Felhívás fiatal vállalkozók számára

A 30 évnél fiatalabb vállalkozók számára meghirdetett pályázatra olyan innovatív és gyakorlati termékekkel, szolgáltatásokkal vagy megoldásokkal lehet jelentkezni, amelyek csökkentik a környezetterhelést, javítják az egészséget és a jólétet, vagy segítik az emberek megélhetését. A verseny a Cambridge Egyetem Fenntartható Vezetés Intézet és az Ashoka hálózat közös együttműködésének keretében valósul meg. A partnerek összesen több mint 200.000 eurós pénzügyi támogatást és egyénre szabott mentorálást biztosítanak majd a döntőbe kerülő hét fiatal vállalkozónak.

A tavalyi év sikerein felbuzdulva az Unilever idén is meghirdeti a Fiatal Vállalkozók versenyét. A megmérettetésre olyan innovatív és valódi változást hozó termékeket, szolgáltatásokat vagy megoldásokat várnak, amelyek a világ legnagyobb fenntarthatósággal kapcsolatos problémáira nyújtanak megoldást. A döntőbe kerülő hét 30 évnél fiatalabb vállalkozó összesen több mint 200.000 eurós pénzügyi támogatást és egyénre szabott mentorálást kap majd. A verseny abszolút győztese a walesi herceg alapítványának Fiatal Fenntartható Vállalkozó díját is megnyeri. A döntősök emellett egy online fejlesztési programban és egy kétnapos workshopon is részt vesznek majd a Cambridge Egyetemen, ahol továbbfejleszthetik ötletüket.
 
A verseny online formában az Ashoka Changemakers oldalon lesz követhető, amely világ minden tájáról összeköti a vállalkozókat, és egyben felületet biztosít az inspirációra, az ötletek megosztására és az együttgondolkodásra. A jelentkezéseket 2014. augusztus 1-jén 24.00. óráig lehet elküldeni. A döntősöket 2014 októberében hirdetik ki, a cambridge-i workshop és az eredményhirdetés 2015 januárjában lesz.
 
„Hiszem, hogy a megoldás Földünk problémáira a fiatalok kezében van. Ezt már a tavalyi döntősök is bebizonyították. Nemsokára ezek a fiatalok teszik ki a fejlődő országok népességének felét, az ő kezükben lesz a jövő. Éppen ezért létfontosságú, hogy minél hamarabb bevonjuk őket tevékenységeinkbe, felhasználjuk ötleteiket, és velük közösen ösztönözzünk mindenkit a fenntartható életmódra – mondta Paul Polman, az Unilever elnöke a díj kapcsán.
 
„Már az Unilever versenyének első évében is megmutatkozott, hogy mekkora érték a fiatalok lendülete és kreativitása a fenntarthatósági problémák megoldásában. Örömünkre szolgál, hogy cambridge-i közösségünk és az üzleti vezetőket tömörítő globális szervezetünk aktív részvételével is segítheti a versenyt. Ezzel ugyanis nem csak az innovációt, hanem a fenntarthatóság központú vezetés elterjedését is elősegítjük, amelyre óriási szükség van világszerte”- mondta Polly Courtice, a Cambridge Egyetem Fenntartható Vezetés Intézetének igazgatója.

 

2013 ötletei
A tavalyi versenyre több mint 500 fiatal vállalkozó jelentkezett több mint 90 országból. A döntőben olyan ötletek szerepeltek, mint például az indiai vízellátást nyomon követő és optimalizáló mobil adat és üzenetközlő rendszer, a nigériai mangó mag hulladékból  előállított költséghatékony baromfitakarmány, a perui víztakarékos mosdó, és a nepáli farmmunkások gyermekei számára létrehozott ingyenes oktatási program.


Az abszolút győztes Gamal Albinsaid lett, aki megnyerte az 50.000 euró fődíjat és a walesi herceg alapítványának díját is. A 24 éves indonéziai fiatal egy ötlettel két problémára is megoldást talált: az alacsony jövedelemmel rendelkező családok fizessenek háztartási hulladékkal az egészségügyi ellátásért. Így a hulladékszállítás költségét megtakaríthatják, csökken a nem elszállított hulladék mennyisége, így csökken a betegségek terjedésének esélye, a leadott hulladékot újrahasznosítják, és a mélyszegénységben élő családok végre egészségügyi ellátáshoz jutnak Ez az inspiráló kezdeményezés jelenleg is egy alkalmazott modell Indonéziában.


Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás: