Londoni elemzők: az orosz gazdaság a vártnál jobb, az ukrán rosszabb állapotban van

Londoni pénzügyi elemzők szerint az orosz gazdaság a várakozásoknál jobban, az ukrán gazdaság viszont sokkal rosszabbul teljesít az idén.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének elemzői az ukrajnai válság és az Oroszország elleni szankciók legutóbbi egy évére visszatekintő helyzetértékelésükben közölték, hogy új, felülvizsgált előrejelzésük az eddigi prognózisukban szereplő 5 százalékos idei mínusz helyett 2,8 százalékos GDP-csökkenést valószínűsít Oroszországban. A ház indoklásában hangsúlyozza, hogy az orosz gazdaság ellenállóképesebbnek bizonyult a vártnál, elsősorban a rugalmas orosz árfolyamrendszer, a monetáris politika ütemes enyhítése, az olajárak emelkedése, valamint az üzleti és a fogyasztói bizalom erősödésének már érzékelhető, korai jelei miatt.

 

A JP Morgan elemzői emelték a nyersolaj világpiaci árára szóló előrejelzésüket is, és a globális alaptípusnak tekintett Brent olajfajta esetében az idei év egészére 62,4 dolláros, 2016-ra 71,5 dolláros hordónkénti átlagárat várnak. Az idei első fél év várhatóan meredek GDP-zuhanása után az év második felében valószínűleg már pozitív lesz a szekvenciális növekedés az orosz gazdaságban - jósolják a JP Morgan londoni közgazdászai. Hozzátették: a gyenge rubel segíti a külkereskedelemben részt venni képes orosz ágazatokat, és ennek egyik eredményeként az orosz folyómérleg-egyenleg az idén várhatóan a hazai össztermék 5,2 százalékának megfelelő többletben zár.

 

A JP Morgan londoni elemzői ugyanakkor most már 9,7 százalékos idei GDP-zuhanást valószínűsítenek az ukrán gazdaságban az általuk eddig várt 7,6 százalékos visszaesés helyett. A meredek negatív felülvizsgálatot elsősorban a vártnál sokkal rosszabb legutóbbi ipari termelési, illetve kiskereskedelmi adatokkal indokolták. Kiemelték, hogy az ukrán hazai össztermék az idei első negyedévben az előzetes becslés alapján 17,6 százalékkal zuhant éves összevetésben; a JP Morgan előrejelzése 16 százalékos éves GDP-visszaesést valószínűsített erre az időszakra. A JP Morgan elemzői szerint az ukrán gazdaság finanszírozási hiánya a 2015-2018 közötti időszakban sokkal nagyobb lesz a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által várt 40 milliárd dollárnál.

 

Más nagy londoni házak is a korábban vártnál valamivel jobb oroszországi, és sokkal rosszabb ukrajnai gazdasági teljesítményt jósolnak legutóbbi előrejelzéseikben. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) minap Londonban ismertetett új prognózisa szerint az orosz hazai össztermék az idén 4,5 százalékkal, 2016-ban 1,8 százalékkal csökken. Az EBRD valamelyest javította az orosz gazdaság idei teljesítményére szóló becslését - az előző prognózisban mínusz 4,8 százalék szerepelt -, elsősorban a piacok stabilizálódására és az idei első negyedév megemelt költségvetési kiadásaira hivatkozva.

 

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a hosszú távú orosz növekedési kilátások továbbra is gyengék, és nehéz elképzelni jelentősebb fellendülést, ha nem ér véget az orosz gazdaság "lekapcsolódásának" folyamata a világgazdaság többi részéről, és ha továbbra sem lesznek jelentős szerkezeti reformok Oroszországban. Az EBRD adatai szerint tavaly rekordértékű, nettó 154 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki a befektetők Oroszországból. Az EBRD előrejelzése szerint az ukrán GDP-érték az idén 7,5 százalékkal zuhan, de 2016-ban 3 százalékkal növekedhet. A bank előző, januári prognózisában még 5 százalékos idei visszaesést jósolt az ukrán gazdaságban.   (MTI)

Ennyit emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon

Némi lassulás és kismértékű csökkenés után emelkednek az árak a fővárosi ingatlanpiacon, a legmarkánsabban a családi házak négyzetméterára nőtt - ismertette az Otthon Centrum (OC) kedden az első negyedéves adatok alapján.
2024. 05. 08. 04:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a MOL részvényesek?

A MOL május 10-én teszi közzé első negyedéves eredményét.
2024. 05. 08. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjba készülsz? Akkor kapaszkodj, mert 2014-től a nyugdíj korhatár másképp van!

Mire lehet számítani a nyugdíj korhatárral kapcsolatban hazánkban? Érdemes átvizsgálni a törvényi hátteret, majd szakértői segítséggel nézzük meg a hazai öregségi nyugdíj korhatár emelésével kapcsolatban várható lehetőségeket.
2024. 05. 08. 02:00
Megosztás:

A mosókapszula hülyeség, átverés? Jobban mos mint a sima mosópor, vagy sem?

A mosókapszulák egyre népszerűbbek lettek az elmúlt években, miközben a hagyományos mosóporok továbbra is széles körben elérhetők és használatosak. Sok háztartásban azonban felmerül a kérdés, hogy valóban hatékonyabbak-e ezek az újabb termékek, vagy csak egy marketinghúzásról van szó, ami drágább, de nem hoz jelentős eredménybeli különbséget? Cikkünkben utánajárunk annak, hogy a mosókapszulák hogyan viszonyulnak a hagyományos mosóporokhoz, és miben térnek el egymástól.
2024. 05. 08. 01:30
Megosztás:

Fedezd fel az 1 dollár alatti vezető kriptovalutákat: XRP, DOGE és Raboo a lenyűgöző megtérülésért

A kriptovilág ismét felpezsdült, miután május elején kissé bizonytalanul kezdett. Az 1 dollár alatti kriptovaluták iránti érdeklődés újra erősödik, mivel a befektetők olyan alacsony kockázatú, de magas megtérülésű lehetőségeket keresnek portfóliójuk diverzifikálásához, amelyek jelentős hozamot eredményezhetnek. A Dogecoin és az XRP is a szóban forgó nevek között szerepel, ám nagy piaci kapitalizációjuk miatt jelentős árnövekedésük korlátozott.
2024. 05. 08. 01:00
Megosztás:

Pénzadománygyűjtést indít gyermekek számára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kapaszkodó program elnevezéssel, 3 ezer rászoruló gyermek támogatására szolgáló országos pénzadománygyűjtő programot indít az Ökomenikus Szeretetszolgálat - jelentette be a szervezet kommunikációs igazgatója kedden Budapesten.
2024. 05. 08. 00:30
Megosztás:

Száguldanak az AI érmék: a Worldcoin, az AIOZ Network és az eTukTuk vezet

Az AI kriptovaluta projektek szárnyalnak, ahogy a befektetők újra nekilódultak a befektetésnek.
2024. 05. 08. 00:01
Megosztás:

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

Magyarország továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 23:30
Megosztás:

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel

A magyar gazdaság összeépült az egyetemekkel, a képzési rendszer alkalmazkodott az ipar igényeihez, az innovációs elvárásokhoz - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ ipari és technológiai szakkiállításainak keddi megnyitóján.
2024. 05. 07. 23:00
Megosztás:

Már működik az új szegedi PSP átrakóterminál

Már működik a szegedi PSP Terminál, amelyet az egykori kiskundorozsmai átrakó területén alakított ki a Petrolsped Szállítmányozási Kft., majdnem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) kedden az MTI-t.
2024. 05. 07. 22:30
Megosztás:

Emelkedett a német külkereskedelmi többlet márciusban

Márciusban az export és az import várakozáson felüli növekedése mellett emelkedett ugyan, de a várakozásoktól elmaradt a német külkereskedelemi többlet a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.
2024. 05. 07. 22:00
Megosztás:

Három hónapja tart a fogyasztás növekedése idehaza

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest 2024 márciusában 4,2 százalékkal nőtt, ezzel az éves összevetést tekintve az idei év első negyedévében töretlenül, összességében 2,2 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom volumene - emelte ki a legfrissebb statisztikai jelentéshez fűzött keddi kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2024. 05. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt az e-kereskedelem forgalma tavaly

A magyar e-kereskedelmi piacon működő webáruházak által kiszolgált online rendelések száma 2023-ban meghaladta a 83 milliót, értéke mintegy 1474 milliárd forintot tett ki, 8,5 százalékkal nőtt 2022-höz képest - derül ki a GKID piackutató vállalat és a Mastercard digitális kereskedelmi körképéből, amelyet kedden juttattak el az MTI-nek.
2024. 05. 07. 21:00
Megosztás:

Még mindig sokunk nem elég körültekintő, mikor online vásárol

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden az MTI-vel.
2024. 05. 07. 20:30
Megosztás:

Egy hónap és indul az otthonfelújítási program

Lezárult az otthonfelújítási program felhívástervezetének társadalmi egyeztetése - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) és a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel
2024. 05. 07. 20:00
Megosztás:

Sose látott mélyponton a sörfogyasztás Csehországban

Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban.
2024. 05. 07. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 07. 19:00
Megosztás:

Új csúcson a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 314,06 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 68 882,55 ponton, történelmi csúcson zárt kedden.
2024. 05. 07. 18:30
Megosztás:

Nőtt a kiskereskedelmi forgalom az unióban márciusban

Havi és éves összehasonlításban egyaránt nőtt a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben és az Európai Unióban márciusban.
2024. 05. 07. 18:00
Megosztás:

Csökkent a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2024. 05. 07. 17:30
Megosztás: