Magyarország az unió leggyorsabban növekvő államai közé lépett

Magyarország az Európai Unió leggyorsabban növekvő gazdaságai közé lépett, a bruttó hazai termék elérte a válság előtti szintet, nőtt a foglalkoztatottak száma és a beruházások volumene is - mondta Varga Mihály pénteken a Nógrád megyei Rétságon az Urbán és Urbán Kft. üzemének avatásán.

Magyarország az unió leggyorsabban növekvő államai közé lépett

A nemzetgazdasági miniszter az ünnepségen hangsúlyozta: sikerült olyan vállalkozói környezetet teremteni, amely kedvez a gazdasági növekedésnek és az országban működő vállalatoknak. A közös munka eredményeként erősödik a magyar gazdaság, a növekedés idén három százalék fölött alakulhat - tette hozzá. A dunakeszi székhelyű Urbán és Urbán Kft. 3,5 milliárd forintos beruházásban létesített ostyaüzemet Rétságon.

 

A nógrádi városban 46 embert foglalkoztató cég fejlesztését 995,8 millió forinttal segítette a Gazdasági Operatív Program (GOP). Varga Mihály úgy fogalmazott: valódi eredményt csak kitartó, hozzáértő és újító szellemű munkával lehet elérni, az Urbán és Urbán Kft. vezetői és munkatársai pedig magukénak mondhatják ezeket az erényeket, "ezek nélkül ugyanis aligha tudták volna egy néhány fős kisvállalkozásból a legnagyobb hazai tulajdonban lévő édesipari társaságot létrehozni".

 

A miniszter arról is szólt, hogy Nógrádban az elmúlt négy évben 8 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, az 56,8 százalékos foglalkoztatási szint a rendszerváltás óta az eddigi legmagasabb. A megyében 2011 és 2014 között 17 mikro- és kisvállalkozás 172 millió forint vissza nem térítendő munkahelyteremtő támogatásban részesült, ezzel 96 új munkahelyet sikerült létesíteni. Csúvár Csaba, az Urbán és Urbán Kft. kereskedelmi igazgatója felidézte, hogy induláskor, 1981-ben a cég egyetlen eszköze egy vájling volt.

 

Az első időkben napi hét tonna mézespuszedlit és sajtos tallért gyártott a családi vállalkozás. 2006-tól sikeres pályázatok révén technológiát fejlesztettek, így mennyiségileg ugyan nagyobb kapacitást értek el, de ez minőségi változást akkor még nem hozott. 2011-ben nyerték el a közel egymilliárd forintot, ehhez tettek hozzá 2,5 milliárdot, így alakították ki az ostyagyárat a volt TDK területén, jelentős technológiai fejlesztéssel. A pályázat része volt az innováció, Európában is ritka ostyát hoztak létre - mondta Csúvár Csaba.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A "Pepita" ostyába két réteg kakaós és egy réteg kókuszos (majdan narancsos és pisztáciás) krémet töltenek, és reményeik szerint versenyképes lesz a termék hazai és külföldi piacokon egyaránt - tette hozzá. A 6,5 milliárd forint árbevételt elérő cég éves szinten 6 ezer tonna édességet gyárt, kekszeket, ostyákat, sajtos tallérokat és mézes puszedliket. Balla Mihály (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta, a sikerhez kellett egy vállalkozás, egy segítő közeg, kormányzati segítség és európai uniós források. A képviselő mindenkinek köszönetet mondott a segítségért, legfőképpen azért, mert újabb munkahelyek létesülhetnek Nyugat-Nógrádban. Hozzátette, a város ismertségét is növeli, hogy a keresett édesipari termékek Rétságon készülnek.

Te is kaphatsz 130.000 Ft adójóváírást, de azt igényelni kell!

Az előző évben az államilag támogatott nyugdíjbiztosítási számláikra összesen 145,5 milliárd forintot fizettek be az ügyfelek. Ez szerződésenként csaknem 300 ezer forintnyi befizetést jelent, vagyis a tárgyévi befizetés után járó 20 százalékos adójóváírás a biztosítottakat átlagosan 60 ezer forintnyi adóvisszatérítéshez juttatja.
2024. 05. 09. 01:00
Megosztás:

Arweave és 5thScape: A világelső AR/VR kriptó a 6 millió dollár felé zakatol

Az Arweave árfolyama az elmúlt 24 órában 19 százalékkal emelkedett, és 33,842 dolláron kereskedik, 21 százalékos kereskedési volumen emelkedés mellett. Ezzel az AR lett a legjobban erősödő érme a 100 legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptovaluta projekt között.
2024. 05. 09. 00:01
Megosztás:

Itt a CSOK Plusz újabb hatása: már tizenötmilliót igényel egy átlagos lakáshiteles

Óriási ugrást hozott az első negyedév a lakáshitelek átlagos összegénél: a jegybanki adatok szerint már 15 millió forint felett jár a piac, ami jóval több mint a másfélszerese az egy évvel korábbi értéknek. Viszont a lakáshitelek iránti kereslet még messze jár a csúcstól: a március végéig megkötött, 17,4 ezer szerződés egyáltalán nem számít kiugrónak az előző évek adataival összevetve.
2024. 05. 08. 23:30
Megosztás:

A Baross Gábor Hitelprogram keretének zömére már szerződést kötöttek

Villámgyorsan zajlik a február közepén lezárult Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram igényléseinek elbírálása. Alig három hónap leforgása alatt a kétszázmilliárd forintos többletforrás 92 százalékára már meg is kötötte a hitelszerződéseket a magyar vállalkozásokkal az EXIM - jelentette be az exporthitel-ügynökség az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 22:30
Megosztás:

Partnerségi megállapodást kötöttünk az AmCham Hungaryvel

Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Európai Uniós Ügyek Minisztériuma nevében az AmCham Hungary - Amerikai Kereskedelmi Kamara magyarországi képviseletével - jelentette be a miniszter kedden Facebook-oldalán.
2024. 05. 08. 22:00
Megosztás:

A március csökkenést hozott a német ipari termelésnek

A vártnál kevésbé csökkent márciusban a német ipari termelés az előző havihoz képest a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése szerint.
2024. 05. 08. 21:30
Megosztás:

Gyermek elsősegély táblák kerülnek játszóterekre

Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken - jelentette be a Kulturális és Információs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán Budapesten, egy XII. kerületi játszótéren tartott sajtótájékoztatón.
2024. 05. 08. 21:00
Megosztás:

Nyereségesen zárta az Erste Bank az első negyedévet

A növekvő működési bevételeknek és a kontrollált költségeknek köszönhetően az egy évvel korábbinál jobb eredménnyel zárta az Erste Bank az első negyedévet: a működési eredmény 40 százalékkal 62,8 milliárd forintra, az adózott eredmény pedig közel 29 milliárd forintra nőtt az előző évi 6,3 milliárd forint profit után - jelentette be Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
2024. 05. 08. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 08. 20:00
Megosztás:

A gazdák nem ellenzik a vízmegtartó intézkedéseket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos felmérésében megkérdezett gazdák csaknem 80 százaléka fontosnak tartja a termőterületi vízmegtartást és az ehhez szükséges lépéseket - közölte a NAK szerdán az MTI-vel.
2024. 05. 08. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2024. 05. 08. 19:00
Megosztás:

Újabb történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2024. 05. 08. 18:30
Megosztás:

Új kutatóközpont létesítéséről írtak alá megállapodást

Védelmi kutató központ létrehozásáról kötött megállapodást a német Dynamite Nobel Defense (DND) GmbH és a Védelmi Innovációs Kutató Intézet (VIKI) kedden Kaposváron.
2024. 05. 08. 18:00
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az első negyedévben Romániában

Az első negyedévben, a nyers adatok alapján 6,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában éves összevetésben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 05. 08. 17:30
Megosztás:

Jóváhagyta a 2030-ig szóló rendeletet az orosz elnök

Rendeletet adott ki Oroszország nemzeti fejlesztési céljairól a 2030-ig terjedő időszakra, "a 2036-ig tartó perspektívában" Vlagyimir Putyin orosz elnök - közölte kedden a Kreml sajtószolgálata.
2024. 05. 08. 17:00
Megosztás:

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás: