Ne a NAV tervezze a startupok adóstratégiáját!

Gyors növekedésüket, illetve akár a hosszú távú működésüket is kockáztatják azok a startupok, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet a megfelelő számviteli, szerződési és adózási háttér kialakítására – mutat rá Magyarország egyik vezető adótanácsadó és könyvvizsgáló cége, a Baker Tilly Hungária. A tanácsadó vállalat szerint szerencsések azok a startupok, ahol viszonylag korán jelenik meg külső befektető, hiszen az átvilágításkor adózási és működési kockázataikra is fény derül, és NAV-szankciók nélkül megkezdődhet azok korrekciója.

Sokszor az alapszintű számviteli, adózási és vállalkozásirányítási ismeretek is hiányoznak az újonnan induló cégeknél, és ez a megállapítás halmozottan igaz a sokszor rendkívül gyorsan dinamikus növekedési pályára álló startup vállalkozásokra – foglalja össze az elmúlt évek tapasztalatait Magyarország egyik vezető adótanácsadó és könyvvizsgáló cége, a Baker Tilly Hungária. 
 
A Baker Tilly Hungária szerint a startupokra jellemző, hogy az internet és a szoftverek világa kiemelkedő szerepet játszik az üzleti ötletük megvalósításában. Így nem véletlen, hogy az elsősorban online működő és értékesítő cégek gyakran új gazdálkodási kategóriát hoznak létre vagy új értékesítési csatornát teremtenek, azaz működésük jogi, adózási és számviteli struktúráit is ezek mentén kellene kialakítani – lehetőleg addig, amíg a forgalom viszonylag alacsony.


„A magyar startupokra az üzleti ötlettel elfoglalt alapítók jelentik a legnagyobb veszélyt a hosszú távú fenntarthatóság szempontjából, hiszen a jelentős adókockázatokkal működő, egyébként rendkívül sikeres cég működését, akár egy rutin NAV-vizsgálat is ellehetetlenítheti. Ha pedig a szabálytalanságokra maguktól jönnek rá, akkor költséges és időigényes korrekciók és önellenőrzés árán lehet csak kiiktatni a veszélytényezőket. Azt is mondhatnánk, hogy egy cégnek sem jó az, ha a NAV készíti el az adóstratégiáját”
– foglalja össze Kölber Ferenc, a Baker Tilly Hungária ügyvezetője. 


A szakértő szerint a magyar startupok egyik leggyakrabban elkövetett hibája, hogy a gyors növekedési pálya miatt egyáltalán nem fordítanak energiát a „jó gyakorlatot” kialakító pénzügyi tervezésre, illetve a jogi, adózási és számviteli háttér kialakítására. Típushiba például, hogy a cégvezető/cégtulajdonos elsősorban az aktuális cash-flow alapján ítéli meg a cég pénzügyi helyzetét, ami komoly veszélyekkel jár, illetve hogy az értékesített termék vagy szolgáltatás adóügyi besorolása nem megfelelő, a kapcsolódó teljesítési igazolások, szerződések pedig – különösen például a többszereplős tranzakciókban – nem a tényleges gazdasági eseményt tükrözik.

 

„Ha a startup felszálló ágban van, akkor a cash-flow ópium: ha van ügyfél, pénz is van, csak gyakran az esedékessé váló kötelezettségekkel, adókkal nem kalkulálnak, ezért aztán később jöhet a kijózanodás – magyarázza Kölber Ferenc.  Hozzátette: ugyancsak jellemző, hogy a „szükséges rosszként” kezelt számviteli adatok (a „könyvelés”) és a vezetői döntéstámogatás elválik egymástól. A pénzügyi tisztánlátás hiánya mellett még egy masszívan nyereséges vállalkozásban is költséges bonyodalmakhoz vezethet a nem megfelelő szerződéses háttér, a hibás számlázási gyakorlat vagy a megkérdőjelezhető számviteli politika. Mindegyikük egy-egy időzített bomba, melyet jobb esetben egy tőkebefektető, rosszabb esetben az adóhatóság robbant fel. 


A rendszerszintű kockázatok szempontjából azoknak a startupoknak még nagyobb a kitettségük, amelyek egy tőkeigényes iparágban már a működésüket is nagyobb befektetéssel és az abból adódó jelentősebb bevételekkel kezdik meg. 


Kölber Ferenc elmondta: saját tanácsadói gyakorlatukban is előfordult már, hogy egy dinamikusan növekedő startup évekig olyan terméket árult, amelyet – a könyvei szerint – soha nem vásárolt meg, illetve úgy végzett engedélyköteles tevékenységet, hogy fogalma sem volt arról: ahhoz további jogosítványokra lenne szüksége.  

 

A Baker Tilly Hungária szerint az az abszurdnak tűnő helyezet is előfordul, hogy a tényleges működés – avagy a befektetésre érdemes tevékenység részletei – nem derülnek ki a könyvekből. Ismert startup hiba, például, hogy az összes K+F költséget az eredménykimutatásban szerepeltetik azért, hogy kevesebb társasági adót fizessenek. Ez nemcsak nem szabályos, de hosszú távon nem is előnyös, hiszen a cég értékét és megítélését a potenciális befektető szemszögéből is rontja – magyarázza a szakértő. 


Ugyancsak súlyos és anyagilag megterhelő problémához vezet, amikor a tapasztalatlan vezetők tagi kölcsönből finanszírozzák a cég működését, majd egy rosszul elvégzett hitel-tőke konverzió után – melyet hitelelengedésnek minősít a NAV – tetemes társaságiadó-fizetési kötelezettséggel néznek szembe. 
 
A Baker Tilly Hungária ügyvezetője szerint a startupok szempontjából nagyon fontos, hogy a szabálykövető adózási, számviteli, illetve az értékesítési és adminisztrációs struktúrát már a működés legelején kialakítsák, mert minden eltelt évvel problémásabb és költségesebb a korrekció és az átállás.


„Ha hosszú éveken keresztül nem a szabályoknak megfelelően működött a cég, akkor a visszamenőleges korrekció lehetősége is korlátozott. Ilyenkor leginkább csak reménykedhet és várhat a tulajdonos abban bízva, hogy a NAV nem bolygatja a múltat. Tapasztalataink szerint azok a startupok járnak jól, ahol korán due diligence-et, azaz átvilágítást végez egy tőkebefektető, mert ilyenkor láthatóvá válnak a rendszerszintű kockázatok, így például az adókockázatok is, és van idő és ok a rendbetételre. A többieknek maguknak kell felismerniük, hogy a túlélési és fejlődési esélyeiket rontják, ha nem átlátható struktúrákban üzemelnek” – mutat rá Kölber Ferenc.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: