Súlyos károkat okoz az aszály Észak- és Közép-Kínában

Több mint 15 millió hektár legelőn és 150 ezer hektár mezőgazdaságilag művelt területen pusztít az elmúlt három év legsúlyosabb aszálya Kínában, állatok százezrei szenvednek a vízhiánytól Belső Mongóliában - jelentette helyi forrásból a kínai média vasárnap.

Az északi Belső-Mongol autonóm terület hét prefektúrájában, illetve városában április óta körülbelül 600 ezer embernek, gazdálkodónak okozott kárt a szárazság, közülük csaknem 300 ezernek jelent gondot az ivóvízhez jutás. Becslések szerint 1 millió 340 ezer szarvasmarha itatását nem tudják kielégítően megoldani. Az elsődleges kalkulációk az agrárgazdaságot ért közvetlen anyagi kárt 227 millió jüanra (8,4 milliárd forint) teszik.

 

A térség legsúlyosabban érintett vidéke Arahszan prefektúra, ahol 1961 óta nem volt ilyen aszály. Több mint 140 napon át nem esett eső, amit az itteni legelők 98 százaléka megsínylett. A másik súlyosan érintett tartomány a közép-kínai Honan, ahol június óta a szokásos csapadékmennyiségnek a 30-50 százaléka hullott le. Ennek következtében a kisebb víztározóknak az egyharmada, a kis és közepes folyóknak több mint a fele kiszáradt - idézte a térségi katasztrófavédelem központját a Hszinhua hírügynökség.

 

Honanban több mint 900 ezer hektár veteményt károsított a vízhiány, Pingtingsan városban pedig, ahol csaknem negyven éve nem volt hasonló szárazság, lényegében kiürült a település ivóvizét biztosító tározó. Leálltak az autómosók, szüneteltetik szolgáltatásaikat az uszodák és fürdők, a főbb vízhasználó vállalatok számára korlátozásokat vezettek be. A tartomány székhelyén, Csengcsouban vasárnaptól kezdve négy napon át egyes lakótelepek, üzemek és vállalatok áramellátását is korlátozzák. Az időjárás-előrejelzések szerint Belső Mongólia nagy részében a következő napokban is átlagosan 35 Celsius-fok feletti melegre kell számítani, Honanban úgyszintén nem várható eső a jövő héten.   (MTI)

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás: