

Matolcsy György szerint strukturális reformok nélkül nem lesz növekedés, de ezek a  reformok először sokba kerülnek: "visznek és csak később hoznak"; a kettő közötti rést pedig a legtöbb kormány megszorítási politikával oldja fel, ami viszont megrendíti a politikai konszenzust. A volt nemzetgazdasági miniszter kifejtette: az unortodox gazdaságpolitika strukturális reformokat indít, de nem megszorításokkal, hanem tehermegosztással hidalja át az időbeli rést, vagyis azt az időszakot, amíg a reformok eredményt hoznak.
    

Az MNB elnöke szerint mára világos, hogy ez a fajta magyar gazdaságpolitika megőrizte a politikai stabilitást, így Magyarország képes volt feloldani az "egyensúly vagy növekedés" dilemmáját úgy, hogy egyszerre, ráadásul fenntartható módon van egyensúly és növekedés is, mert az egyszerre épül a strukturális reformok eredményeire és egy teljes körű adóreformra.
    

Mindeközben az államadósság és a devizaadósság aránya csökkent, és fenntartható, 3 százalék alatti államháztartási deficit lett. Kikerült az ország a túlzott-deficiteljárás alól, miközben a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg többletét is megőrizte az ország. Az egyensúly és a növekedés kölcsönösen segíti egymást - emelte ki.
    

Matolcsy György hangsúlyozta: csökkentek a jövedelmi típusú adók, és a társasági adó kulcsa, bevezette a kormány az egykulcsos adórendszert, így az a jövedelmi többlet, ami a családoknál maradt, nélkülözhetetlen volt a fogyasztás szinten tartásához és a megtakarítások növeléséhez. Enélkül nem lenne gazdasági fordulat, így nhp sem.
    

Kifejtette: az nhp 2014 végéig tartó szakasza a "beérési szakasz" lehet, ami azt jelenti, hogy a vállalkozások újabb beruházásokban gondolkodnak, ami időigényes, ezért a következő hónapokban lassulhat az nhp-ból való lehívás, de ez nem baj, mert közben eredményei egyre jobban érződnek a gazdaságban.
    

Az MNB elnöke szólt arról is, hogy az nhp-nak köszönhetően a bankrendszerben erősödött a verseny, amelyben a kis- és közepes pénzintézetek is helyt álltak, sőt teret nyernek a nagybankokkal szemben. Matolcsy György ezt a folyamatot kedvezőnek ítélte, mert mint mondta, az MNB is versenyt szeretne.
    

A 2014-2020 közötti időszakban Magyarországra érkező európai uniós források és az nhp felhasználásában várhatóan együttműködik majd az MNB és kormány - jelezte a jegybankelnök.
    

Matolcsy György arról is szólt, hogy a magyar bankrendszert is érinti várhatóan a Mario Draghi vezette Európai Központi Bank stressztesztje. Hozzátette azonban, hogy az MNB is elvégzi a saját stressztesztjét, de azt még szigorúbb elvek mentén, mint ahogyan majd az EKB vizsgálja az unió pénzintézeteit. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: