Kényelmes és népszerű – Továbbra is kedvező a SZÉP kártya!

A 2015-ös adóváltozások egyik nagy nyertese a SZÉP kártya lehet, hiszen a kormányzat végül enyhített eredeti tervén. A SZÉP kártyára utalt juttatásokat lényegében változatlanul, továbbra is kedvező feltételek mellett adhatják idén is a munkáltatók. Ez azért is fontos és jó hír, mert a SZÉP kártyának jelentős szerepe van a gazdaság és a magyar turizmus fellendítésében.

Kényelmes és népszerű – Továbbra is kedvező a SZÉP kártya!

A magyar munkavállalók felét érinthetik közvetlenül az idén év elején életbe lépett adójogszabályi változások, ugyanis az OTP Pénztárszolgáltató által készíttetett reprezentatív kutatás szerint 2014-ben a hazai munkavállalók 54 százaléka részesült valamilyen béren kívüli juttatásban.

 

2015. január 1-től a cafetéria keret évi 200 000 forintos értékhatárra csökken. A szabályozás alól kivétel a SZÉP kártya. A plasztikkártyán további 250 000 forint adható kedvezményes közteher mellett, vagyis SZÉP kártya esetében továbbra is 450 000 forintnyi juttatást adhatnak a munkáltatók munkavállalóik részére kedvezményes 35,7%-os közteher mellett.

 

A SZÉP kártya kedvelt és motiváló juttatási elem


A SZÉP kártyák folyamatos növekedése is igazolja, hogy a munkavállalók megszerették, megszokták és használják ezt a juttatási formát. Az 1000 fő bevonásával készült reprezentatív kutatás arra is rámutatott, hogy azon munkavállalók között, akik kapnak SZÉP kártyás feltöltést, másfélszer akkora az elégedett dolgozók aránya, mint azok között, akik nem. A válaszadók több mint 50 százaléka havonta kapja a juttatást, míg negyedük évente egyszer.

 

Lejáró egyenlegek


A kártyabirtokosok csupán két százaléka nem tud arról, hogy felhasználói keretének van lejárati ideje. A kutatás eredményei szerint a SZÉP kártyások 96 százalékának nem volt lejáró egyenlege 2014 májusának végére. Ráadásul a megkérdezettek több mint fele már 2012-ben felhasználta az azévben kapott juttatásait. Az OTP Bank már most szeretné felhívni kártyabirtokosai figyelmét, hogy ellenőrizzék egyenlegüket, ugyanis 2015. május 31-én lejárnak a 2013-as utalások.

 

OTP Szép kártya 

 

A sikersztori folytatódik


Kovács Antal az OTP Bank vezérigazgató-helyettese az eddigi sikerek folytatódására számít:

„Az OTP SZÉP kártya a hazai Cafeteria piac egyik sikertörténetének mondható. Az első plasztik kibocsátása óta eltelt 4 év során több mint 141 milliárd forint áramlott az immáron 810 000 kártyabirtokos alszámláiról a gazdaságba, lendületet adva ezzel a belföldi turizmusnak és vendéglátásnak. Csak 2014 során 55 milliárd forintnyi juttatást használtak fel az OTP SZÉP kártyások, ami 8 százalékkal több, mint 2013-ban. Ez is mutatja, hogy a munkavállalók kedvelik, és előszeretettel használják ezt a Cafeteria juttatást. A hatékony és kényelmes felhasználást mi az OTP Bankcsoportnál folyamatos innovációkkal és az elfogadóhelyi hálózat bővítésével kívánjuk megkönnyíteni. 

 

A kibocsátók közül egyedül az OTP SZÉP kártya rendelkezik okostelefon alkalmazással, aminek segítségével bármikor megtalálhatjuk a hozzánk legközelebb fekvő elfogadóhelyet, és ellenőrizhetjük egyenlegünket. Jelenleg 24 000 elfogadóhely 47 000 féle felhasználási lehetőséggel várja kártyabirtokosainkat.”

Rúzsa Magdi az élen, Azahriah a Top 20-ban a rádiókban

Összesen 103 év és kilenc hónapnyi adást sugároztak a magyarországi rádiók 2023. január 1-jétől december 31-ig – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatásából, amely a magyar rádiók 2023-as zenei repertoárját vizsgálta.
2024. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés a FAO élelmiszerár-indexben

A hús- és gabonafélék és növényi olajok magasabb jegyzése túlszárnyalta a cukor és tejtermékek árcsökkenését.
2024. 05. 06. 07:00
Megosztás:

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás:

Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 05. 16:00
Megosztás:

Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát

A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
2024. 05. 05. 15:00
Megosztás:

Nőtt a Henkel negyedéves árbevétele

A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
2024. 05. 05. 14:00
Megosztás:

Átfogó víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
2024. 05. 05. 13:00
Megosztás: