További hét pénzintézet ügyében halasztotta el a határozathirdetést a bíróság

Határozathirdetésre halasztott el hét újabb devizahiteles pert a Fővárosi Törvényszék kedden, melyeket a Santander Zrt., a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt., a Budapest Autófinanszírozási Zrt., a Pannon Takarék Zrt., a Kinizsi Bank Zrt., a Hypo Alpe-Adria Bank és a Summit Pénzügyi Zrt. indított a magyar állam ellen. Ugyanakkor a Banco Primus Fióktelep Magyarország felperesként elállt keresetétől, így ezt az eljárást megszüntette a törvényszék.

A Hypo Alpe-Adria Bank által indított perben a pénzintézet jogi képviselője többek között hivatkozott arra, hogy az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételeik megfelelnek a törvényi előírásnak, ezért tisztességesek és érvényesek. A felperes felhívta a figyelmet arra a lehetőségre, hogy amennyiben csupán az általános szerződési feltételek egyes pontjai tisztességtelenek, akkor részleges érvénytelenséget mondhat ki a bíróság.

 

A Hypo bank jogásza érvelt azzal is, hogy a perben alkalmazandó törvény a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik és így alkotmányellenes, ezért kérte, hogy a törvényszék függessze fel a pert és forduljon az Alkotmánybírósághoz. Az alperes magyar állam jogi képviselője a kereset elutasítását kérte, miután álláspontja szerint a bank által alkalmazott egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség- vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek nem feleltek meg a perben alkalmazandó törvény előírásainak, továbbá kérte az Alkotmánybírósághoz fordulás mellőzését.

 

A milliós nagyságrendű alperesi ügyvédi munkadíj kapcsán a felperes szóvá tette, hogy álláspontja szerint az állam jogi képviselőinek ellenkérelme tartalmilag több ponton sem jelen per keresetére reagál, vélhetően nem is azok készítették, akik jelen perben az alperest képviselik. Továbbá a bank ügyvédje sokallta a kétszázezer forintos alperesi oldalon jelentkező oktatási költséget, tekintettel arra, hogy ezekben a perekben elsősorban egy négyoldalas törvényt kell alkalmazni.

 

A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulásra vonatkozó indítványt elutasította, majd szeptember 17-re halasztotta az elsőfokú határozat kihirdetését a Hypo bank kontra magyar állam devizahiteles perben. Kedden elhalasztottak még további hat pénzintézetek által indított devizahiteles pert: elsőfokú döntést hirdet a törvényszék 12-én a Pannon Takarék Zrt., 16-án a Lombard Pénzügyi és Lízing Zrt., illetve a Budapest Autófinanszírozási Zrt., 17-én pedig a Santander Zrt, a Kinizsi Bank Zrt., és a Summit Pénzügyi Zrt. által indított eljárásokban.

 

A szintén kedden megkezdődött Banco Primus Fióktelep Magyarország kontra magyar állam devizahiteles perben a felperes hétfőn bejelentette, hogy eláll keresetétől és kéri a per megszüntetését, ennek megfelelően ezt az eljárást megszüntette a törvényszék. A bankok által indított devizahiteles perek alapjául szolgáló közelmúltban elfogadott devizahiteles törvény felállít egy vélelmet, mely szerint a fogyasztói hitelszerződések egyoldalú módosítása tisztességtelen és érvénytelen.

 

Ezt a vélelmet azonban a bankok megkísérelhetik megdönteni, ha bíróság előtt bizonyítják, hogy szerződéseik megfelelnek a Kúria jogegységi döntésében az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességével kapcsolatban támasztott feltételeknek, melyeket az alkalmazandó törvény is tartalmaz. Ezekben a perekben tehát a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó kúriai jogegységi döntéssel kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló törvény alapján arról kell döntenie a bíróságnak, hogy tisztességesek-e a pert indító pénzügyi intézmény számára egyoldalú szerződésmódosítást - például kamat-, költség-, vagy díjemelést - lehetővé tevő általános szerződési feltételek.

 

(A törvény nem csak a devizahitelekre, de a forinthitelekre is vonatkozik.) A keresetek benyújtásának végső határideje augusztus 25. volt, augusztus 22-én kezdődött az első, bankok által az állam ellen indított devizahiteles per, amelyben a Kéthely és Vidéke Takarékszövetkezet keresetét a bíróság formai okra hivatkozva elutasította. Azóta több tucatnyi hasonló per indult a törvényszéken, néhány ügyben elutasították a pénzintézetek keresetét, többségében pedig szeptember közepére halasztották a határozathozatalt.   (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: