Ukrán válság - Londoni elemzők: túl derűlátó a piac

A piaci szereplők eltúlzott derűlátással fogadták az orosz és az ukrán elnök minszki találkozója után elhangzott, biztatónak tűnő nyilatkozatokat, és az optimizmus indokolatlanságát jelzik az azóta még kiterjedtebbé vált ukrajnai harcok - vélekedtek csütörtöki értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzőstábja közölte, hogy a legutóbbi hadszíntéri fejlemények és a várható hosszabb távú makrogazdasági hatások - főleg az ukrán gazdaság valószínűsíthető mély recessziója - miatt a cég az általa vezetett globális felzárkózó piaci kötvényindex (EMBIG) modellportfolióján belül kisebb mértékű alulsúlyozásúra változtatta az ukrán és az orosz szuverén adósságra szóló befektetési ajánlását az eddig érvényben volt piaci súlyozás helyett. Indoklásukban megerősítették meredeken lefelé módosított új előrejelzésüket, amely szerint az ukrán hazai össztermék (GDP) az idén 7,8 százalékkal, jövőre 5,2 százalékkal zuhan.

 

A ház korábban 5,7, illetve 1,1 százalékos GDP-visszaesést várt az ukrán gazdaságban erre a két évre. A cég elemzői szerint már a júliusi reálgazdasági aktivitási adatok az ipari termelés meredek zuhanását jelezték a harcoktól sújtott luhanszki és donyecki ipari térségben, és az összecsapások augusztusban még hevesebbé váltak. A két kelet-ukrajnai régió ipari infrastruktúrája olyan súlyos károkat szenvedett, hogy valószínűtlen a gyors helyreállítás, emellett a luhasznki és a donyecki térség lakosságának jelentős része is elmenekült.

 

A kiterjedt infrastrukturális károk és a két térségből elindult hatalmas menekülthullám miatt akkor is csak a helyi gazdaság lassú élénkülésére lehetne számítani, ha a helyzet stabilizálódik - hangsúlyozták a JP Morgan elemzői. A ház nem számol az ukrán államadósság rövid időn belüli kényszerű átstrukturálásával, mivel a következő tizenkét hónapban Ukrajnát mérsékelt összegű külső fizetési kötelezettségek terhelik. A JP Morgan szerint ugyanakkor jelentősen nőtt annak a valószínűsége, hogy 2015-ben már szükség lesz az ukrán adósságtörlesztés átrendezésére. Ukrajnában más londoni házak is súlyos recessziót várnak az idén.

 

A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének új, szintén jelentősen rontott előrejelzése szerint a ház számítási modellje arra mutat, hogy az ukrán GDP az idén 8 százalék körüli mértékben csökken. Egy ennél borúlátóbb forgatókönyv esetén - amely az export nagyobb mértékű visszaesésével és a szekvenciális fellendülés kezdetének halasztódásával számol - az ukrán GDP-érték 10 százalékkal is zuhanhat az idén a GS számításai szerint. Más londoni elemzőcégek az orosz gazdaságban is rendkívül gyenge teljesítményt várnak hosszú távon.

 

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics felzárkózó piacokkal foglalkozó közgazdászai az orosz növekedési kilátásokról összeállított új tanulmányukban közölték, hogy számításaik szerint az egyensúlyos orosz költségvetéshez jelenleg 105 dolláros olajár szükséges. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy az orosz exportban meghatározó súlyú uráli nyersolajféleség hordónkénti ára a júniusban mért 114 dolláros átlagról mára 100 dollár alá csökkent. A cég szakérőinek becslése szerint minden 10 dollárnyi olajárcsökkenés csaknem 25 milliárd dollárral - az éves orosz hazai össztermék 1,2 százalékával - csökkenti az orosz exportbevételeket, és 20 milliárd dollárral - a GDP-érték 1 százalékával - a költségvetés bevételeit.

 

A Capital Economics jelenlegi előrejelzése az, hogy az uráli nyersolajtípus egységára 2015 végére 85 dollárig csökken. A cég elemzése szerint az olajárak csökkenése az orosz gazdaság egyik kulcsfontosságú jövedelemforrását apasztja, és ha tartós jelenséggé válik, az valószínűleg a hazai keresletet is gyengíteni fogja. Mindezt egybevetve valószínűtlen, hogy az orosz gazdaság a következő 5-10 évben képes lenne évi 1-2 százaléknál nagyobb ütemű növekedésre - jósolták a Capital Economics londoni közgazdászai.   (MTI)

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás:

Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 05. 16:00
Megosztás:

Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát

A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
2024. 05. 05. 15:00
Megosztás:

Nőtt a Henkel negyedéves árbevétele

A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
2024. 05. 05. 14:00
Megosztás:

Átfogó víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
2024. 05. 05. 13:00
Megosztás:

Nagy László lett a SZTFH új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök Nagy Lászlót nevezte ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnökévé - közölte az SZTFH pénteken az MTI-vel.
2024. 05. 05. 12:00
Megosztás:

Éves csúcson a brit gazdaság aktivitása

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024. 05. 05. 11:00
Megosztás: