4 milliárd veszteséget termeltek 2013-ban az NB I csapatai

A mérlegek és üzleti beszámolók alapján 4 milliárd forint veszteséget termeltek a labdarúgó OTP Bank Liga csapatai a 2013-as naptári évben.

Muszbek Mihály sportközgazdász a Sportgazdasági Nagyító elnevezésű elemzését ismertető szerdai sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy a 16 NB I-es klubot működtető gazdasági társaság kiadása összesen 17,8 milliárd forint volt, ezzel szemben csak 13,8 milliárd forint bevételt könyveltek el. "Ez azt jelenti, hogy a csapatok csak évi 2-300 millió forint tulajdonosi hozzájárulás mellett tudnak működni" - jelentette ki Muszbek, aki hozzátette: a társasági adókedvezmény (TAO) és az állami szponzori bevételek nélkül a liga teljes vesztesége megközelítette volna a nyolcmilliárd forintot.

 

Ami a klubokat egyenként illeti, a 2013-as mérlegek alapján csak az MTK (+73 millió), a Mezőkövesd (+51 millió), a Haladás (+2 millió) a Lombard Pápa (+11 millió) és a Ferencváros (+139 millió) volt nyereséges, a zöld-fehér klub azonban ezt úgy tudta elérni, hogy olyan, 1,9 milliárd forintos egyéb bevételt is elkönyvelt, amelynek forrását a mérleg kiegészítő melléklete nem részletezi. Ugyanakkor öt csapat, a Videoton (-811 millió), a Debrecen (-382 millió), a Győr (-520 millió), az Újpest (-1642 millió) és a Diósgyőr (-543 millió) veszteséggel zárta a tavalyi esztendőt.

 

Muszbek kitért arra is, hogy 2009 óta az NB I halmozott vesztesége meghaladta a 10 milliárd forintot, mert a bevételek lassabban nőnek, mint a kiadások, illetve a beérkezett pénzek egyre nagyobb hányada nem piaci, üzleti alapú, hanem valamilyen költségvetési forrás, illetve közpénz. "A profi magyar labdarúgás kétszer annyit költ, mint amennyit piaci alapon költhetne, ugyanakkor az MLSZ gazdasági licensz és az UEFA fair play előírásai nem érvényesülnek a csapatok gazdálkodásában" - állapítja meg az anyag.

 

A sportközgazdász hozzátette: a liga játékoskereskedelmi mérlege a tavalyi évben 750 ezer euró veszteséget mutat, pedig a környező országok - Románia, Horvátország és Szerbia - ugyanezen a területen egyenként 2-3 millió euró nyereséget értek el. A gazdasági szakember hangsúlyozta, hogy a tavalyi esztendőben egyetlen 500 ezer eurót meghaladó játékosexport sem volt, s a külföldön játszó magyar labdarúgók piaci értéke is 48 százalékkal esett vissza.

 

"Az OTP Bank Liga változatlanul nagy részben a levezető, kis tudású idegenlégiósok gyűjtőhelye" - jelentette ki, ezért a külföldi játékosok számának drasztikus csökkentését, és 15 százalék alá szorítását javasolja. Muszbek Mihály szerint a magyar labdarúgás a közpénz alapú infrastruktúra és sport fejlesztése területén előrelépett, ám problémának látja, hogy ez differenciáltan, nem pedig az esélyegyenlőség figyelembe vételével valósult meg. Kitért arra, hogy 2013-ban a központi költségvetésből 42 milliárd, a TAO-ból 16,6 milliárd, míg az önkormányzatoktól 8-12 milliárd forint érkezett a magyar futballba.

 

Ugyancsak fejlődés volt tapasztalható az utánpótlás területén az igazolt labdarúgók számában - amely 15 százalékkal emelkedett -, valamint a szövetség és a klubok működésének szervezettségében. A sportközgazdász stagnálást tapasztalt a sportgazdasági teljesítményben - a jövedelmezőség és a források tekintetében. Súlyos visszaesés jelentkezett viszont szerinte a sportszakmai, valamint a sporteredményesség terén, illetve a sportági imázs népszerűsítése tekintetében, mivel egy felmérés alapján a 29-49 éves korosztály felét nem érdekli a magyar futball.    (MTI)

Áprilisban folytatódott a kínai szolgáltatóipar teljesítmény-növekedése

Áprilisban már a 16. egymást követő hónapban nőtt erőteljes ütemben a szolgáltatóipar teljesítménye Kínában a Caixin gazdaságkutató intézet hétfőn publikált beszerzésimenedzser-indexe (BMI) alapján.
2024. 05. 06. 11:30
Megosztás:

Megújult a herceghalmi Abacus hotel

Közel 600 millió forintos fejlesztésből, amelyhez a magyar kormány 298,7 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosított, megújult Herceghalmon az Abacus Business & Welness Hotel - közölte a hotel igazgatója az MTI-vel.
2024. 05. 06. 11:00
Megosztás:

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon. Pénteken az indexek vegyesen zártak.
2024. 05. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Iránykereséssel, enyhe emelkedéssel indulhat a hétfői kereskedés az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest: az euró és a dollár jegyzése enyhén emelkedett, a svájci frankkal szemben viszont a forint 0,1 százalékkal erősödött.
2024. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás: