Sikeresen debütált a Plug and Pay a Mobile World Congress-en
Számos megkereséssel és Dél-Kelet Ázsia egy jelentős iparági szereplőjével aláírt együttműködési szándéknyilatkozattal zárta szereplését a Cellum a mobil iparág éves seregszemléjén, ahol a cég legújabb mobilfizetési innovációját mutatta be a mobilszolgáltatóknak, készülékgyártóknak. A Plug and Pay egy mobilapplikációba gyorsan és egyszerűen beköthető fizetési megoldás. Lényege, hogy segítségével a külsős fejlesztők is akár pár nap alatt szuperbiztonságos fizetési megoldást építhetnek saját mobilalkalmazásaikba. A teljeskörű szolgáltatáscsomagon (SDK) keresztül többek között elérhető a Cellum szabadalmaztatott kártyatárolási technológiája, valamint világszerte népszerű fizetési motorja.
„A február eleji bemutatót követően Skandináviától Kelet-Ázsiáig több országból kaptunk konkrét megkereséseket. Mostani, barcelonai szereplésünkkor is több cég mutatott komoly érdeklődést a Plug and Pay iránt. A konferencia kézzelfogható eredménye, hogy együttműködési szándéknyilatkozatot írtunk alá Dél-Kelet Ázsia egyik jelentős iparági szereplőjével” – mondta Kóka János, a Cellum Global Zrt. elnök-vezérigazgatója a szakvásáron az elektronikus kereskedelem vezető szereplőivel történt találkozó után.
A Cellum mobilfizetési platformjába a közelmúltban új, kényelmi funkciót épített, hogy mobiltárcáiban még könnyebbé és biztonságosabbá tegye a felhasználók számára a kezdeti regisztrációs lépéseket. A kártyaadatok begépelése helyett elegendő, ha a telefon kamerája segítségével beszkenneljük a bankkártyát, és az applikáció az adatokat automatikusan beolvassa. A kártyaszkennelési megoldás a nyílt forráskódú Card.io szoftverfejlesztői csomagra épül és a jövőben a Plug and Pay-nek is része lesz.
A Plug and Pay a http://plugandpay.cellum.com oldalon júniustól lesz elérhető, a fejlesztői csomagra azonban már megnyílt az előregisztráció.