Extrém sportok, extrém sérülések – 10-ből 4 magyar mégis kipróbálná
Az utóbbi években az extrém sportok egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek hazánkban, és a nyári hónapokban különösen kedvelt elfoglaltságnak számítanak. Bázisugrókról például rendszeresen kerülnek fel videók a különböző internetes portálokra. Ezek a látványos felvételek sokakat motiválnak arra, hogy kipróbálják az ejtőernyőzés valamely formáját.
A kockázatok azonban ezeknél a sportoknál különösen magasak lehetnek. A legtöbb extrém sportban a védő-, valamint a biztonsági felszerelések is fontos szerepet kapnak, sőt, szinte minden esetben elengedhetetlen kiegészítői a sportágaknak. Olykor azonban ezek ellenére is sérüléssel végződhet a kaland. Az extrém sportoknál nem jellemzőek a túlterheléses sérülések és apró ízületi rándulások, amikkel a hagyományos sportágak esetében találkozhatunk. Ezekben az esetekben gyakoribbak a koponya- és nyaksérülések, illetve a szilánkos vagy akár nyílt csonttörések. Az emberi test ilyenkor ugyanis szélsőséges hatásoknak van kitéve, ami főként akkor okozhat komoly problémát, ha az egyén fizikuma nem felel meg az adott sport elvárásainak, vagy akár csak egy kisebb hibát követ el a sportoló.
Az extrém sportok azonban ennek ellenére vagy éppen ezért Magyarországon is egyre népszerűbbek. A Generali kutatása szerint leginkább az ejtőernyős ugrást (56%) és a siklórepülést (49%) próbálnák ki a vállalkozó kedvűek, de a vadvízi evezés (41%) és a bungee jumping (38%) is népszerű az extrém sportok iránt vonzalmat érzők között. Érdekesség, hogy a megkérdezettek 56%-a gyermekének is megengedné, hogy kipróbáljon egy ilyen sportot, habár itt a hölgyek óvatosabbak voltak, hiszen kevesebb mint 50%-uk egyezne ebbe bele.
Az óvatosság egyébként nem ok nélküli.
Az Amerikai Ortopéd Sebészek Szövetsége 11 év adatait elemezte 7 olyan extrém sport űzése során bekövetkezett sérülések kapcsán, amelyek a téli és nyári X Games-en, vagyis az extrém sportok „olimpiáján” népszerűek. A fej- és nyaksérülések terén a gördeszkázás, a snowboardozás, a síelés és a motokrossz végzett az első helyen, az egyik leggyakoribb probléma pedig az agyrázkódás volt, de a nyak- és koponyatörés is sokszor előfordult a regisztrált esetekben.
Tavaly az extrém sportok közül a Generali Biztosító elsősorban az ejtőernyőzés során bekövetkezett sérüléseket követő orvosi kezelések és ellátás összegét térítette meg az ügyfelei számára. Leggyakrabban töréssel kerültek kórházba a biztosítottjaik; a bokatörés mellett comb- és csípőcsonttörést okozott egy-egy rosszul sikerült földet érés. Szintén komoly sérüléseket okozhat egy többméteres zuhanás falmászás közben, ilyenkor ugyanis a végtagok mellett akár a gerinc vagy a csigolyák is megsérülhetnek az ütközéstől.
Az állami társadalombiztosítás az extrémsportolás miatti sérüléseknél nem fedezi a kezelés bizonyos részeit. A Generali Biztosító éppen az ilyen esetekre kialakított Extrém Sportok baleset-biztosítása elérhető áron több olyan kezelést is fizet, amelyre szükség lehet egy Magyarország területén bekövetkezett baleset után. A járó- és fekvőbeteg szakellátás mellett az orvosi rehabilitációt és a fogászati eljárást is a biztosító állja.
Az extrém sportok és a szórakoztató, ám veszélyes tevékenységek között sokszor nehéz meghúzni a határt. Jó példa erre a bungee jumping is, mely egyébként sok nyári fesztivál egyik legnépszerűbb elemeként is meg szokott jelenni. A törvényi szabályozás egyébként a bungee jumpingot is a különösen veszélyes sportok között sorolja fel, itt leggyakrabban nyaksérülések, és kisebb-nagyobb húzódások szoktak előfordulni. Ugyanakkor a komolyabb balesetek szerencsére erre a tevékenységre a fokozott biztonsági intézkedések miatt nem annyira jellemzőek.
A különösen veszélyes sportok listája az egészségbiztosítási törvény szerint: barlangászat, bázisugrás, ejtőernyőzés, falmászás, félkezes és nyílttengeri vitorlázás, hegymászás és sziklamászás az V. foktól, hőlégballonozás, jet-ski, vízisí, magashegyi expedíció, mélybe ugrás (bungee jumping), műrepülés, paplanernyőzés, rally, roncsautó (auto-crash) sport, sárkányrepülés, vadvízi evezés.
További információ:Generali Extrém Sportok baleset-biztosítása