Bye-bye személyi igazolvány, lakcímkártya stb. - Jön az e-kártya!

Döntött a kormány az e-kártya bevezetéséről - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Bye-bye személyi igazolvány, lakcímkártya stb. - Jön az e-kártya!

Lázár János jelezte, hogy a kormány szerdai - 12 órán át tartó ülésen hozott - döntése értelmében felmenő rendszerben vezetik be az új okmányt, amely összevonja a személyi igazolványt, a lakcímkártyát, az adókártyát, a TB-kártyát és az útlevelet, kibővíthető közlekedési kedvezmények igénybe vételére jogosító kártyákkal és akár diákigazolványként is funkcionálhat. Az e-kártya alkalmas lesz elektronikus ügyintézésre, elektronikus aláírásra - tette hozzá.

 

A kártya bevezetését idén megkezdik, ingyenesen vagy méltányos áron biztosítják majd azt az embereknek - mondta a tárcavezető, célként megjelölve, hogy egy okmánnyal minden helyzetben lehessen ügyeket intézni. Bejelentette azt is, hogy jövő év július 1-jével 35 ezer, a közigazgatásban nem vezető beosztásban dolgozó ember bérét emelik, erre jövőre 25 milliárd forint forrást fordítanak.

 

A miniszter tájékoztatása szerint a kormány döntött arról is, hogy a közigazgatási eljárások díjtételét 10 milliárd forinttal csökkentik. Kitért arra, hogy a járási hivatalok, kamarák több mint ezer javaslata alapján jelentősen egyszerűsítenek építési engedélyezési és építésügyi szakhatósági eljárásokat, az öregségi nyugdíj megállapítási eljárásokat, a nők kedvezményes nyugdíj megállapítása iránti eljárást, valamint a foglalkoztatással összefüggő támogatási formákra vonatkozó eljárásokat. Hozzátette: szeretnének egy lakossági konzultációt is megnyitni a kormányhivatalok segítségével a bürokrácia csökkentéséről.

 

Lázár János - arra utalva, hogy egy Nógrád megyei kistelepülés mintegy 21 millió forint megtakarítást gyémántokban helyezett el - jelezte, hogy megtárgyalták, hogyan lehetne az átmeneti vagy tartós állami és önkormányzati pénzösszegek biztonságosan lekötni. Ezt a továbbiakban törvényben szabályozzák. Alapvető célként jelölte meg, hogy az érintettek állampapírban, a Magyar Államkincstárnál tartsák megtakarításaikat, ezt az állami gazdasági társaságoknál és az önkormányzatoknál is érvényesíteni kívánják. "A kufárkodás lehetőségét az állami és az önkormányzati szektorban is jelentősen háttérbe kell szorítani" - jelentette ki.

 

A tárcavezető arról is beszámolt, hogy 60 polgármester törvénytelenül megemeltette bérét 30 százalékkal, ezen ügyekben az érintett kormányhivataloknak kell eljárni. Közölte azt is, hogy a Belügyminisztérium javaslatot tesz 990 kistelepülési polgármester bérének kiegészítésére. Ebben azok részesülhetnek, akik részt vesznek a közfoglalkoztatás szervezésében. A miniszter szavai szerint újra létrejöhet a Kincstári Jogügyi Igazgatóság, amely az államot képviseli a hazai és nemzetközi peres eljárásokban. Erre a szerdai kormányülésen tett javaslatot Trócsányi László igazságügyi miniszter.

 

Közölte, hogy speciális, ritka nemzetközi ügyek kivételével nem lesz több ügyvédi megbízás: állami alkalmazottak lesznek az állam ügyvédei. A rendszert 2016-ban kell felépíteni - tette hozzá a tárcavezető, jelezve, hogy korábban volt, amikor 10 milliárd forint értékben bíztak meg kormányok ügyvédeket. Jelezte azt is, hogy az igazságügyi miniszter javaslatot tett egy új közigazgatási rendtartás bevezetésére. Ez azt jelenti, hogy 2017. január 1-jétől Magyarországnak új közigazgatási eljárási jogszabály-csomagja lesz - fejtette ki, hozzáfűzve, hogy önállóan kívánják megvalósítani a közigazgatási bíráskodást, s a jogszabály garanciát jelent majd az embereknek arra, hogy legfeljebb két hónapon belül lezárul az ügyük. Egyértelmű, világos felelősségviszonyok lesznek, meglesz a jogorvoslati lehetőség és gyorsulnak, egyszerűsödnek az eljárások - összegezte.

 

A jövő heti kormányülésen az igazságügyi miniszter jelentést tesz a büntető törvénykönyv 2010 utáni szigorításának következményeiről, köztük arról is, hogy míg öt éve 12-13 ezren töltötték büntetésüket valamely erre szolgáló intézményben, jelenleg mintegy 18 ezren. Trócsányi László az ezzel kapcsolatos teendőkről is javaslatot tesz - fűzte hozzá Lázár János. A tárcavezetőt kérdezték a bevándorlási kvótáról is. Kijelentette: szó sem lehet arról, hogy Magyarország kvóta alapján fogadjon be bevándorlókat. Mint mondta, a kormány ellenzi az Európai Bizottság vonatkozó javaslatát, a visszaosztásban érintett menekültek "nem ide akartak jönni".

 

A tárcavezető vitatta a bizottság kvótaszámításra vonatkozó adatait, utalva arra, hogy 2012-ben 2700 menedékkérelem érkezett Magyarországra, míg idén már három hónap alatt 43 ezer. Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ehhez azt tette hozzá, hogy az Európai Bizottság számai egy 20 ezres bázison alapulnak, ugyanakkor az Unió területére tavaly érkezett bevándorlók száma félmillió. A nemzeti konzultáció esetleges felfüggesztésére vonatkozó kérdést Lázár János visszautasította, kiemelve: érdemes megkérdezni az embereket, hogy mit gondolnak a kérdésről.

 

A miniszter beszélt arról is, hogy egységes és végiggondolt család- és egészségpolitikai intézkedésekkel tovább javíthatók a demográfiai mutatók. Lázár János, aki új kormányzati intézkedéseket tartott szükségesnek, szólt a szűrővizsgálatok fontosságáról, amellyel, mint mondta 3-5 ezer ember élete menthető meg évente. Beszámolt az eddigi intézkedések pozitív hatásairól is, a többi közt arról, hogy húsz hónapja folyamatosan nő a születésszám, de emellett csökken a halálozások száma is.

Idén is folytatja szárnyalását az idegenforgalom - MBH gyorselemzés

A turizmus az év kezdetén is bővülni tudott: 2026 januárjában a vendégek száma 5,3, a vendégéjszakák száma 3,6%-kal bővült év/év alapon, mind a belföldi és mind a külföldi turisták száma emelkedett. Az idegenforgalom bővülésének folytatódására számítunk 2026-ban is; a hazai növekedést több tényező is támogatja, így a reálbérek emelkedése, illetve a kormányzati transzferek.
2026. 02. 27. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Ázsiában a záráshoz közeledve mérsékelt emelkedéseket látunk. A Nikkei 0,2, a KOSPI 0,4, a Hang Seng 0,9, a SSEC 0,4%-os pluszban van.
2026. 02. 27. 10:30
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat a kötvények felé terelte a befektetőket

A kedvezőtlen nemzetközi részvénypiaci hangulat a fejlett piacokon a kötvények felé terelte a befektetőket, aminek hatására az amerikai és európai kötvényhozamok 1–3 bázisponttal mérséklődtek. A tízéves amerikai hozam immár a 4%-os szintet közelíti, míg a német tízéves referenciahozam 2,7% alá süllyedt. A fokozódó kockázatkerülés a dollár iránti keresletet is erősítette, így az EUR/USD árfolyama negyed százalékkal, 1,175 közelébe esett.
2026. 02. 27. 10:00
Megosztás:

5,5%-ot esett az Nvidia

A vezető amerikai indexek közül az ipari túlsúlyos Dow Jones teljesített a legjobban, de ez is csak stagnálásra volt elegendő. Az S&P 500 0,5%-kal, a technológiai túlsúlyos Nasdaq Composite 1,2%-kal került lejjebb. A Nasdaq-ban több, mint 10%-os súllyal rendelkező Nvidia gyorsjelentése a várakozások feletti eredmények ellenére sem tudta lenyűgözni a befektetőket, az árfolyam 5,5%-ot esett. A Philadelphia SE Semiconductor index 3,2%-kal került lejjebb. Az S&P 500 11 fő szektora közül a technológia (-1,8%) és a kommunikációs szolgáltatások (-0,75%) szenvedték el a legnagyobb visszaesést, míg 1,3%-os emelkedéssel a pénzügyi szektor vezetett a nyertesek között.
2026. 02. 27. 09:30
Megosztás:

Vállalati jelentések mozgatták a piacokat Európában

A szerdai általános emelkedést követően csütörtökön – miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentéseket értékelték – a STOXX 600 közel stagnált. A DAX 0,45%-ot, a CAC 40 0,7%-ot, az FTSE 100 0,4%-ot emelkedett. Az egészségügyi szektor 1%-os mérséklődése lefelé húzta a páneurópai indexet. A technológiai szektor 0,5%-ot veszített. Utóbbiban az ASML, az ASM International és a BE Semiconductor esése is meghaladta a 4%-ot, miután az Nvidia kimondottan erős gyorsjelentése is kevésnek bizonyult a kedvező részvénypiaci fogadtatáshoz.
2026. 02. 27. 09:00
Megosztás:

Hiába a spórolás, az élelmiszer és a kütyük mindig viszik a pénzt

A magyar vásárlók egyszerre próbálnak takarékoskodni és engednek a mindennapi kísértéseknek: derül ki az Árukereső.hu kutatásából. Bár sokan igyekeznek szigorúan kezelni a kiadásaikat, az élelmiszer és az elektronikai termékek továbbra is azok a kategóriák, amelyekre a legtöbben költenek a tervezettnél többet.
2026. 02. 27. 08:30
Megosztás:

Elfogadták Szombathely költségvetését

Elfogadták csütörtökön Szombathely önkormányzatának a 2026-os évre szóló költségvetését, amelynek mérleg szerinti főösszegét 42 milliárd 479 millió forintban határozták meg.
2026. 02. 27. 08:00
Megosztás:

Támogató szabályozás hajtotta a Masterplast rekord negyedévét

Ma reggel publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését a Masterplast, amely során rekord árbevételt ért el a társaság. A teljes termékportfólióban forgalomélénkülés volt tapasztalható, azonban az igazi mozgatórugót a HEM értékesítések jelentették. A vállalat olasz EPS gyártóegységének bezárása, valamint a kőzetgyapot beruházásának leállítása egyszeri eredményt terhelő tételeket jelentett, amelyek nélkül a Masterplast pozitív negyedévet zárt volna. Emellett a pénztermelő képesség javulásának köszönhetően a vállalat likviditási helyzete jelentősen erősödött, tavaly év végi kötvény lejáratait külső forrás bevonása nélkül tudta teljesíteni. A korábbi 2552 forintos 12-havi célárunkat és tartási ajánlásunkat felülvizsgálat alá helyezzük, és várhatóan a következő hetekben frissítjük.
2026. 02. 27. 07:30
Megosztás:

Budapesten tanácskoztak a V4-ek parlamenti vezetői

Csütörtökön Budapesten találkoztak, majd zárt ajtós megbeszélésük után közös sajtótájékoztatón számoltak be az ott elhangzottakról a visegrádi négyek parlamenti vezetői.
2026. 02. 27. 07:00
Megosztás:

140 milliárd forint sorsa a tét – indul a lakásbiztosítási kampány

Idén márciusban, azaz vasárnap ismét elindul az országos lakásbiztosítási kampány, a lakóingatlanok drágulása miatt pedig már több mint 140 ezer milliárd forintos állományról van szó. Extra keresletet teremt a piacon az Otthon Start Program, a Netrisk szakértői szerint a lakáshitelek mellé teljes körű lakásbiztosítást érdemes kötni, a “minimumbiztosítás” könnyen lehet, hogy nem nyújt megfelelő fedezetet baj esetén. Az idei kampányban jelenleg átlagosan 18 ezer forintot tudnak megspórolni azok, akik új biztosítást választanak a Netrisk adatai szerint, de minden 5. szerződő akár több mint 30 ezer forintot is megtakarít. Sokan azonban a spórolás helyett inkább a magasabb minőségű szolgáltatást választják.
2026. 02. 27. 06:00
Megosztás:

Tippek a szakértőtől: hogyan nyerjük vissza magabiztosságunkat a volán mögött?

A tavasz régen várt beköszöntével nemcsak az abroncsokat, hanem a vezetési rutinunkat is érdemes megújuló üzemmódba kapcsolni. A Hankook szakértői és Kőrös András, a Hungaroring Driving Center vezetéstechnikai szakembere összegyűjtötték a legfontosabb tanácsokat azoknak, akik hosszabb pihenő után térnek vissza a forgalomba, vagy éppen szezonváltó gumicsere előtt állnak.
2026. 02. 27. 05:30
Megosztás:

Kuponláz Magyarországon: így spórolnak a hazai vásárlók a kedvezményekkel

Egyre gyakrabban kuponoznak a magyar vevők, amivel a legtöbben 5000 forint feletti összeget spórolnak meg egy-egy bevásárlás során – derül ki az Etele Plaza friss, online felméréséből. Idehaza szinte mindenki hajlandó lenne sorba állni azért, hogy akciósan szerezzen be egy vágyott terméket. A többség 2-3 órát tölt a kuponos akciók felfedezésével a bevásárlóközpontokban, amire sokan családi programként tekintenek.
2026. 02. 27. 05:00
Megosztás:

Elbutulunk, ha nem pihenünk eleget? Az alváshiány csendben rombolja az intelligenciát

Az alvás több mint egy jól megérdemelt pihenés a nap végén, hiszen az intelligencia fenntartásának egyik legfontosabb eszköze is! Miközben a modern társadalomban felnőttek és gyerekek tömegei küzdenek kialvatlansággal. Ez nemcsupán fáradttá tesz, hanem mérhetően csökkenti a kognitív képességeket is. Az Agykutatás Hete alkalmából a szakértő arra figyelmeztet, hogy az alvásminőség jelentősen befolyásolja a szellemi teljesítményt, a megfelelő agytréning ugyanakkor nemcsak napközben tesz okosabbá, hanem előkészíti a terepet a minőségi pihenéshez is.
2026. 02. 27. 04:30
Megosztás:

Átadták hazánk legnagyobb villamosenergia-tárolóját

Üzembe helyezték az ALTEO új, közel 100 MWh kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, mely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló hazánkban. A most átadott energiatároló a beépített hazai tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja.
2026. 02. 27. 04:00
Megosztás:

BlackRock ETH-staking ETF-et épít, miközben összeomlanak a „treasury-részvények”

Az Ethereum árfolyama 2025 közepe óta mintegy 50%-ot esett, és ez gyakorlatilag lenullázta azokat a vállalatokat, amelyek tőzsdei részvényen keresztül, tőkeáttételes ETH-felhalmozással kínáltak kitettséget.
2026. 02. 27. 03:30
Megosztás:

Magyarországon gyűlnek össze Európa vezető májgyógyászati szakértői, hogy megfékezzék a zsírmáj „csendes” járványát

Magyarország, 2026. február 26. Egyre jelentősebb népegészségügyi kihívást jelent hazánkban az anyagcserével kapcsolatos kockázati tényezők terjedése: a felnőtt lakosság több mint 60%-a túlsúlyos vagy elhízott[1], folyamatosan emelkedik a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása[2]. Különösen elterjedtek a krónikus májbetegségek: a metabolikus eredetű zsírmájbetegségben (MASLD[3]) akár minden negyedik felnőtt érintett lehet – ugyanakkor sok esetben rejtve marad, és gyakran csak előrehaladott állapotban kerül felismerésre.
2026. 02. 27. 03:00
Megosztás:

Melyek a legnépszerűbb kaszinójátékok napjainkban?

Az online kaszinók világa soha nem volt ennyire színes és változatos, mint most.
2026. 02. 27. 02:56
Megosztás:

2028 júliusáig elkészülnek az M44-es román országhatárig tartó szakaszának tervei

Elkészülnek 2028 júliusáig az M44-es gyorsforgalmi út román országhatárig tartó szakaszának tervei - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) út- és vasútépítésért felelős helyettes államtitkára Békéscsabán csütörtökön.
2026. 02. 27. 02:30
Megosztás:

Büntetés? A nehéz autók fizessenek többet a parkolásért

A nagy többség támogatja a városi terepjárók korlátozását: az európai nagyvárosok lakói örülnének, ha jelentősen korlátoznák a nehéz autók közlekedését és parkolását.
2026. 02. 27. 02:00
Megosztás:

Az idős kori fejfájás gyógynövényes gyógyítása

Az időskori fejfájás gyakori panasz, amely mögött sokszor keringési változások, izomfeszülés, alvászavar, stressz, enyhébb dehidratáció, illetve az életkorral járó idegrendszeri érzékenység áll.
2026. 02. 27. 01:00
Megosztás: