Töltőállomásokkal és Bizalomkártyával erősít az Auchan

A 2013-ban 324 milliárd forintos éves bruttó forgalmat elérő áruházlánc idei célja, hogy a szolnoki töltőállomás júniusi nyitását követően újabb 5 benzinkutat nyisson év végéig: így 19 áruház mellett már 17 kút szolgálja ki a lakosság igényeit. Az áruházlánc 2014. október 3-án Auchan Bizalomkártyát is indít, mellyel hűséges vásárlói számára nyújt újabb kedvezményeket a már megszokott diszkont árak mellett.

Az idei évben közel 5 milliárd forint beruházásból csak a kúthálózat bővítésére 2,5 milliárd forintot fektet a vállalat, hazai vállalkozók megbízásával, ezáltal is erősítve a magyar gazdaságot. Az áruházlánc mostanra több mint 300 megváltozott munkaképességű kollégát foglalkoztat, példaértékkel más vállalatok, intézmények számára.

 

Az Auchan Magyarország éves bruttó forgalma elérte a 324 milliárd forintot 2013-ban, mely a 299,5 milliárd forintos, az előző évihez viszonyítva 8%-os fejlődést jelentett. Az Auchan a kezdetektől fogva hosszú távon tervezett Magyarországon, 16 éves története során 2013-ban zárta a vállalat az első évet, amikor beruházásait finanszírozni tudta az anyavállalat támogatása nélkül, azaz önfinanszírozó képessége pozitív lett. A tervek és a 2014. év eddigi eredményei alapján az idei évben is önfinanszírozó lesz a vállalat. Az pedig, hogy rentábilis lesz-e 16 év után, az esetleges rendkívüli kiadások és az október-decemberi, kereskedelmi szempontból meghatározó időszak függvénye.

 

2014-ben a szolnoki töltőállomás júniusi nyitásával indította az áruházlánc a kúthálózat bővítését, ezt követően Fót, Szeged, Miskolc (második kút), Debrecen és Budaörs városokban is építi az újabb töltőállomásokat, a benzinkutak többségének építése előrehaladott állapotban tart, hogy év végéig át lehessen adni őket a lakosság számára. Az önkiszolgáló rendszerből fakadóan kedvező árú, minőségi üzemanyagot a vásárlók minden településen értékelik, a töltőállomások népszerűsége, forgalma hozzájárul a vállalat rentabilitási céljainak eléréséhez. A 2012-ben csatlakozott 7 áruház ebben az évben már felzárkózott a korábbi 12 áruházhoz, jól teljesítenek mind vásárlószám, forgalom és eladott termékszám tekintetében.

 

A 2014. október 3-án induló Auchan Bizalomkártya újabb bizonyítéka annak, hogy az Auchan Magyarország a lakosság, a vásárlók valódi igényeire kíván választ adni. A mindig kedvező, diszkont árakat kínáló kereskedelmi lánc ezúttal a hűséges vásárlóinak további kedvezményeket kínál. A regisztráció az interneten, vagy az áruházakban is történhet.

 

A társadalom iránt elkötelezett kereskedelmi lánc 2013-ban minden áruházat felszerelt defibrillátorral, és minden áruház biztonsági, valamint vevőszolgálati munkatársai számára tartottak újraélesztési tréninget is, melyet idén októberben megismételnek. A vállalat 2013 végére több mint 200 megváltozott munkaképességű kollégát alkalmazott, ez a létszám ez év szeptemberében300 fölé emelkedett, 2014 végére pedig várhatóan 400 fő lesz. A vállalat célja, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásában példaként szolgáljon a többi vállalakozás, intézmény számára. 2018 év végére mintegy 1000 fő megváltozott munkaképességű kollégát kíván foglalkoztatni az áruházlánc.

 

„Ez az év rengeteg munkával telt eddig, és még csak most kezdődik az év végi, kereskedelmi szempontból igazán meghatározó időszak.  2014-ben ismételten önfinanszírozó lesz vállalatunk, és ha esetleges rendkívüli kiadások nem jönnek közbe, ez lehet az első rentábilis évünk. Sorra nyitjuk a lakossági igényeknek megfelelően a töltőállomásokat áruházaink mellett, legközelebb Fót, Miskolc, Szeged, Debrecen és Budaörs kerülhetnek sorra. Bízom benne, hogy a Bizalomkártya elindításával év végére már több százezer hűséges vásárlónk részesülhet kedvezményekben az áruházainkban megszokott, diszkont árakon túl, ezzel is hozzájárulhatunk a lakosság életminőségének javításához. A társadalomért tett célkitűzéseinkért is tovább dolgozunk, az év végére már 400 megváltozott munkaképességű kollégát tervezünk foglalkoztatni, ami munkatársaink mintegy 6 százalékát jelenti” – mondta el Dominique Ducoux vezérigazgató a 2014 év végi terveit.

 

 

Az EB kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását - tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.
2024. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítménynövekedése

Lassult az orosz szolgáltatóipar teljesítményének növekedése áprilisban.
2024. 05. 07. 03:30
Megosztás:

„Túlfutásjárvány” szedi áldozatait a hazai autóparkban

Az autópark öregszik, az autóra fordítható pénz pedig csökken. Ennek fényében a túlfutás szinte járványszerűen terjed idehaza, egyre gyakrabban okozva komoly kárt, de potenciálisan akár tragédiát is. Az itthoni helyzetet a Swiss Automotive Grouphoz tartozó Autonet Import Magyarország operatív igazgatója, Szabó László foglalta össze. Mivel az Autonet nemcsak a hazai piacot kiszolgáló 4 nagy alkatrészimportőr egyike, hanem több márkafüggetlen szervizhálózatot is üzemeltet, a szakértő minden oldalról jelentős rálátással bír a magyar autóállományra.
2024. 05. 07. 03:00
Megosztás:

Nézd meg az 5 legjobb kriptovalutát 1 dollár alatt, amelyek akár százszorosára növelhetik a befektetésedet

A kriptovaluta-iparág mindig kínál lehetőséget befektetési projektekbe való beszállásra és jelentős nyereségek elérésére. Azonban a befektetésre kínált ezernyi csúcskategóriás kriptovaluta között nehéz lehet kiválasztani azokat a tokeneket, amelyek árfolyama meg fog ugrani.
2024. 05. 07. 02:00
Megosztás:

Ismét az Erste elemzői voltak a legpontosabbak

Az Erste szakértői vitték el az első helyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Thomson Reuters előrejelzői versenyén. A bank elemzői adták a legpontosabb előrejelzést a magyar gazdaság mutatóinak alakulásáról 2023-ban.
2024. 05. 07. 01:00
Megosztás:

A WienerAI 1,1 millió dolláros gyűjtése feldobja a kereskedők napját

A mém érmék, melyek sosem működtek logikusan, pár hónapja hatalmas befektetői érdeklődést, no és persze nyereséget verbuváltak.
2024. 05. 07. 00:01
Megosztás:

A Richter bejelentés margójára

A Mithra bajban van. Amikor a Richter 2018-ban megkötötte az első szerződését a Mithrával, az új természetes hormont tartalmazó Estelle/Drovelis fejlesztéséről és bevezetéséről, akkor a Mithra árfolyama még 35 euró környékén mozgott a tőzsdén. A cég részvényeivel viszont március 5., a csődvédelmi eljárás (tőkeszerkezet átstrukturálás) kezdete óta nem lehet kereskedni. Az utolsó záróára pedig 0,216 euró.
2024. 05. 06. 23:30
Megosztás:

Újabb duplázást tervez regionális növekedési stratégiájában az AutoWallis Csoport 2028-ig

750 milliárd forintos árbevételt és 40 milliárd forintos EBITDA nyereséget tervez 2028-ra az AutoWallis Csoport, ezzel mindkét mutató esetében megduplázhatja tavalyi eredményeit. A 16 országban 24 autómárkát képviselő, regionálisan meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltató a következő időszakban is évi 2-3 akvizíciót tervez, és az intenzív növekedési szakaszt követően a menedzsment 2026 után osztalékfizetésre kíván javaslatot tenni.
2024. 05. 06. 23:07
Megosztás:

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás: