Tovább nőtt a kockázatitőke-befektetések száma

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) harmadik negyedéves jelentésének adatai szerint az időszak során 24 lezárt kockázatitőke-befektetést hajtottak végre, szemben az egy évvel korábbi 14-gyel. A befektetett összegek összértéke a megelőző év azonos időszakához képest 1, 7 milliárd forintról több mint duplájára, 3,5 milliárd forintra emelkedett. A befektetések több mint háromnegyede ebben az időszakban három szektorba, az üzleti és ipari termékek, illetve szolgáltatások, valamint az élettudományokkal (például biotechnológia) foglalkozó cégekbe, túlnyomórészt startup-okba áramlott.

2014 júliusa és szeptembere között összesen 24 befektetési tranzakciót zártak Magyarországon a kockázatitőke-alapok. Az időszak során nagyobb méretű, magántőke (private equity) alapok által végrehajtott befektetésre nem került sor. Azonban két exit is megvalósult a harmadik negyedévben: mindkét esetben a menedzsment vásárolta ki a kockázatitőke-befektetőt.

 

 

Az ügyletek átlagos értéke 148 millió forint volt, igen jelentős szórásban: a legnagyobb öt tranzakció tette ki az összes befektetés 54 százalékát, és tíz tranzakció volumene haladta meg a 100 millió forintot. A befektetett összegek 82 százalékát új befektetési célpontokra költötték, a fennmaradó 18 százalék folytatólagos tőkeinjekciók formájában érkezett olyan korábbi befektetésekbe, amelyekben az érintett alapok már tulajdonrésszel rendelkeznek és továbbra is megfelelő növekedési potenciált, illetve exit-lehetőséget látnak.

 

„A második negyedévben megvalósult és az átlaghoz képest nagyobb értékű tranzakcióknak köszönhető kiugrás után a tőkealap-befektetések összértéke visszatért a fokozatos növekedést mutató trendvonalra, miközben a tranzakciók átlagos mérete is visszaállt a korábban látott 140-150 millió forint körüli, de negyedévről-negyedévre növekedő átlagértékre – mutat rá Ferke János, a HVCA elnökségi tagja, a Docler Investments Kft. befektetési menedzsere. –A Jeremie-alapok által támogatott cégek másodkörös befektetéseinek fokozatos megjelenése tovább erősítheti a befektetői aktivitást a következő időszakokban is. Jelzésértékű azonban, hogy miközben a magántőkealapok a lengyel és cseh piacokon nagy kivásárlási (Buyout) és növekedést finanszírozó (Growth) tranzakciókat hajtanak végre az utóbbi időszakokban, Magyarországon a főleg külföldi forrásokat kezelő (és későbbi életszakaszba fektető) magántőke-alapoktól a harmadik negyedévben nem láttunk tranzakciót. Ennek okai biztosan összetettek, de az aktivitást erősítheti, ha a szabályozói oldalról is egyértelmű lépések biztosítják, hogy a hazai befektetési és gazdasági környezet megbízható és hosszú távon is kiszámítható lesz.”

 

Az idei harmadik negyedévben az összes tőkebefektetés 30 százaléka áramlott az üzleti és ipari szolgáltatások, míg további 29 százaléka az ugyanezen területekhez kapcsolódó termékek szektoraiba. Az érintett alapok további 17 százaléknyi részt fektettek különféle élettudományokkal foglalkozó cégekbe, vagyis az említett három szektor részesedett ebben az időszakban a tőkebefektetések 76 százalékából.

 

 

„A biotechnológia szektor negyedévről negyedévre folyamatosan az első három befektetési terület között szerepel az összesítésekben – hangsúlyozza Szombati András, a HVCA elnökségi tagja, a Primus Capital Kockázati és Tőkealap-kezelő Zrt. partnere. – A biotech befektetések ilyen előkelő helye önmagában is örvendetes, hiszen a Jeremie-programot megelőző időszakban ilyen irányú befektetést csak elvétve hajtottak végre kockázatitőke-alapok. A biotech befektetések finanszírozása általában hosszabb ideig tart, és a projektek tőkeigénye is meghaladja az iparági átlagot. Ugyanakkor a magas felvállalt kockázat mellett e befektetések esetén nemzetközi exit lehetősége és átlag feletti hozam elérése motiválja a kockázatitőke-befektetőket.”


Új hulladékfeldolgozó üzemet adott át az Alteo Kistarcsán

Átadták az Alteo Circular Kft. kistarcsai telephelyén működő új DRS-hulladékfeldolgozót, a július óta próbaüzemben működő létesítménnyel az Alteo csoport visszaváltott italcsomagolások feldolgozására rendelkezésre álló éves kapacitása 28 ezer tonnára nő - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
2026. 10. 13. 22:00
Megosztás:

Wise: jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban

Jelentősen eltér az ATM-es készpénzfelvételek díja az egyes országokban, a magyarok körében népszerű országok közül Szerbiában a legmagasabb a Wise online pénzküldéssel foglalkozó cég elemzése alapján, amelyről közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 10. 13. 21:30
Megosztás:

Világszerte keresett Zsolnay-ritkaságokért indul meg a licitharc Budapesten

Világszerte komoly figyelem előzi meg a Virág Judit Galéria 82. őszi aukcióját, mert a festmények mellett ritka szecessziós Zsolnay-műtárgyak is szerepelnek a kínálatban. A legnagyobb várakozást egy keselyű plasztikával díszített, 120 éves kerámia felbukkanása kelti: a műtárgy 15 millió forintos kikiáltási árról indul, becsértéke pedig a 30 millió forintot súrolja. Ezenkívül “sztártárgynak” számító Zsolnay-vázák és névjegytartók is szerepelnek majd az október 18-i árverésen.
2026. 10. 13. 21:00
Megosztás:

Folytatódott az OTP emelkedése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 610,48 pontos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 143 550,77 ponton zárt kedden.
2026. 10. 13. 20:00
Megosztás:

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az Eurasmus+ és a Horizont Európa program a magyar egyetemisták és kutatók számára.
2026. 10. 13. 19:30
Megosztás:

Vitézy Dávid: a balatoni vasúti forgalomban nőtt az utazások, csökkent a késések száma a főszezonban

A MÁV helyjegyes balatoni járatain a főszezonban közel 5 százalékkal nőtt az utazások száma, eközben a legforgalmasabb hetekben az északi parti vonal pontossága 72 százalékra javult a tavalyi 65 százalékról - írta a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-bejegyzésében kedden.
2026. 10. 13. 19:00
Megosztás:

AI-alapú előminősítési megoldással segíti a vállalkozásokat az MBH Csoporthoz tartozó BUPA az uniós források lehívásában

Új AI-alapú előminősítési megoldással készül az MBH Csoport digitális szolgáltatásplatformja, a BUPA az európai uniós források lehívására. Az új funkció a támogatási és finanszírozási lehetőségek esetében automatikusan megmutatja a vállalkozásoknak, hogy melyekre lehetnek jogosultak és egy előzetes becsléssel az igényelhető összeg nagyságát is jelzi.
2026. 10. 13. 18:30
Megosztás:

Augusztusban felpattant az építőipar termelése

Augusztusban - három hónap visszaesés után - az egy évvel korábbihoz képest 21,9, az előző hónaphoz képest 14,0 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 13. 18:00
Megosztás:

Így nőtt a lakásbiztosítások átlagdíja a harmadik negyedévben

A lakásbiztosítások átlagdíja 3,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben azt követően, hogy június 30-án lejárt a magyarországi biztosítók kötelezettségvállalása a lakásbiztosítási alapdíjak befagyasztására - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő kedden az MTI-vel, saját adatai alapján.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta az EU, hogy az OTP Bank felvásárolja a Luminor Holdingot

Az Európai Bizottság az EU összefonódás-ellenőrzési rendelete alapján kedden jóváhagyta, hogy a magyar OTP Bank Nyrt. felvásárolja, ezzel kizárólagos ellenőrzést szerezzen az észt Luminor Holding AS felett.
2026. 10. 13. 17:30
Megosztás:

Új előírások, hétköznapi változások: átalakul a termékek csomagolása

A mindennapok számos pontján hoz változást az Európai Unió csomagolásról és csomagolási hulladékról szóló rendelete, a PPWR. A fokozatosan bevezetendő, de részben már most alkalmazandó szabályozás a gyártók, importőrök és kereskedők számára is feladatokat jelent, a konkrét kötelezettségek azonban az ellátási láncban betöltött szerepüktől függenek.
2026. 10. 13. 17:00
Megosztás:

Szeptemberben 2,5 százalékra gyorsult az infláció Csehországban

Szeptemberben 2,5 százalékra nőtt az éves infláció Csehországban az augusztusi 1,9 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2026. 10. 13. 16:30
Megosztás:

Kreml: Moszkva folytatja a tárgyalásokat a lehetséges energetikai tűzszünetről

Oroszország folytatja a tárgyalásokat egy esetleges energetikai fegyverszünetről, de új fejlemény nem történt az ügyben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
2026. 10. 13. 16:00
Megosztás:

Úszó naperőművet építenének Horvátország legrégebbi halgazdaságában

Mintegy négyszáz megawatt teljesítményű úszó naperőmű építését tervezik a Horvátország középső részén fekvő Daruvár közelében működő koncanicai halgazdaság tavaira. A mintegy 550 millió eurós beruházás egyben a haltenyésztés korszerűsítését is szolgálná, miközben az egyre bizonytalanabb vízellátáshoz is alkalmazkodnának - írta a Poslovni Dnevnik horvát gazdasági napilap.
2026. 10. 13. 15:30
Megosztás:

Kompozit orrmerevítő vagy acélbetét: melyik való a munkádhoz?

Ha munkavédelmi cipőt keresel, előbb-utóbb eléd kerül a kérdés: acél vagy kompozit orrmerevítő legyen benne?
2026. 10. 13. 15:00
Megosztás:

Hol lehet olcsó nappali szekrénysort venni online? Méret és szállítás

Olcsó nappali szekrénysort online többek között a Belini, a mömax és a Möbelix kínálatában érdemes keresni. A legkedvezőbb ajánlatot azonban nem lehet pusztán a termékár alapján kiválasztani. Fontos a teljes szélesség, a szekrények elrendezése, a TV-elem mérete, a kiszállítás díja és az is, hogy saját kezűleg kell-e összeszerelni a bútort. A jelenlegi kínálatban már 80 000 Ft körül is találhatók kész összeállítások, míg a több változatban, 200-300 cm-es méretben elérhető modellek jellemzően magasabb árszinten jelennek meg.
2026. 10. 13. 14:30
Megosztás:

A német iparban fokozódott az alapanyaghiány

Kissé tovább nőtt az alapanyag-hiány a német iparban szeptemberben, a megkérdezett cégek 14,6 százaléka számolt be a köztes termékek hiányáról, míg egy hónappal korábban, augusztusban ez az arány 13,3 százalék volt - derült ki a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének (ifo Institut - Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung an der Universität München e.V.) felméréséből.
2026. 10. 13. 14:00
Megosztás:

Kétbillió dolláros vagyonátadás hajthatja a kriptót – Tom Lee cége tovább veszi az ethert

Új vásárlói hullámot hozhat a kriptopiacra az idősebb generációktól a fiatalabbakhoz kerülő vagyon – véli Tom Lee, a Bitmine elnöke. A Wall Street ismert szakembere szerint 2026 és 2028 között akár 2 billió dollár is gazdát cserélhet, amiből a digitális eszközök piaca is részesülhet.
2026. 10. 13. 13:30
Megosztás:

ÉVOSZ: a régió élmezőnyéhez közelítenek a magyar építőipari bérek

Az építőipari vállalkozásoknál 2026-ban fizetett bruttó átlagbérek alapján Magyarország a régió középmezőnyének felső részében helyezkedik el - közölte a bérek nemzetközi versenyképességének értékelése alapján az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kedden az MTI-vel.
2026. 10. 13. 13:00
Megosztás:

Esik a Solana árfolyam, mégis vásárolnak: 13 %-os osztalékkal gyűjt pénzt a DeFi Development

A Solana árfolyamának visszaesése sem állította le a DeFi Development felhalmozását: a Nasdaqon jegyzett vállalat újabb több mint 22 ezer SOL-lal és SOL-egyenértékű eszközzel növelte tartalékait. Eközben a cég CHAD nevű elsőbbségi részvénye történelmi csúcsra kapaszkodott, és megközelítette a 10 dollárt. A látványos kettősség mögött egy különleges finanszírozási modell áll, amelynek vonzerejét a jelenlegi, évi 13 százalékos osztalékráta adja – a kockázatát pedig jelentős részben ugyanaz a Solana, amelyből a vállalat egyre többet halmoz fel.
2026. 10. 13. 12:30
Megosztás: