OBA - Megkezdődtek az orgoványi kifizetések

Mától kapják meg az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet „f.a.” betétesei a részükre járó kártalanítást az Országos Betétbiztosítási Alaptól (OBA).

 százezer forintig terjedő kártalanítások pénzösszegét házhoz viszi a Magyar Posta, két és fél millió forintig postai értesítőt kapnak a betétesek arról, hogy melyik postán tudják felvenni az őket megillető összeget. Két és fél millió forint feletti összegű magánszemélyek, valamint a vállalkozások hétfőtől kapják kézhez az értesítést. A takarékszövetkezet felszámolásával párhuzamosan elindult OBA kártalanítás 4. munkanaptól kezdődő kifizetésének megkezdését az adatállomány gyors feldolgozása tette lehetővé. Az OBA kártalanítási kötelezettsége meghaladja az 54 milliárd forintot, a kártalanításban részesülő betétesek száma a 30 ezret. Az OBA által nem biztosított betétek és a 100 ezer eurót meghaladó betétrészek 15,44 százalékát - a szövetkezeti hitelintézeti törvény alapján - a Takarékbank fizeti ki az érintett betéteseknek a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban.

 

Az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet „f.a.” (továbbiakban: Takarékszövetkezet) 30.244 betétesének 54,3 milliárd forint kártalanítást fizet az OBA. A betétesek 87%-a magánszemély, a takarékszövetkezetben tartott betétek átlagos nagysága meghaladta az országos átlagot: 1,7 millió forint. Az adatállományban a betétesek 95,9%-a problémamentesen feldolgozásra került.

Kifizetési módok szerint jóváhagyott kifizetések 2014. július 29-én (magán- és jogi személyek együtt):

 

 

ügyfél (fő)

volumen (ezer Ft)

2,5 millió forintig (Magyar Postán keresztül)

19 555

8 431 655

2,5 millió forint felett (Takarékbankon keresztül, takarékszövetkezeti fiókokban)

9 444

39 737 133

Összesen:

28 999

48 168 788

 

„A betétekhez való hozzáférés megszűnésének napjától a kifizető partnereinkkel, a Magyar Postával és a Takarékbankkal megfeszített tempóban dolgoztunk annak érdekében, hogy ígéretünkhöz híven a betétesek a lehető leghamarabb pénzükhöz jussanak, még bőven a törvény által előírt húsz munkanapos időkereten belül.” – mondta Fekete-Győr András, az OBA ügyvezető igazgatója.


A Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása háromféle módon történik:


- 100 ezer forintig mától a Magyar Posta címhelyre kézbesíti a kártalanítási összeget

 

- 100 ezer és 2,5 millió forint között mától a postai kézbesítőtől kapnak értesítőt a betétesek, hogy melyik postán tudják felvenni az őket megillető összeget.

 

- 2,5 millió forintot meghaladó összegű kártalanításban részesülő betétesek (magánszemélyek és valamennyi jogi személy) jövő hétfőtől kapják meg az értesítést arról, melyik takarékszövetkezeti fiókban rendelkezhetnek a kártalanítási összegről.

A Takarékszövetkezet vezető állású tisztviselői és velük egy háztartásban élő közeli hozzátartozók betéteit az OBA nem fizeti ki.

Az OBA kártalanítás további főbb adatai

 

A Takarékszövetkezet teljes biztosított betétállománya (kamat+tőke):

59 milliárd forint

Ebből OBA kártalanítási kötelezettség (kamat+tőke) a 100 000 eurónak megfelelő 30.835.000,- forint összegig (zárolt betétekkel, vizsgálandó tételekkel és 500 forint alatti nem kifizethető tételekkel együtt):

54,3 milliárd forint


Biztosított és kártalanításra jogosult betétesek száma: 30 244


Ebből:
- Magánszemély: 24 993 fő
- Vállalkozás, társadalmi szervezet (kft., bt., egyesület, egyéni vállalkozó, egyház stb.): 4 905 db
- Tulajdonközösség: 346 db

A kártalanítás Magyarországon kívül 21 ország (Afganisztán, Ausztria, Belize, Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Horvátország, Izrael, Kína, Németország, Olaszország, Románia, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Tunézia, Új-Zéland, Ukrajna, USA) 294 állampolgárát érinti, összesen 87 millió forint összegben.

A legidősebb betétes 1910-es születésű, a legfiatalabb 2012-ben született.

Az 500 forint alatti (ki nem fizethető) betétek száma 3 204 db, összesen: 516 599 forint értékben.

Az OBA kártalanítási értékhatárát, azaz a 30 835 000 forint összeget meghaladó betétesek száma: 172 (összege: 4,2 milliárd forint).


A legnagyobb, OBA kártalanítási összeghatár feletti egyéni betétösszegek:

 

- Magánszemély esetén: 291 millió forint
- Vállalkozás esetén: 393 millió forint

Adó
A hatályos törvényi előírások szerint a magánszemélyeknek járó kamat után az OBA levonja a kamatjövedelem adót és az egészségügyi hozzájárulást, és befizeti az adóhivatalnak, várhatóan összesen 68 millió forint összegben.

Tájékoztatás
Az OBA kártalanítással kapcsolatban az érdeklődők hívhatják az OBA helyi tarifával, éjjel-nappal működő ügyfélszolgálatát a 06-40-918-918-as kék számon, mely a kártalanítás teljes ideje alatt az ügyfelek rendelkezésére áll.  

További kifizetések – 100 ezer eurót meghaladó és nem biztosított betétek – a szövetkezeti hitelintézeti törvény (Szhitv.) alapján

Az OBA által biztosított betétek esetében a betétkövetelések 100 ezer euró – 30.835.000 forint – feletti részének 15,44%-a is kifizetésre kerül az Szhitv. rendelkezései szerint. Az OBA által nem biztosított betétek esetében a kifizetés mértéke a teljes betétkövetelés 15,44%-a. Ezekre a kifizetésekre a Takarékszövetkezetnél még meglévő likvid eszközökkel fedezett betétállomány nyújt fedezetet. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. a kifizetés összegéről minden esetben részletes kifizetési elszámolást készít, melyet a betét tulajdonosa részére tértivevényes levélben küld meg a Takarékszövetkezet adatállományában található állandó lakcímére, cégek esetén székhelyére.


A kifizetés a kijelölt takarékszövetkezeti fiókokban történik. Az OBA-hoz hasonlóan a hatályos törvényi előírások szerint a magánszemélyeknek járó kamat után a Takarékbank levonja a kamatjövedelem adót és az egészségügyi hozzájárulást befizeti az adóhivatalnak.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: