Surján László a taizéi közösség találkozóján
A háromnapos, hétfőn záruló találkozó egyik vasárnapi rendezvényén, amely a szegénység problémájával foglalkozott, felszólalt Surján László is, aki - mint arról az MTI-t tájékoztatta - kifejtette: a szegénység visszaszorításához az érintettek saját erőfeszítése és a tehetősek szolidaritása egyaránt szükséges. Az Európai Unióhoz 2004-ben és azt követően csatlakozott országok még most is tőkehiányosak, és a kevés vagyonos emberben sem tudatosodtak eléggé a vagyonnal együtt járó kötelezettségek - vélekedett. Felhívta a figyelmet arra, hogy adományok, magánalapítványok ebben a régióban sokkal kevesebb társadalmi feladatot oldanak meg, mint Európa nyugati felében vagy az Egyesült Államokban.
Az állam feladatáról szólva a KDNP-s politikus azt mondta, hogy az nem korlátozódhat a segélyezésre, hanem folyamatosan vizsgálnia kell a szegénységhez vezető folyamatokat, és a törvényhozás révén mindent meg kell tennie a szegénység megelőzése érdekében. Ide tartozik az élethosszig tartó tanulás ügye és a tisztességtelen haszon tiltása - tette hozzá. "Az egészséges piaci verseny lehet a fejlődés és a gazdaság motorja, de a pusztán profitnövelésben érdekelt termelést a törvényeknek a tisztesség korlátai között kell tartaniuk" - fogalmazott. Szerinte "a vélelmek és félelmek révén könnyen manipulálható tőkepiac zavarait csak egy egészen új pénzügyi és gazdasági világrendben lehet elkerülni.
Ehhez úgyszólván mindent át kell alakítani. A szükséges innovatív elképzelések kimunkálása az új nemzedék előtt álló izgalmas kihívás". A taizéi közösség nemzetközi ökomenikus keresztény szerzetesközösség, amelyet a svájci születésű Roger Schütz alapított a burgundiai Taizében 1940-ben. A szerzetesek körülbelül harminc országból és különböző felekezeti csoportokból származnak. A közösség eszmerendszerének középpontjában a kiengesztelődés áll. (MTI)