2040 körül robban a nyugdíjbomba

Újabb komoly bizonyíték került nyilvánosságra a nyugdíjproblémával kapcsolatban. A kormány elkészítette a költségvetés részeként a nyugdíjalap 3 éves előrejelzését, valamint egy demográfiai kimutatást 50 évre előre. Olyan adatokat találunk benne, amely egyértelműsíti, hogy 2040-től cudar évek várnak a nyugdíjasokra. Nézzük meg, hogy mire számíthatunk!

2040 körül robban a nyugdíjbomba

A nyugdíjrendszerről röviden
A jelenlegi társadalombiztosítási rendszerre a felosztó-kirovó jelzőt szokták a leggyakrabban használni. Ennek az a lényege, hogy az állam különböző jogcímen pénzt szed be (adó, és járulék), majd ebből gazdálkodik, és fizeti ki például a nyugdíjakat. Amíg a bevételek nem jelentősen kisebbek, mint a kiadások addig működőképes ez a szisztéma, de 2040 körül már olyan mértékben eltolódik az arány az aktív dolgozók (adófizetők), és a nyugdíjasok között, hogy drasztikus beavatkozásra lesz szükség. Konkrétan nyugdíjkorhatár emelésre és/vagy nyugdíj csökkentésre számíthatunk a jelenlegi rendszerhez képest.


Így kapunk most nyugdíjat

Jelenleg 65 év a hivatalos nyugdíjkorhatár, és a tévhittel ellentétben nem az utolsó 5 év bejelentett bére alapján számítják a nyugdíjunkat. Minden egyes bejelentett keresetünk számít, és az is, hogy mennyi munkával töltött évet tudunk igazolni. Innen pedig egy meglehetősen összetett számítás végén kapjuk meg azt, hogy mekkora nyugdíjra vagyunk jogosultak. A legegyszerűbb. ha a nyugdíjkalkulátorral kiszámoljuk, hogy a mostani szabályok szerint mekkora nyugdíjat kaphatunk, de megfogjuk látni, hogy ez a jelenlegi keresetünk nagyjából 60%-át teszi ki. Fontos, hogy a mostani szabályok szerint kaphatnánk ennyit, de a szabályzás bármelyik évben megváltozhat, és meg is fog, mert a nyugdíjrendszer lassan eléri a korlátait, egyelőre további 3 évig biztosítottnak tűnik a Nyugdíjbiztosítási Alap működése a KSH demográfusai szerint.


Ezért fenntarthatatlan a rendszer

Ahogy a feljebb is olvasható csak addig maradhat meg a jelenlegi nyugdíjrendszer, amíg nem lesz jelentősen kevesebb az állam bevétele, mint a kötelezettségvállalásai, jelen esetben a fizetendő nyugdíjak. 


A magyar állam pedig, (még ha közvetve is) elismerte egy 50 éves demográfiai előrejelzésben, hogy olyan mértékben eltoldóik a dolgozók, és az eltartottak aránya, hogy semmiképp nem maradhat érintetlenül a nyugdíjrendszer. Szám szerint, míg most 6,2 millió munkaképes korú emberre (16, és 62 év közötti) jut 2 millió nyugdíjas, addig a folyamat végén 4,3 millióra fog jutni 2,4 millió nyugellátásra jogosult ember.


A változás, ahogy fent is írtuk kétféle lehet, de egyik sem kedvez a számunkra, hiszen vagy tovább kell dolgoznunk, vagy pedig még a mostaninál is jelentősen kisebb nyugdíj ellátást kapunk, Arról már nem is beszélve, hogy ez a kettő egyszerre is bekövetkezhet, szóval valamit tennünk kell.


A megoldás a nyugdíj megtakarítás
A nyugdíjproblémát már nem tudjuk egy legyintéssel elintézni, sőt már olyan mértékű, hogy társadalmi szinten nem is igazán lehet megoldani. Nekünk magunknak kell egyénileg megoldani, hogy idős korunkra ne jussunk koldusbotra. Az állam azonban nem hagy minket teljesen magunkra ebben a nehéz helyzetben 2 tény miatt sem.


Az első az, hogy valamilyen (legyen az bármilyen kevés is) nyugdíjat, vagy nyugdíj segélyt fognak folyósítani, tehát nem a teljes összeget kell magunknak összespórolni. A mértéke az kérdéses, de az biztos, hogy a jelenlegi nyugdíjminimum az 28.500 forint havonta.


Ebben a helyzetben feltétlenül kell egy nyugdíj megtakarítást indítanunk magunknak, hiszen a várható nyugdíjhiányunkat pótolnunk kell. Az állam pedig 3 különböző nyugdíj előtakarékosságot is 20%-os adókedvezménnyel támogat, vagyis minden befizetett 10 ezer forintunk után 12 ezer forint termel nyereséget.

###ajanlo_szja###
Legyen szó akár önkéntes nyugdíjpénztárról, akár NYESZ számláról, vagy nyugdíjbiztosításról a 20%-os adókedvezmény nagyon sokat számít (önkéntes nyugdíjpénztárra csak akkor nem jár, ha a cégünk fizeti a díjakat helyettünk), így mindenképp ezek közül válasszunk magunknak legalább egyet, és fizessük is végig a nyugdíjba vonulásunkig. Különben az a szörnyűség is megeshet velünk, hogy 2040-ben havi 28.500 forintból kell megélnünk, ami finoman fogalmazva is lehetetlen küldetésnek tűnik.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: