Magyar fiatalok a londoni nemzetközi tudományos diákfórumon
Az idén 56. alkalommal megrendezett London International Youth Science Forumon Magyarországot a Szegedi Tudományegyetem két hallgatója, Körmöczi Andor és Kopasz Tamás képviselte. A szövetség közleményében ismerteti: a szegedi diákok előzőleg a MISZ által rendezett 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen mérették meg magukat, ahol második helyezést értek el, és megkapták a MISZ különdíját is "Játékkonzol hallássérülteknek" című pályamunkájukkal.
A július 23-a és augusztus 6-a között megrendezett londoni diákfórumra 64 országból mintegy 430 tudomány iránt érdeklődő fiatal érkezett. A fórum során bemutatóórákon és előadásokon vehettek részt, betekintést nyerhettek a londoni egyetemi rendszer működésébe is. Az idei fórum fő témája az emberi bolygó volt: a globális felmelegedés és az energiagazdálkodás problémái, egyszerű fizikai effektusok mai, sokszor meghökkentő felhasználása, valamint a legújabb fizikai-kémiai eredmények bemutatása, jövőt meghatározó szerepe - áll a MISZ közleményében. (MTI)