Nőtt a magyarországi Tesco forgalma az első félévben
A magyarországi forgalomnövekedés az augusztus végén záródott félévben 1 százalék volt a tavalyi azonos időszakhoz képest - írták. Európában a Tesco Magyarországon kívül csak Csehországban (+1,5 százalék) és Lengyelországban (+1 százalék) tudott elérni forgalombővülést. A legnagyobb mértékben, Írországban csökkent a féléves forgalma, 6,4 százalékkal. A közlemény szerint az elmúlt fél évben Magyarországon tovább nőtt az online rendelések száma.
A Tesco Online Bevásárlás Szolgáltatás tovább fejlődött Budapesten és vonzáskörzetében, valamint Szegeden és környékén, ami újabb munkahelyek teremtésére adott lehetőséget - emelték ki. A dokumentum szerint a helyi beszállítóktól származó termékek aránya tovább bővült, országos elérhetőséget biztosítva ezzel kisebb magyar vállalkozásoknak is. 1400 középiskolai- és egyetemi hallgatónak nyílt lehetősége arra, hogy részt vegyen a Tesco szakmai gyakorlatot biztosító programjában.
A kormánnyal kötött stratégiai megállapodás szellemével is összhangban az első félévben 8600-an vettek részt készségfejlesztő tréningeken, és csaknem ezren szereztek OKJ-minősítésű szakképesítést - ismertették. A Tesco Magyarország legnagyobb hipermarketlánca és egyik legnagyobb brit befektetője. Több mint 20 000 magyar munkavállalót alkalmaz, és minden új áruház nyitásával átlagosan 100-300 új munkahelyet hoz létre.
A vállalat Magyarországon már több mint 200 áruházat nyitott, és piacvezetőként több mint hárommillió vásárlót szolgál ki minden héten. A Tesco mintegy 1500 magyar vállalkozással áll kapcsolatban, az élelmiszerválasztékában pedig 3200 saját márkás termék található, ennek nagyjából fele magyar termék - tájékoztattak.